hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2024. április 25. csütörtök   07:27
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Játékszín Podcasting - Menopauza és ami mögötte van!


  A Menopauza nemcsak fergeteges előadás, de egyben felszabadító is
  Valódi küldetését teljesíti a színház, amikor a művészet segítségével közel jut a nézőhöz, tabukat dönt le, és megbeszélhetővé tesz egy korábban megbeszélhetetlen témát – erről is szó esett a Játékszín sikerdarabja kapcsán elhangzott podcastban.
  
  Nők ezreinek, s a velük élő, az őket megérteni akaró férfiaknak is segített áttörni egy fajta korlátot, ledönteni évszázados tabukat Jeanie Linders Menopauza című darabja, amelyet egyfajta úttörő vállalkozásként hazánkban 2018-ban először mutatott be a budapesti Játékszín, és játssza azóta is kirobbanó sikerrel, immár túl a 300. előadáson. Arról, hogy kockázatos volt-e műsorra tűzni épp ezzel a címmel egy ilyen témájú művet, hogyan formálódtak maguk a színészek is az évek során, s miért hasonlatos egyfajta felszabadító rockkoncert-élményhez maga a finálé – ahol nota bene, akár még egy férfiatléta is a színpadon landol a közönség soraiból – nos, erről is beszélgetett a Játékszín podcastjában Iványi Orsolya menopauza edukációs aktivista, Náray Erika színművész és Bank Tamás igazgató D. Tóth Andrással.
  
  A teátrum vezetője felidézte: amikor 2018-ban elolvasta a darabot, majd többek véleményét megkérdezte róla, sokan figyelmeztették: egy olyan tabu-témát készül színpadra vinni, amiről maguk az érintettek sem szeretnek beszélni, a szót is inkább körülírják, megkerülik, így meglehetősen merész lépésnek tűnt, hogy az eredeti címmel állítsák színpadra. Mégis megtették, s ez utólag jó döntésnek bizonyult, főként, hogy azóta részben megváltozott a társadalom hozzáállása, s már nem „ciki” a nők változókori tüneteiről nyíltan beszélni, s külön tudományág foglalkozik a változókori tünetek felismerésével, megértésével, enyhítésével. Ebben maga az eddig több mint 300 előadást megért darab is segíthetett, hiszen – miként Náray Erika fogalmazott – felszabadító érzés lehet a nézők számára, ha azzal szembesülnek: lám, nincsenek egyedül a problémáikkal, lám, a sztárokat is gyötrik a hőhullámok, a plusz felszedett kilók, az öregségtől való félelem. Iványi Orsolya megerősítette: valóban nincs olyan része a darabnak, amivel a nézők ne tudnának azonosulni, ez pedig segítette áttörni annak a gátját, hogy erről a témáról immár lehet felszabadultan is beszélni.
  
  Jegyek elővételben.
  
  Azért, hogy még több nézőhöz eljuthasson a témát humorral és iróniával feldolgozó, formabontó előadás, a Menopauzát május 4-én (esőnap május 5.) az Etyeki Majálison is bemutatják a Játékszín a Sonkamesternél fesztivál keretében, ahol a társulat tagjai egész nap színvonalas koncertekkel, beszélgetésekkel, pódium műsorokkal szórakoztatják a közönséget.
  
  
  A teljes adás meghallgatható itt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. március 25.
Airbourne, Asomvel
Rivers of Nihil, Cynic, Beyond Creation, Dååth a Dürer kertben (Dürer Kert - Budapest)
Rivers Of Nihil, Cynic: agyalós death metal este a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ikonikus színházi kellékek kerülnek kalapács alá
Klasszikusan más – Megújult arculat és izgalmas programok a BFZ új évadában
Vanitas-olvasatok
Kezdődik a 7. Orosz Zenei Fesztivál
Szétfeszítjük a rendszert – Március 21-én érkezik a Rendszerbontók a Független Színház Magyarország színpadára
Jelentsen valamit a tér! - Oláh Patrik RITUAL című darabja négy teremre komponálva
Hegedű versus zongora
Vízió, gesztus, kísérlet - 111 éves a magyar animációs művészet
 kiemelt 
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
  
Április 20-án este ismét Budapesten láthatjuk a Swallow The Sun zenekart

Patriarkh, Dogma: új néven, okkult brazil apácák kíséretében tér vissza Budapestre a Batushka
Henrik Freischlader koncert Budapesten
Manu Lanvin & The Devil Blues az Analogban
One-man show alsónadrágban - első önálló hazai koncertjére érkezik a Budapest Parkba Marc Rebillet
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 till we drop    the hellacopters    gods tower    Ötödik sebesség    trollfest    kenneth branagh    rómeó vérzik    jesse eisenberg    gyilkos természet    fit fat    cate blachett    guy ritchie    bergendy    washington dead cats    arany album    steve carell        harlem gospel choir     marion cotillard    black sabbath    imák    pelican    defeated sanity    keepers of jericho    postumus  

r47
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!