hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2024. augusztus 27. kedd   08:55
nincsen hozzászólás

szerző: Underground
DES ROCS, az alternatív rock fenegyereke, Budapestre érkezik
2024. október 12. Analog Music Hall



  A New York-i származású Des Rocs, akit az Alternative Press „a klasszikus rock energiájával átszőtt alternatív rock viharaként” emlegetnek, ezúttal hatalmas turnéra indul!
  
  A hamburgi Reeperbahn Fesztiválon kezdődő 21 állomásos koncertsorozat után, Des Rocs végigjárja Európa legizgalmasabb városait, érintve Hollandiát, Belgiumot, Franciaországot, Ausztriát és Lengyelországot, a zajos turné október 12-én érkezik az Analog Music Hallba.
  
  
  
  Des Rocs egy meglehetősen üdítő jelenség: az Elvis-frizurás zenész már 13 évesen New York-i klubokban játszott, így született meg alteregója, maga Des Rocs is, zenéje pedig az intim pillanatok és a nagyszabású víziók között egyensúlyozik, egy új korszak önjelölt rock’n’ roll hőse. Des Rocs tavaly nyáron jelentette meg Dream Machine című új albumát. A mostani turnéja idén már a második európai útja lesz, hisz idén januárban teltházas debütáló koncertet adott a Dream Machine album bemutatásakor, igaz nem nálunk.
  
  Az album igazi zenei csemege lesz, szerezd meg, illetve gyere el Des Rocs fergeteges koncertjére.
  
  Előzenekarok: Moon Fever, Pistols At Dawn
  
  Az eseményre jegyek válthatóak, a Live Nation oldalán.
  
  Des Rocs – Fall 2024 EU Tour:
   Szeptember 20. Reeperbahn Festival (Hamburg, DE)
   Szeptember 21. Gebaude 9 (Köln, DE)
   Szeptember 22. Patronaat (Haarlem, NL)
   Szeptember 23. AB Club (Brüsszel, BE)
   Szeptember 25. The Wardrobe (Leeds, UK)
   Szeptember 26. The Grove (Newcastle, UK)
   Szeptember 27. Electric Brixton (London, UK)
   Szeptember 28. Engine Rooms (Southampton, UK)
   Szeptember 29. The Globe (Cardiff, UK)
   Október 1. Kesselhaus (Wiesbaden, DE)
   Október 2. Cabaret Sauvage (Párizs, FR)
   Október 4. Strom (München, DE)
   Október 5. Estragon (Bologna, IT)
   Október 7. Chelsea (Bécs, AT)
   Október 8. Exil (Zürich, CH)
   Október 10. Zascianek (Krakkó, PL)
   Október 11. Hydrozagadka (Varsó, PL)
   Október 12. Analog Music Hall (Budapest, HU)
   Október 13. Kasarna Karlin (Prága, CZ)
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 18.
A To Defy Collective és a Reaction fanzine bemutatja: Reach Ad (Slo), Cold Brick, Retorsion és az Erased
2025. április 20.
Swallow The Sun: finn metal hármas élén érkeznek áprilisban
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Várd a május: Nulladik Változat dübörög a Gödörben!
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
Fesztivállá nőtte ki magát a Depeche Mode buli
Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
Rockland Fest Békéscsabán – hat zenekar, egy este a Csabagyöngyében
 kiemelt 
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
  
2022 óta ismét turnézik a Colosseum

Jean-Michel Jarre kilenc év után tér vissza Budapestre egy látványos elektronikus utazással
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes!
The Subways (UK) - For Eternity Tour 2025
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ragadozók    unsent letters    steve vai    kispál attila    michael cera    mark wahlberg    revocation    volband    carach angren    mapez    steam engine    king´s x    a titánok haragja    pennywise    beyond creation    psychotic waltz    sexepil    rosie huntington-whiteley    noa rock    bleubird    metal blade    coffins    pribojszki band    short sharp stock    spelll  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!