hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2024. október 18. péntek   08:07
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Aurora – Megjelent az Esszencia 2!


  A győri punk legendája, az Aurora, 12 év után visszatért az Esszencia válogatás második részével. A 2012-es aranylemezzé vált gyűjtemény folytatása a hónap elején látott napvilágot, ismét két lemezen, 25 újra rögzített dallal, amely a zenekar mai formáját tükrözi. A kiadvány nemcsak a banda megújulását, hanem a Vigivel vezetett csapat friss energiáit is bemutatja.
  Vigi az albumról: ” A 2012-ben kijött Esszencia nem tudta olyan szinten lefedni az Aurora munkásságát, mint ahogy azt előzetesen gondoltuk, így szinte végig a levegőben volt egy folytatás ötlete. Ennek elkészítéséhez pedig idén jött el a ‘pillanat’ - többek között a zenekarban történt változások is ispiráltak erre -, mert kellő időt tudtam fordítani arra, hogy ez a második rész megszülessen.”elkészítésére.”
  “A friss felállás kapcsán gyorsan kellett döntenem, hiszen van egy olyan közösség körülöttünk, akik ezeket a dalokat rendszertelen rendszerességgel szeretik hallgatni, élőben is. Mi pedig egy mindig is aktívan koncertező zenekar voltunk, ha hirtelen eltűnnénk, akkor az rajtam kívül - vélhetően - nem csak nekem lenne rossz. A lényeg, hogy rövid idő alatt sikerült rendezni a sorokat.”
  
  
  
  CD 1
  1. Nincs térerő
  2. Robin Hood
  3. Unlak
  4. Dupla nulla
  5. Bevadulok néha
  6. Mire vársz
  7. Kiégett reflektor
  8. Emlék
  9. Jönnek a gépek
  10. Hazafelé
  11. Rock N Roll
  12. Közvetítő
  13. Kifacsart citrom
  CD 2
  1. Élő halott
  2. Mi az irány
  3. Nincs karácsony
  4. Mindegy is talán
  5. Tizenöt múlt
  6. Indul a show
  7. Magányos éjszaka
  8. Ég veled
  9. Múltak az évek
  10. Miért ne lennél
  11. Doki
  12. Barikádharcos
  
  
  
  Koncertek:
  10.18. Sopron / Hangár Music Garden
  10.19. Várpalota / Alagsor Söröző
  11.15. Miskolc / Avasi Sörház
  11.16. Debrecen / Víztorony
  12.06. Nyíregyháza / Club Hollywood
  12.07. Gyöngyös / Start Műhely
  12.14. Budapest / Barba Negra
  12.28. Győr / Bridge Hallgatói és Oktatói Klub
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. április 12.
Eihwar: viking elektro-folk Budapesten (Dürer Kert - Budapest)
2026. április 13.
Kreator + Carcass + Exodus budapesti mega koncert
2026. április 14.
Myrath: itt az új klip, érkezik a nagylemez, áprilisban koncert! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Budapestet is érinti a Black Star Riders és a Tyketto közös turnéja
Jön az első Charlotte Wessels headliner turné
Álom és ébrenlét határáról érkezik a Pál Utcai Fiúk legújabb dala - premieren a ‘Süllyedünk’!
Vana: amikor a toxikus szerelem is himnusszá válik
The Lemon Twigs új dallal jelentkezik: itt a „2 or 3”
10 másodperc és padlógáz – Rock Out új dallal robban be
Holding Absence visszatért: itt a „Whisper Of A Dream”
LavaLove kiadta második laza albumát: megérkezett a TAN LINES
 kiemelt 
Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek
  
Alvaro Soler napjaink egyik legsikeresebb európai latin pop előadója

Keleti prog-power metal - Myrath a Durer Kertben
Eihwar: viking elektro-folk Budapesten
A 25 éves I Killed The Prom Queen 14 év után ismét Budapesten lép fel - Különleges vendég: Bridge To Solace
Fear Factory: ősszel Budapestre látogat az industrial metal brigád
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 random deeds    árvíz    backpackers’ spring    callisto    csányi sándor    kovary    ten56    winterfylleth    kings of leon    james keenan    insision    the raven age    saviours    g    fueled by fire    johnny english reborn    real lies    the limousines    holy man’s glory    atomic playboyz    jaya the cat    the subways    primal scream    mastic scum    down for whatever  

Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!