hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
kultúra [színház]  2024. november 20. szerda   06:38
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Cseh Tamás és Bereményi Géza munkásságát felölelő zenés esttel készül a Thália Színház – Érkezik a Fehér Babák!


  Zenés produkcióval bővül a Thália Színház repertoárja 2025 januárjában: érkezik a Fehér Babák, egy élőzenekar által kísért színházi est Cseh Tamás zeneszerző és Bereményi Géza költő dalaival. A darab Görög László rendezésében, Rakonczai Viktor zenei vezetésével, valamint a teátrum számos színészének előadásában kerül színre.
  
  2025. január 22-én debütál a nagyközönség előtt a Thália Színház nagyszabású zenés estje, a Fehér Babák. Az előzenére és vetítésre épülő produkcióban korábban soha nem látott felvételek jelennek meg, így az előadás azon nézők számára is újat nyújt majd, akik egyébként minden részletét ismerik Cseh Tamás és Bereményi Géza munkásságának.
  
  Görög László, a Thália Színház társulatának tagja és a Fehér Babák rendezője a következőképpen nyilatkozott az új darabról:
  „Nem az a célunk, hogy életművet építsünk, hanem, hogy a valódi szerzőpárost mutassuk be a színpadon, akiknek a dalain nem fogott az idő. Nem lesznek direkt utalások vagy kikacsintások a jelenre, mert aki figyel, annak úgyis az érzelem és a társadalmi üzenet jelenti majd a lényeget, illetve az a furcsa, fanyar humor, amellyel Bereményi Géza és Cseh Tamás szemlélték a világot. Bár egyikük már nincs közöttünk, a munkásságuk továbbra is érvényes és élő marad.
  
  Görög László elmondása szerint azért tartja remek lehetőségnek a produkciót, mert annak expresszív tálalása és sűrűsége az olyan fiatal nézőket is megragadja majd, akik már napjaink ritmusában élnek. A Fehér Babák által azok is közelebb kerülhetnek Cseh Tamás és Bereményi Géza munkásságához, akik nem találkoztak vele korábban, akik viszont ismerik, újra hallhatják őket egy páratlan színházi élmény keretei között.
  
  A produkciót az élőzene mellett a korábban soha nem látott felvételek speciális LED-falakon való megjelenítése teszi majd különlegessé. Görög László kiemelte, hogy ennek összeállítása külön odafigyelést igénylő feladat, a darab alkotói így mindent megtesznek, hogy az idő szűkössége miatt maximálisan kihasználjanak minden rendelkezésükre álló próbaalkalmat. A feszített tempótól függetlenül az előadás előkészületei pozitív hangulatban telnek, ez pedig nagyban köszönhető az előadás zenei vezetője, Rakonczai Viktor hozzáértő útmutatásának is.
  
  László azt is elárulta, hogy a Fehér Babák célja eltér az általános zenei estektől:
  „Mi a Fehér Babák által inkább egy erős képet szeretnénk mutatni arról, milyen, amikor a Thália Színház társulatának egy része összeáll, és közösséget alkotva együtt énekel. Mert a művészek, ha külön-külön dalokat adnak is elő, társulatként lesznek jelen a színpadon. Bízom benne, hogy ők is ugyanilyen lelkesedéssel és szeretettel viszonyulnak majd a projekthez, és ez egy felejthetetlen utazás lesz mindannyiunk számára.
  
  Premier: 2025. január 22.
  
  Előadók: Czakó Julianna, Gubás Gabi, Hevesi László, Jámbor Nándor, Katona Péter Dániel, Molnár Piroska, Szabó Győző, Udvarias Anna, Vida Péter, Zayzon Zsolt.
  Rendező: Görög László, zenei vezető: Rakonczai Viktor.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 21.
Budapesten a blues legújabb üdvöskéi: The Cinelli Brothers
2025. május 24.
Martonvásáron kezdi a fesztiválszezont az Aurevoir. és a PASO
2025. május 25.
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025 (Papp László Budapest Sportaréna)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Wagner kezdőknek és haladóknak – a Müpa operafesztiválja mindenkit vár
Budapest lesz a házigazdája a világ egyik legnagyobb klasszikuszenei szakmai eseményének – érkezik a Classical:NEXT 2026
Kísértés felsőfokon – Don Giovanni a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar közös új Mozart-fesztiválján
Nagy Ervin és Borbély Alexandra színre viszik az életüket
Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába
Mégis lesz Győrben Az Őrült Nők Ketrece
Arcus Temporum XXI – A gyógyító erejű fesztivál
Szakrális zenei utazás húsvéthétfőn a pannonhalmi Szent Márton-bazilikában
 kiemelt 
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
  
Június 10-én a Barba Negrában lép fel a brit extrém metal legenda, a Cradle Of Filth, akik új, The Screaming of the Valkyries című lemezüket mutatják be a magyar közönségnek

Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 korn    brutality will prevail    dürer    dark shadows    emmure (usa)    the gentle storm    mentor    iphone    j.j. abrams    boris    suidakra    vomitous    overcast    psychotic waltz    the clash of the titans    gusto mastivo    heidevolk    czutor zoltán    laár andrás    utódomra ütök    never say die    hollenthon    james cameron    ha/ver    prodigy  

r45
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!