hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2024. november 29. péntek   07:48
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Három év után megjelent a YEWO második albuma “YEWO II.”


  Három év után megjelent a YEWO második albuma “YEWO II.” címen. A lemez a már korábban megjelent “Crying Mantis” és “Bálna” kislemezek mellett további 4 dalt tartalmaz.
  
  Míg az első lemez témája a “belső ellentmondás” volt, a YEWO II. alaptétele inkább az “Elengedés”. A 6 dal során megjelenik a múló szerelem, a természet legyűrhetetlen ereje, az elkerülhetetlen vég, a kérlelhetetlen idő, és az önmagunkban való kétely. A dalok hőseinek mind meg kell tanulnia, hogyan fogadja el ezeket a létező félelmeket és építse be magába, hogy ezáltal egy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb személlyé váljon.
  
  A zenekar hangzása is változásokon esett át, a hangszerelések grandiózusabbá, mégis letisztultabbá váltak. A zenekar magját továbbra is Siposhegyi Zsolt (gitár), Rózsa Zoli (basszusgitár), Takáts Máté (ének), valamint az ex-tagok Kalmár Boti (billentyű) és Vincenzo Pellecchia (dob) alkotja. Mellettük közreműködik még Frank Toma (4Bards), valamint a jelenlegi dobosuk Czimerman Csabi “Czimi” (ex-Punnany Massif).
  
  
  
  Eltűntek az első album zúgó szintetizátorai is, helyükre a zongorák, orgonák mellett megjelenik a szaxofon Erdei Sári (Quack) és még egy vonósnégyes is Frank Toma hangszerelésében.
  A sokoldalúságot növeli, hogy a debütáló lemez nagy részét jegyző Zsolt ezúttal csak 2 dalt hozott (Pompeii, Shade of Blue Nigh), mellette további kettőt írt Zoli (Látomás, Bálna), valamint Boti és Máté szerzett még egyet-egyet (Crying Mantis, Néma Nap).
  
  A lemez borítóját, melyen a zenekar nevébe mozaikolt a dalok témait ábrázoló festmények kaptak helyet, Elisabeth Akrymenkho ukrán festőművész készítette. A felvételek a Nortyx Hangstúdióban és a Sounday Studioban (Bálna) készültek, Tóth Péter producer segítségével.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 11.
15 év boldogság - a Budapest Parkban ünnepli első lemezének jubileumát a brit Hurts
Raklap az AlterPlacc Klubban
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Ice Nine Kills új dala: „The Great Unknown”
Hopeless Records és Fat Wreck Chords egyesültek
We Came As Romans Budapesten!
Tony Iommi a Black Sabbath búcsúkoncertről: hat-hét számot is játszhattunk volna
Ellentmondásos dalhoz készített videót a Chalga
Dance Gavin Dance: itt a Trap Door, szeptemberben jön a Pantheon
A Galactic Empire újra támad: október 24-én jön a Cinemetal!
Pinkshift: augusztus végén jön az Earthkeeper, itt a “Vacant” klip!
 kiemelt 
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
  
A Velencei-tó Északi strandján 2025

Raklap az AlterPlacc Klubban
Harminc év lázadás, kompromisszum nélkül – a Darkest Hour, Bleeding Through, Shai Hulud és Denial of Life a Dürerben
Obituary újra Budapesten: a floridai death metal úttörői a Dürer Kertben
The Subways For Eternity európai turné
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 heboidophrenie    pál utcai fiúk    dimmu borgir    underworld    salma hayek    kosheen    darkfall    kovács attila    roger faxon    fatal error    the devin townsend project    cauldron    lars ulrich    pure love    earth wind & fire experience    dark shadows    hrutka róbert    keith caputo    jancsi és juliska    first memories    earthsblood    hugh jackman    30 perc vagy annyi se    végső állomás    gary moore  

r44
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!