hosting: Hunet
Dongatto2
  cikkekfotók        
hírek   2025. március 13. csütörtök   06:35
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Szent Patrik nap a Fonóban a Bran együttessel - Madárerdő lemezbemutató koncert és ír táncház
2025. március 20., csütörtök 19:00, Fonó

  A Bran együttes évről-évre méltó módon ünnepli meg a Szent Patrik napot a Fonóban, amelyre idén is szeretettel várják a közönséget. A magával ragadó koncerten a csodás ír zenék mellett a zenekar mesél is, történeteikben megelevenedik Írország kultúrája, anekdotái. Ez az este egyben lemezbemutató is, az előző év végén megjelent és azóta remek kritikákat kapott Madárerdő című lemezt először hallhatjuk színpadon. A koncertet ír táncház követi, amelybe akár kezdőként, akár haladóként be tudnak csatlakozni a résztvevők.
  
  A koncert első felében, 19 órától Kovács Gáborján és Császár Róbert Madárerdő című lemezét mutatjuk be. Az anyag a 17. századi ószirmi kódex madárrajzaiból kiolvasott dalokat tartalmaz, hozzájuk izgalmas, különös mesevilágot idéző történetek is kapcsolódnak.
  A műsor második felében, 20.30-tól a Bran együttes ír koncertjével az írek nemzeti ünnepét, Szent Patrik napját köszönti. A műsorban a középkori ír hangulatot idéző dallamok mellett lendületes táncos számok és vidám kocsmai énekek is megszólalnak. A Bran koncertjeinek különlegessége, hogy a számok kapcsán elmondott történetekben megelevenedik Írország kultúrája és mesevilága - most elsősorban Szent Patrik legendáit ismerhetjük meg.
  
  A koncert után ír táncházra várják a közönséget.
  
  
  
  Kovács Gáborján – ének, mese, koncertina, bodhrán (ír kézidob), Császár Róbert – gitár, Nagy Kati – furulya, fuvola, Móser Tamás – mandolin, Kis Sándor – bodhrán, Szolár Péter – furulya, Szolár Bence – bodhrán,, Kuti Judit – furulya, fuvola



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. április 23.
Eric Steckel Lemezbemutató Koncert 2026 Tavaszán
2026. április 24.
Isten Háta Mögött – The Visszaesés avagy: ha már egyszer abbahagytuk, miért ne kezdjük el megint? (Dürer Kert - Budapest)
„A vágy él, ha tovább nincs más…” Nulladik Változat és Pornography a terézvárosi Gödör Klubban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Dan Byrne – “Home”: a vihar utáni fény
Comastatic – “American Nightmare”: amikor a vágy rémálommá torzul
Portrayal of Guilt – “Total Black”: a végső előzetes egy határfeszegető új korszak előtt
Signo Rojo – „Growth”: a svéd sludge monstrum újra megmozdul
Antirope – új dobos, új korszak, új album
Kenya körülírja a körülírhatatlant – Itt a „The One You Loved”
sombr újabb „potenciális” slágerrel érkezett
Madonna visszatért a táncparkettre – itt az „I Feel So Free”
 kiemelt 
Morrissey Live – Barba Negra
  
Tizenegy év után újra Budapesten! Morrissey, a brit alternatív zene egyik legnagyobb hatású alakja harmadszor tér vissza Magyarországra, és most először lép fel a Barba Negrában

Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek
A 25 éves I Killed The Prom Queen 14 év után ismét Budapesten lép fel - Különleges vendég: Bridge To Solace
Fear Factory: ősszel Budapestre látogat az industrial metal brigád
A rock and roll új prófétája visszatér: Des Rocs az A38 Hajón
 friss hozzászólások 

Különösen nagy vagyoni kárt okozó visszaeső kalózt Fogott a rendőrség (44)
Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 diamond eyes    ice nine kills     jonathan liebesman    bibliotheque pascal    laurence fishburne    the descendants    war-head    corpse pile    tony macalpine    delfines kaland    fourty management    rock tv    delain    elijah    hst stúdió    intimtorna illegál    fueled by fire    u.d.o    stereochrist    fuck your pride    r.e.m.    skip the use    transformers    hisztéria    zaják és társa  

Dongatto2
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!