szerző: maAdrian Smith (Iron Maiden) szerint a zenészeknek csak egy töredéke tud megélni a zenélésből
Adrian Smith, az Iron Maiden gitárosa hosszú ideje a pályán van, sikert sikerre halmozva, így nem csoda, ha egy interjúban megkérdezik tőle, mit ajánlana fiatal zenészeknek, hogyan fussanak be a zeneiparban. A gitáros így válaszolt:
´Nos, játssz amennyit csak bírsz. Érezd jól magad, legyen egy jó bandád. De hogy életvitelszerűen akarod-e ezt csinálni, az már egy másik kérdés. Erre nagyon elhivatottnak kell lenni. És erre rámehetnek, ahogy mondani szokták, az ember életének legjobb évei, a késői tini kortól a húszas éveiden keresztül, próbálva befutni, ami lehet hogy nem is sikerül. Persze attól függően, hogyan definiáljuk azt, hogy ´befutni´. Ha úgy definiáljuk, hogy jó pénzt keresni, nagyon kevés ember tudja megcsinálni, hacsak nem kerülsz be egy Top 40-es bandába. Ha mindössze zenészi munkát szeretnél, megtanulhatod a zene olvasását, session fellépéseket csinálhatsz. De ha bandában vagy, elenyésző aránya van az embereknek olyan bandában, amivel komoly pénzt tudnak keresni. Manapság még olyan csapatok is, akiknek sláger lemezeik vannak, küszködnek a pénzkereséssel, mert senki nem veszi már az átkozott lemezeket. A pénz pedig könnyen megy. Úgyhogy ez nagyon-nagyon nehéz. De azt gondolom, ez egy folyamat, és a folyamat vagy megteremti, vagy megtöri azokat, akik végigmennek rajta. Lényegében szponzorok is kellenek, mert ahhoz is pénz kell, hogy egy bandát sínre rakjanak. A régi időkben a lemeztársaságok szponzorálták a bandákat és előlegeztek nekik némi pénzt, amíg el nem kezdték maguk is megtermelni a pénzt. Úgyhogy nehéz. De ha tényleg csinálni akarod, gondolom úgyse állíthat meg semmi.´
Adrian Smith egyébként hamarosan Magyarországra érkezik, május 27-28-án az Iron Maiden dupla koncertet ad a Halestorm társaságában a Papp László Sportarénában. Részletek itt.