hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2025. július 19. szombat   12:58
nincsen hozzászólás

szerző: Móni
Billy Idol a Budapest Parkban
2025. július 8. Budapest Park

  A punk-rock legenda 3 év után ismét fellépett a Parkban. A 70 éves fenegyerek idén tavasszal új albummal jelentkezett, Dream Into It címmel, amelynek az It’s A Nice Day To… Tour Again nevet viselő körútjának egyik állomása volt Budapest. Az időjárás most sem a kedves nyári arcát mutatta, de legalább nem áztunk el, mint 3 évvel ezelőtt. A rajongóknak ez nem szegte kedvét, változatos korosztály gyűlt össze, hogy bulizzanak egyet a 80-as évek ikonikus figurájával.
  
  Előzenekarként a Dope Calypso kapott lehetőséget melegíteni, akik rock dalaikkal ezt hozták is. A trió egy rövid koncert után levonult, hogy az átszerelést követően teret adjanak a legendás csapatnak, ami ugyan több tagcserét megélt, de egy évtizede már azonos felállásban játszanak. Stephen McGrath viszi a basszust, Paul Trudeau ül a billentyűknél, Billy Morrison gitározik, és Erik Eldenins üti a dobokat. A másik gitáros, Steve Stevens nevét külön ki kell emelnünk, hiszen Idol mellett nagy szerepeket kap a koncerteken. Külön blokkja volt most is, és több dalban volt kiállása. Nem csak ő tehermentesíti az énekest. Hangsúlyos volt a vokál is, ami szintén hagyott Idolnak pihenőt, mert a punk életérzés fárasztó, az látszott. Természetesen most is megvoltak a kötelező átöltözések, felső test villantás, frizbi dobálás a közönségnek, de én kicsit azt éreztem, hogy Idol kiégett már ebben egy kicsit. Ezt tovább erősítette bennem, hogy a setlist mindössze 15 dalból állt.
  
   Üde színfolt volt, hogy az új lemezről 4 nótát is hozott. A Still Dancing nyitotta az estét, majd jött a 77, Too Much Fun és a People I Love. Az utóbbiakból látszott, hogy Idol értékrendje változik. Meg is említette, hogy az életmódja elszakította a családjától (annak ellenére, hogy sosem volt nős, gyerekeivel és unokáival szoros a kapcsolata), és rengeteg szülinapról és összejövetelről maradt le emiatt, amit sajnál. Ezen felül is sok áldozatot hozott a karrierje kedvéért. Angliából New Yorkba költözött, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen megnyiltak számára a kapuk a világhír felé.
   A régi klasszikusok természetesen vitték a showt. Jöttek sorban a kötelezők: Cradle Of Love, Flash For Fantay, Eyes Without A Face, az elmaradhatatlan Rebel Yell és zárásként a White Wedding. Két Generation X nótát is hozott, ami Idol első olyan zenekara volt, ahol nem gitáros volt, hanem énekes. A banda a 80-as évek elején feloszlott, ami után Idol elkezdte szólókarrierjét. A Ready Steady Go és a Dancing With Myself idézte meg az egykori bandát.
  
   Az imázs maradt a régi. A lázadó, jellegzetes mosoly, a klasszikus szőke haj összetéveszthetetlenné teszi Idolt a mai napig. A 90-es évek nehézségeiből talpra állva, amit szó szerint kell érteni, hiszen egy motor baleset után hónapokig rehabilitálták, és kis híján lábát is elvesztette, még most is a zenei színtéren van. Lelkileg megviselte ez az időszak, és a drogokhoz nyúlt, ami nem csak a magánéletét, a karrierjét is veszélyeztette. Erről bővebben ír önéletrajzi regényében, ami Dancing With Myself címen jelent meg.
  
   Mára lelke csendesedett, kiegyensúlyozottabb életet él. Jól láthatóan a 80-as években felépített arculata örök. A rajongókat ma is vonzza, a lázadás példaképének tekintik, ezért nem is változtat rajta. Bennem azért felmerült a kérdés, hogy szíve szerint kibújna-e már ebből a jelmezből?



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. július 12.
Morrissey Live – Barba Negra
2026. július 18.
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
2026. július 20.
50 év punk – két legenda egy városban: Sex Pistols feat. Frank Carter és Johnny Rotten PIL-je is Budapestre jön (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Egy tökéletes utazás - A Perfect Circle, Jehnny Beth
Fat Freddy’s Drop először Magyarországon
David Byrne a Papp László Budapest Sportarénában
Rózsaszín és metálhörgés egyvelege - Budapesten koncertezett Scene Queen
Six Feet Under, Embryonic Autopsy
Don Broco újra Budapesten
I Killed The Prom Queen, Bridge To Solace
Malevolence, Gatecreeper, Dying Wish
 kiemelt 
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
  
Július 18-án először lép fel Budapesten a Dogstar

MANOWAR: két évtized után visszatérnek Magyarországra! Teljes egészében eljátsszák majd a Fighting The World albumot Budapesten
Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban
Idén is a Mátrába költözik a fesztiválszezon egyik legizgalmasabb felhozatala – Teljes a Fekete Zaj zenei programja
Hatebreed, Life of Agony és a Death Dominion Tour egyetlen este Budapesten!
 friss hozzászólások 

Már csak egy hétig látható a koreai-magyar kézműves tárlat (3)
Már csak egy hétig látható a koreai-magyar kézműves tárlat (1)
Megjelent Ed Sheeran vadonatúj deluxe lemeze, a ´Play (Deluxe)´ – kilenc extra dallal, köztük a kiemelkedő „Skeletons”-szal (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 circle jerks    queensryche    leonardo dicaprio    spirits    alexander payne    yzzo    brass against    rollins band    distant    heaven and hell    subscribe    the smurfs movie    welicoruss    like a storm    ugly kid joe    bugz    w.a.s.p.    choice with no voice    pannonia allstars ska orchestra    the dethroners    nanowar of steel    cliff burton    resistance    into darkness    hierophant  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!