hosting: Hunet


  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2025. szeptember 24. szerda   07:02
nincsen hozzászólás

szerző: Anna
27. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál


  A hagyományosan október elején megrendezésre kerülő fesztiválon már 27. alkalommal lépnek fel a hangszer művészeinek hazai és nemzetközi sztárjai, fiatal tehetségei.
  
  A fesztivál nyitó hangversenyén, október 9-én, csütörtökön este 7 órakor két fiatal tehetség, Bajcsay Zsófia és Szauer Bianka klasszikus koncerthárfán és három húrsoros barokk hárfán mutatkozik be. Különleges műsoruk a barokktól a kortárs zenéig öleli át a hárfára írt repertoárt. Október 10-én, pénteken este Tallós Álmos a klasszikus repertoár mellett saját műveit is bemutatja, a koncerten elhangzó művek egy része egyben hazai ősbemutató is. A koncerten elhangzik a hárfaművész dalciklusa, Csörgeő Luca szopránénekesnő közreműködésével, amelyet Ágai Ágnes verseire komponált. Vigh Andrea szólóestjére szombaton este kerül sor, a hangverseny érdekessége az évfordulós zeneszerzők, Händel, Grandjany és Salzedo műveinek csokorba gyűjtése. A koncert közreműködője Gulyás Csilla, így kéthárfás műveket is hallhatnak az érdeklődők. Természetesen idén is lesz külföldi sztárvendége a fesztiválnak: vasárnap este 7 órakor Alexandra Bidi francia hárfaművésznő estje zárja a fesztivált. Hangversenyén elsősorban francia szerzők művei csendülnek fel, de a francia zene 20. századi sanzon ikonjait is felidézi a művésznő. Vasárnap délelőtt 11 órakor már 27. alkalommal kerül sor „A hárfa sokszínűsége” címmel gyermekeknek szóló hangversenyre, amely idén is ingyenesen látogatható, de szükséges előzetesen regisztrálni a jakobikoncert@gmail.com e-mail-címen.
  Természetesen idén is lesz hangszerkiállítás, ahol a Salvi, a Lyon&Healy, a David és a Camac hárfákat tekinthetik meg az érdeklődők.
  Jegyek vásárolhatók a kastélyban és a Zeneakadémia jegypénztárában.
  
  2025. október 9–12. (csütörtöktől vasárnapig)
  27. Gödöllői Nemzetközi Hárfafesztivál
  Gödöllői Királyi Kastély
  
  2025. október 9. (csütörtök), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély
  Fiatal tehetségek koncertje
  Közreműködnek: Bajcsay Zsófia és Szauer Bianka
  Monika Stadler: Preseli Skies (Bajcsay, Szauer)
  17. századi billentyűs zene a Vatikáni Könyvtár Chigi-kézirataiból:
  Recercare (Q IV 24), Toccata grave (Q IV 27), Balletto (Q IV 28)
  Dowland: Lachrymae Pavan, Melchior Schildt átirata (Bajcsay)
  Mortari: Sonatina Prodigio, Renié: Légende, Hersant: Bamyan (Szauer)
  Hosokawa: Két japán népdal, Maxwell: Ebb Tide (Bajcsay)
  Andrès: Parvis (Bajcsay, Szauer)
  
  2025. október 10. (péntek), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély
  Tallós Álmos hárfaestje
  közreműködik: Csörgeő Luca (szoprán)
  J. S. Bach: Olasz Koncert I. tétel, BWV 971, Grandjany: Rapszódia hárfára, Bartók: Román népi táncok,
  Walter-Kühne: Fantázia Csajkovszkij „Anyegin” című operájának témáira,
  Rameau: Les Sauvages, de Falla–Grandjany: Spanyol tánc, no. 1,
  Tallós Álmos: A titkokat az ujjaimnak mondom el, op. 7, Dalciklus szopránra és hárfára Ágai Ágnes verseiből,
  Tallós Álmos: Hárfaszonáta, op. 6, I. Allegro moderato, II. Dal, III. Finale
  
  2025. október 11. (szombat), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély
  Vigh Andrea hárfaestje
  Közreműködik: Gulyás Csilla (hárfa)
  Händel: B-dúr prelúdium, Pastoral, C-dúr chaconne, Passacaglia a g-moll szvitből,
  Ária a Rinaldo c. operából, g-moll téma és variációk,
  Hasselmans: Elégia, op. 54, Forrás, op. 44, Grandjany: Fantázia egy Haydn témára
  Salzedo: Variációk, Tangó, Rumba, Éji dal
  
  2025. október 12. (vasárnap), 11 óra – Gödöllői Királyi Kastély
  Hangszerek Világa – A hárfa sokszínűsége
  Hárfabemutató koncert gyerekeknek, műsorvezető: Vigh Andrea
  Közreműködik: Gulyás Csilla (hárfa)
  (A belépés díjtalan, de regisztrálni kell a a jakobikoncert@gmail.com e-mail-címen!)
  
  2025. október 12. (vasárnap), 19 óra – Gödöllői Királyi Kastély
  Alexandra Bidi (Franciaország) hárfaestje
  Spohr: c-moll fantázia, op. 35, Albéniz: Asturias,
  Şirin Pancaroğlu: From Ashes, Fauré: Impromptu, op. 86,
  Chopin: Mazurka op. 6 no. 1, Attahir: De l’obscurité II, Salzedo: Ballada, op. 28,
  Legrand: Theme from „Les Parapluies de Cherbourg”,
  Legrand: Chanson de Maxence from „Les Demoiselles de Rochefort”
  
  Hangszerkiállítás / Harp Exhibition
  Művészeti vezető / Artistic Director: Vigh Andrea



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. április 12.
Eihwar: viking elektro-folk Budapesten (Dürer Kert - Budapest)
2026. április 13.
Kreator + Carcass + Exodus budapesti mega koncert
2026. április 14.
Myrath: itt az új klip, érkezik a nagylemez, áprilisban koncert! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Egy hét múlva kezdődik Budapesten a Classical:NEXT
Mert van kiút – Addikt bemutató a Magyar Színházban
Nagypénteki Máté-passió a Concerto Budapesttel
Kiemelkedő érdeklődés a Solti Nemzetközi Karmesterversenyre
Húsvéti misztérium orgonán a Pannonhalmi Főapátság koncertjén
René Burri: Utópia | A Budapest FotóFesztivál 10. éve a Műcsarnokban
Párhuzamos autonómiák - Klimó Károly és alkotótársai a Barcsayban
Újra három zenei világnagyság lép fel a Concerto Budapesttel
 kiemelt 
Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek
  
Alvaro Soler napjaink egyik legsikeresebb európai latin pop előadója

Keleti prog-power metal - Myrath a Durer Kertben
Eihwar: viking elektro-folk Budapesten
A 25 éves I Killed The Prom Queen 14 év után ismét Budapesten lép fel - Különleges vendég: Bridge To Solace
Fear Factory: ősszel Budapestre látogat az industrial metal brigád
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 pettybone    halálos iramban    black veil brides    blues    harlott    vizet az elefántnak    nile    blues b.r. others    torture squad    exférj újratölve    nailed to obscurity    the gathering    wasp    zinfield    hordes of chaos    metallica    iphone    good knives    confronto    sőrés zsolt    saturnus    oliver stone    josh brolin    a nyugtalanság kor    aeon  

Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!