hosting: Hunet


  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2025. szeptember 29. hétfő   16:04
nincsen hozzászólás

szerző: Andi
A Parno Graszt eddigi legnagyobb koncertjére készül az Arénában az Aurevoir. társaságában
2026. január 31. Budapest Aréna



  A szabolcsi Paszabról indult együttes 1987 óta építi saját, generációkat összekapcsoló zenei világát. Az útjuk közel sem mondható simának, de szépen, lassan, és folyamatosan építették közönségüket. A recept az elejétől ugyanaz: őszinte, szívből jövő örömzenélés, ami százakat, ezreket majd tízezreket szólított táncra. A zenekar kétségkívül a magyarországi cigányzene egyik legfontosabb képviselője – most pedig karrierjük eddigi legnagyobb állomásához érkeznek: 2026. január 31-én a Budapest Arénában lépnek színpadra.
  
  
  
  A Parno Graszt az autentikus cigányfolklórból merít, tradicionális hangszerekkel, ugyanakkor egyáltalán nem félnek hozzányúlni magyar vagy akár nemzetközi slágerekhez, és azt saját eszköztárukból új jelentéssel tölteni meg. A több mint harminc éves zenekar kiváló példája annak, hogy remekül megférnek egymás mellett a tradíciók és az új kontextusba helyezett hagyományok. Ezt támasztja alá, hogy a hazai élet színe-javával készítettek már közösen dalt Pogány Indulótól kezdve Dánielfy-n és a Bagossy Brothers Company-n át a Bohemian Betyars-ig.
  
  
  
  Kevés olyan sikertörténet van hazánkban, mint a Parnoé, akik az évek alatt itthon stabilan növelték közönségüket, miközben a világ számos országában is hatalmas sikerrel turnéztak. A napokban telt ház előtt zárták a nyarat a Budapest Parkban. Most azonban egy újabb mérföldkőhöz érkeztek: január 31-én egy egész arénányi embernek mutatják meg, milyen is az őszinte örömzenélés!
  
  
  
  Ebben az ünnepi pillanatban az Aurevoir. csapata csatlakozik hozzájuk: a zsámbéki ethno-beat zenekar egy frissebb, modernebb irányból közelít a népzenei hagyományokhoz. Bár más világot képviselnek, a közös nevező ugyanaz – tiszta szívvel, alázattal és szenvedéllyel nyúlnak vissza a régi dallamokhoz, és teszik élővé, átélhetővé a mában. A két zenekar hidat épít a múlt és a jelen között: zenéjük által a magyar és cigány népzene értékei nemcsak továbbélnek, hanem újabb és újabb közönségekhez találnak utat.
  
  
  
  Jegyek
  Kedvezményes jegyvásárlás szeptember 29. 10:00-tól október 01. 10:00-ig
  Kuponkód: EARLYBIRD10
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. november 22.
Ipoly-funky és a „háborús” zenekar
2025. november 24.
Electric Callboy: 2025-ben már az MVM Dome-ba térnek vissza!
Electric Callboy: novemberben beveszik az MVM Dome színpadát is
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
IDLES – Felszabadító energiák a Budapest Parkban
Quimby – A terepasztal lovagjai – 35 év szélmalomharc
Tom Smith - Egy meghitt este az Editors frontemberével
 kiemelt 
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
  
Co-headline turné keretében tér vissza Budapestre a Dürer Kertbe 2026

A Depeche Mode dobosa is színpadra lép a 101 Hang Special Tribute koncerten
Jonathan Roy – a hokikapusból lett világsztár újra Budapesten
Annisokay: német metalcore hármas érkezik decemberben
Yann Tiersen szólókoncerttel tér vissza Budapestre- Az alkotó saját kisbuszán, kutyája társaságában turnézik
 friss hozzászólások 

Az Arcturus Budapesten (1)
Éljen a diktatúra! – drMáriás retrospektív kiállítása a Godot Intézetben (1)
FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 marko hietala    danielle spencert    noctiferia    amerikai pite    kollaps    rév zenekar    steve vai    a purgatory óta    hollenthon    haemorrhage    dead kennedys    sandler    közért noise    stonehenge    szerelem    the kooks    pogues    kihajolni veszélyes    stereomilk    hemlock            bon scott    veréb    aviana    helloween  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!