hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2026. január 22. csütörtök   07:32
nincsen hozzászólás

szerző: Orsi
Zanzibar + Rómeó Vérzik Az Akvában!
2026. március 07. Akvárium Klub, NagyHall

  Szó sincs retróról, de mindenképpen hangos időutazás a kétezres évek hazai könnyű-rock alapvetéseit egy színpadon látni. A populárisabb Zanzibar nemrég múlt 25 éves, a vérbeli rock ’n roll brigád, vagyis a felvidéki Rómeó Vérzik pedig kereken három évtizedet ünnepelt novemberben. És bár a starttól mindkét csapat esetében évtizedek teltek el, tagok távoztak és érkeztek, gitárok törtek, meg aranylemezekkel telt meg a fal, egy valami nem változott: a zenéjük őszintesége. Ezt az ars poetica-jukat fejtette ki Koppány egy tavaly év végi interjúban: „Nem vagyok az a típus, aki a múltba réved és azon töri a fejét, mit rontott el.. Soha nem függtünk senkitől, és ez adott nekünk igazi szabadságot..” – mondta a Rockstar Magazinnak, amikor arról kérdezték, lenne-e olyan 30 év távlatából, amit mai fejjel másképpen csinálna. Persze ha szabadságról meg hitelességről van szó, ahhoz Terecskei Ritáéknak is lesz pár szava, hiszen hiába változtak az idők az alakulásuk óta, ők az elmúlt – már több mint - negyed században kitartottak amellett az őszinte rockvonal mellett, amivel 1999 januárjában legendásan útnak indultak, hogy olyan slágerek adjanak a hazai könnyűzenének, mint az Igazi nevem, vagy az Ádám keresi Évát és a Szerelemről szó sem volt. Szóval nem csak nosztalgiának, hanem ugrálós-éneklős rockbulinak ígérkezik ez a dupla koncert, már csak azért is, mert a Rómeó Vérzik Koppánya kis kényszerpihenője után az Akvárium színpadán tér vissza a fővárosba, hogy még az eddiginél is nagyobb energiával csapjon a húrok közé, legalább annyira pörgős nótákkal, mint Az Ördög, az Isten, az Élet és a Halál, a Keleti rock és roll, a Kiskakas pedig pláne, hogy nem maradhat le a setlist-ről.
  
  A két zenekar amúgy még sosem turnézott együtt, úgyhogy ez a mostani, március 7.-i koncert igazi hazai rocktörténeti különlegességnek számít majd..
  
  Jegyek
  
  További infó:
  
  
  
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. július 18.
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
2026. július 20.
50 év punk – két legenda egy városban: Sex Pistols feat. Frank Carter és Johnny Rotten PIL-je is Budapestre jön (Dürer Kert - Budapest)
Sex Pistols tagok Frank Carterrel: 50 év punk után újra Európában, új kiadványokkal és jubileumi erősítővel
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Egy család, egy történet: 35 éves jubileumát ünnepli a Parno Graszt egy különleges Aréna-koncerttel
Fesztiváloktól a Barba Negráig: Európát veszi célba a LUNA KILLS
Nézd meg a Thievery Corporationt Veszprémben, és kapsz mellé egy fesztivált!
Azahriah második Budapest Park-estet jelentett be, újra életre kel A ló túloldalán
Ganxsta Zolee 60 éves – így még biztosan nem ünnepelt születésnapot
Négy zenekarral, vendégművészekkel és táncházzal érkezik a Csík Zenekar FESZT a Budapest Parkba
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
Royal Hunt: Mark Boals-szal az élen érkeznek Budapestre
 kiemelt 
Fesztiváloktól a Barba Negráig: Európát veszi célba a LUNA KILLS
  
A finn LUNA KILLS tavalyi bemutatkozó albuma, a DEATHMATCH után gyorsan kinőtte a „figyelemre érdemes újonc” kategóriát

Nézd meg a Thievery Corporationt Veszprémben, és kapsz mellé egy fesztivált!
Azahriah második Budapest Park-estet jelentett be, újra életre kel A ló túloldalán
Ganxsta Zolee 60 éves – így még biztosan nem ünnepelt születésnapot
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
 friss hozzászólások 

Már csak egy hétig látható a koreai-magyar kézműves tárlat (3)
Már csak egy hétig látható a koreai-magyar kézműves tárlat (1)
Megjelent Ed Sheeran vadonatúj deluxe lemeze, a ´Play (Deluxe)´ – kilenc extra dallal, köztük a kiemelkedő „Skeletons”-szal (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 doves    the karate kid    thirty seconds to mars    sepultura    csata: los angeles    noel gallagher    a nyughatatlan    ben affleck    great american ghost    dying wish    izegrim    hungarica    madrass    zord    dust bolt    alan rickman    gravefruit    dog eat dog    svart crown    panic! at the disco    x-men: first class    blu-ray    busa pista    gurszky péter ádám    blind guardian  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!