szerző: BarnaTömény brutalitás - Cryptopsy, 200 Stab Wounds, Inferi, Corpse Pile 2026. február 5., Budapest, Barba Negra
A Cryptopsy kevesebb mint egy éve járt nálunk a Dürer Kertben a Decapitated vendégeként. Most egy teljesebb programot kaptunk a Barba Negra kisebb színpadán, méghozzá az egyik legklasszikusabb lemezükkel, a None So Vile-al a középpontban. A turnén három kiváló amerikai banda kísérte el a kanadaiakat, így egy izgalmas death metal felhozatalt hallgathatott végig minden jelenlévő. A koncert érdekessége még abban rejlett, hogy egyáltalán nem volt merchandise pult, amit a Cryptopsy azzal indokolt, hogy a magas magyar adótartalom és helyi szabályozások miatt túl drágán kellett volna adniuk a pólókat, így a rajongók lehúzása helyett inkább nem értékesítettek semmit ezen az estén. Teljesen érthető és szimpatikus hozzáállás volt ez a részükről.
A texasi Corpse Pile kezdte az estét, a 2019-ben alakult banda egy tömény fél órás műsorban adta elő a slames, kellően brutális death metal zenéjét. Eddig csak kislemezeket adtak ki, a legutóbbi In The Beginning… és a Hardgore Deathmetal képezték a tíz számos, furkósbot egyszerűségű muzsikájuk esszenciális lenyomatát ezen a napon. Az átlagban kétperces hosszúságú szösszenetek zsigeri erővel dörrentek meg, és ugyan nem bonyolították túl a srácok a témákat és a mondanivalót, kellemesen radírozta az agyat a stílusosan Fuck Your Life című nótával záruló program. A vokalista Jason Lionel Frazier mókás fazon, a számok közötti poénkodása feldobta a hangulatot. Egyszerűségében nagyszerű volt ez a koncert, izmos kezdőlöketet adtak a legények az estének.
A nashville-i Inferi pont a másik végén fogja meg a death metalt, a melodikus, technikás témák, és villantós, cifra szólók adják összetett kompozícióik gerincét. 2006-os megalakulásuk óta már hat albumot adtak ki és idén fog megjelenni Heaven Wept címmel a hetedik nagylemezük. Ennek örömére a ma este eljátszott öt szerzeményből kettő is az áprilisban megjelenő új alkotásról szerepelt. Profin zenélt a kvartett, Sanjay Kumar és Malcolm Pugh ujjai alatt csak úgy füstöltek a gitárhúrok, Stevie Boiser vokalista pedig teli tüdővel károgta, hörögte a sorokat. A muzsika számomra szűkölködött a megjegyezhető részekben, de valószínűleg csak több hallgatás lenne szükséges az ismerkedéshez. Többször ugrott be a The Black Dahlia Murder neve a koncertjük alatt, leginkább a vokalista énekstílusa és a melodikus death metal témák emlékeztettek rájuk. Nem volt rossz fellépés, de engem nem nyertek meg maguknak.
A clevelandi 200 Stab Wounds a 2019-es megalakulásuk óta elég nagy ismertségre tett szert, nálunk is adtak már egy kiváló koncertet két éve ugyanezen a színpadon a Cattle Decapitation előtt. Itt most még jobbak voltak, az intenzív, thrashes death metal muzsikájuk csontroppantó erővel szólalt meg. A kvartett baromi feszesen reszelte el a tizenkét számos programját, amely a legutóbbi Manual Manic Procedures lemezre épült. Persze kaptunk a Slave To The Scalpel-ről is pár nótát, és a legelső demóról is elhangzott egy szerzemény. Kinézetre is színes volt a brigád a cowboy csizmás, forrónacis Todd Thompson basszerrel és a szerzetes módra kopaszodó, hálós felsőt viselő Raymond Macdonald gitárossal. Steve Buhl gitáros/énekes kézben tartotta a koncertet, Owen Pooley dobos pedig kiválóan ütötte végig a műsort. A közönségre sem lehetett panasz, az egész este folyamán ment a pogó és a circle pit a színpad előtt. Egyetlen kritika érheti csak a produkciót, mégpedig Steve vokálja sajnos kevésbé erőteljes élőben, mint a lemezeken, inkább már thrashes ordibálást produkál, mint markáns hörgést. Ettől eltekintve egy remek számokat felvonultató, komoly energiákat megmozgató és nagyon izmos hangzással megszólaló koncertet adtak. Legközelebb jöhetnének főzenekarként is.
A Cryptopsy nem verte le a magasra tett lécet, a kanadai veteránok szintén nagyon odatették magukat. A None So Vile lemezzel nem is lehet hibázni, az 1996-os klasszikus harminc évvel a megjelenése után is ugyanolyan brutális mestermű. A Slit Your Guts-al kezdődő koncerten rögtön a sűrűjébe csapott a banda, a kiváló szerzemény azonnal fel is pörgette a hangulatot. A hangzás csak pár szám után talált valamennyire magára, sajnos a markáns gitártémák a fellépés végéig a háttérben maradtak. Nehéz jól megszólaltatni egy ennyire technikás, gyors tempóban száguldó muzsikát, szerencsére az élvezhetőség határán belül maradt a hangzás. Ettől eltekintve nem lehetett semmi másra panasz, a zenészek játéka és a hangulat abszolút elsőrangú volt. Flo Mounier, a mára egyedül maradt őstag olyan sebességgel és pontossággal dobolta végig 51 évesen a programot, ahogy arra csak nagyon kevesen lennének képesek. Christian Donaldson gitáros maximális beleéléssel pengette az őrült témákat, ahogy Olivier Pinard is teljes intenzitással basszusgitározott. Matt McGachy néha túl sokat gesztikulál frontemberként, azonban most ebben a szerepkörben valamivel visszafogottabb volt és a vokálok terén is jól teljesített. Külön szimpátiát váltott ki, hogy a már említett merch döntést megtámogatták azzal, hogy Matt kb. 10-15 zenekaros pólót dobált be a közönségbe ajándékként, azzal a megjegyzéssel, hogyha már nem adnak el ma semmit, a színpad előtti rajongók ne távozzanak üres kézzel. A közönséget persze nem kellett bíztatni, rendesen forrongott végig a moshpit. A program a None So Vile-ra épült, azonban kicsit furcsa volt, hogy az alig 32 perces lemezről két számot (Dead and Dripping, Lichmistress) nem játszottak el. No hát ők tudják, és a legjobb kompozíciók így is elhangzottak a mesterműről. Emellett belefért a műsorba egy nóta a Blasphemy Made Flesh-ről (Seriah Messiah), egy az As Gomorrah Burns-ről (Godless Deceiver) és három új szerzemény a tavaly megjelent An Insatiable Violence-ről. Remek koncertet adott a Cryptopsy a hangzás hiányosságaitól eltekintve, a közönség abszolút elégedetten távozhatott. Egyszer egy olyan programot is megnéznék tőlük, ahol a Whisper Supremacy és az ...And Then You’ll Beg lemezekről is játszanak, de ettől függetlenül is biztosan jelen leszek a következő fellépésükön.
13:18
