hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2026. augusztus 13. csütörtök   08:00
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Meggyőző visszatérés – Nevermore, Wolf
2026. július 30., Budapest, Barba Negra

  A Nevermore 2011-ben történt leállása után még minden rajongó reménykedett, hogy majd újra egymásra talál Jeff Loomis gitáros és Warrel Dane énekes, csak kell pár év, amíg rendeződnek a dolgok a háttérben. Aztán Warrel 2017 decemberében bekövetkezett halálával minden remény szertefoszlott, csak a gyász és keserűség maradt a fanatikusok szívében. Jeff és Van Williams dobos azonban másként gondolták a zenekar jövőjét, és 2024 év végén bejelentették a Nevermore feltámasztását. Jeffék egy ideig homályban tartották a többi zenekari tag kilétét, és Jim Sheppard basszert mellőzve teljesen új muzsikusokat választottak a posztokra. Ilyen előzmények után sokan vonakodva tekintettek az új felállás első koncertjei elé, amelyek közül az egyik éppen Budapesten került megrendezésre. A kritikus hozzáállás persze érthető volt, de a fellépés alapján szerencsére elmondható, hogy a kétes előzményektől eltekintve egy ereje teljében lévő formáció tért vissza a színpadokra.
  
  Az este bemelegítő szerepét egy igazi ínyencség szolgáltatta, az 1995-ben alakult svéd Wolf ugyanis eddig még egyszer sem lépett fel hazánkban. A klasszikus heavy metalt játszó kvartett nagy elánnal csapott bele a műsorába egy finn szauna forróságát árasztó Barba Negra színpadán. Sajnos a kissé tompa, gyenge hangzás nem segítette az élvezeti faktort, de pár szám után sokat javult a helyzet. Niklas Stålvind énekes/gitáros vezetésével egy nagyon pozitív, jó hangulatú fellépést adtak, a körülbelül 45 perces műsoridejükbe összesen 9 szám fért bele.
  
  A legtöbb szerzemény a legutóbbi, 2022-es Shadowland-ről hangzott el, de bőven szemezgettek régebbi albumokról is. A Ravenous lemezes Voodoo-ra kis közönségénekeltetést is igyekezett verbuválni Niklas, a hőségben pácolódó jelenlévők pedig alapvetően vették a lapot, végig lelkesen figyelte a publikum a svédeket. Ugyan látszott, hogy nincs aktív koncertrutin a zenekar mögött, abszolút tisztességgel helyt álltak és egy kuriózumként is elkönyvelhető élménnyel gazdagodhatott a közönség.
  
  A Nevermore a bevezetőben említett okok miatt már sohasem lesz ugyanolyan, mint régen, de ettől eltekintve én alapvetően pozitívan bizakodva vártam a visszatérésüket. Nyilván Warrel tragédiája örökké pótolhatatlan sötét lyukat égetett a banda történetébe, de itt a most színpadra állt formáció egy kicsit mást mutatott, nem igyekezett a múltat teljes mértékben lekopírozva új tagokat találni. Semir Özerkan basszer, Jack Cattoi gitáros és Berzan Önen énekes karakteres egyéniségek, akikkel együtt a kvintett teljes zenekari egységet alkot. Berzan kigyúrt, szakállas megjelenése ugyan totál más, mint Warrel volt, de az ének tekintetében kifogástalanul oldja meg a feladatát. Talán a ráadásra fáradt csak el kicsit a hangja, de szinte végig kísérteties tökéletességgel hozta az énektémákat és emellett van színpadi kiállása, jelenléte.
  
  Az egyik szám előtti közönségénekeltetése alkalmával megcsillogtatta széles hangtartományát az egészen mélytől a magasig, tényleg kiváló hangja van. Semir nagyon pontosan, látványosan játszott, de a pofátlanul fiatal, alig 23 éves Jack is szépen pengette ki a megtekert gitártémákat, és a Jeff által bőkezűen neki adott szólókat. A két főkolomposon pedig csak a külső megjelenésüket illetően látszik az idő vasfoga, a játékuk ennyi év után is tanítani való volt. Jeff komoly arckifejezése ugyan lassan engedett csak fel az izzó hőségben, a játéka és szólói megbabonázták a jelenlévőket. Van Williams kifogástalanul dobolta végig a gyors és komplex témákat, az egyedüli komolyabb rontását a Believe In Nothing elején vétette, de ezen is gyorsan és lazán túl tudott lendülni a zenekar.
  
  A bő 80 perces koncert felépítése érdekes volt olyan szempontból, hogy főleg két lemezre összpontosult a program. Nyilván a Dead Heart In a Dead World hat számmal való jelenléte nem volt meglepetés, hiszen a legnagyobb sikerű albumukat tisztelhetjük benne. A Warrelnek ajánlott The Heart Collector és a ráadásban elhangzó The River Dragon Has Come mellett a Narcosynthesis, az Engines Of Hate, a már említett Believe In Nothing és az Inside Four Walls is elsőrangú színvonalon szólaltak meg.
  
  A Barba Negra hangzása az első pár nótánál még kissé gitárszegény volt, de aztán ezt a hiányosságot is pótolták és abszolút korrekt minőségben dörrentek meg az örökbecsű nóták. A This Godless Endeavor öt szerzeménnyel való szereplése már meglepőbb volt, persze ez is egy zseniális lemez, és a címadó mellett a Born, a Final Product, a My Acid Words és a Sentient 6 is nagy üdvrivalgást váltott ki a nézőtéren. A hangulat végig izzott odalent, a falakat olvasztó hőség ellenére teljes odaadással élte meg a koncert minden pillanatát az izzadtságtól csatakos közönség. Együtt énekelték a jelenlévők a dalszövegeket és majdnem minden szám után felhangzott a Nevermore kórus.
  
  Legutoljára 2011 tavaszán láthattuk a zenekart hazai színpadon, még a Petőfi Csarnokban, azóta pedig eltelt 15 év, ami nem kevés idő. Ami kis hiányérzetet jelentett, hogy ezen kívül csak a Beyond Within hangzott el a Dreaming Neon Black-ről, valamint az Enemies of Reality címadója, és a pár korábbi idei dél-amerikai, valamint a török koncerttel ellentétben nem hallhattunk semmit a The Politics of Ecstasy-ról. Na de sebaj, így is kerek volt ez a 13 számos program, a legközelebbi alkalommal pedig csak lesz majd onnan is pár nóta.
  
  Összességében mindenki teljesen elégedetten távozhatott a hőkatlanná változó Barba Negrából, a Nevermore bebizonyította, hogy az új felállással is abszolút létjogosultságuk van. Egy ereje teljében lévő, megújult formációt láthattunk, és Loomis dalírói zsenijére támaszkodva egy remek új lemezt is képesek lehetnek megalkotni. De ha csak a régi dalokkal turnéznak még egy ideig, úgy is várjuk őket vissza!
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. szeptember 8.
Hollywood Vampires: javában zajlik a turné, egy hét múlva érkeznek Budapestre (Papp László Budapest Sportaréna)
2026. szeptember 13.
Dublin–Boston–Sydney: The Rumjacks egyetlen éjszakára Budapesten
Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Judas Priest, Jelusick
Padre Guilherme techno rév-ülete Klangphonics felmosással
Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Lenny Kravitz újra Budapesten
Seal újra Magyarországon
MEUTE a Budapest Parkban: amikor a techno életre kel
Charlie Puth a Budapest Parkban
Moby: élőben még mindig utánozhatatlan
 kiemelt 
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
  
2026

A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
James Blunt 2027 tavaszán smét Budapesten – Új albummal érkezik az Mvm Dome-ba
TRIPLE THRASH ALLIANCE TOUR 2027- Evil Invaders, Exhorder és Heathen: három thrash-generáció egy színpadon
Uriah Heep: a búcsúturné októberben Budapestre érkezik
 friss hozzászólások 

Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (4)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 slamo    másnaposok    sturle dagsland    marathon zenekar    ihlo    shaggy    gio geraca    human error    the wailers    donots    kiss of the dolls    anvision    warrel dane    give em blood    volbeat    the specials    sherlock homes    master boot record    forgotten tales    catheine zeta-jones    coroner    agent steel    zöld pardon    sőrés zsolt    bérczesi róbert  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!