hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2026. augusztus 24. hétfő   08:40
nincsen hozzászólás

szerző: Móni
Lenny Kravitz újra Budapesten
2026. augusztus 2. Budapest Aréna

  2 év után ismét visszatért a Papp László Budapest Sportarénába a new yorki születésű énekes, dalszerző, hogy a Lenny Kravitz Live 2026 turné keretében ismét elkápráztassa a rajongókat. Mindezt nem csak az előadásával, hanem megjelenésével is meg tudja tenni a 62 éves sztár, aki szigorú életmóddal, kidolgozott izmokkal hazudtolja meg az életkorát.
  
  Az estét DE´WAYNE (teljes nevén De´Wayne Jackson) indította, aki szinte Prince és Kravitz fiatal kori összegyúrása. A Los Angelesben alkotó amerikai énekes-dalszerző, aki a modern alternatív rock és az underground műfajbontó figurája, tudatosan mixeli a különböző stílusokat, hogy ne lehessen őt beskatulyázni. Elmondása alapján a zene az alap, és lényegtelen, hogy ki melyik dobozba sorolható. Műfajmentessége színes egyveleget hozott magával, ami hamar feltüzelte a közönséget. Fellépésén három eddig megjelent stúdióalbumáról válogatott, köztük a tavaly megjelent June címűről is.
  
  Kravitz a Bring It On című dallal kezdte meg a 20 dalból álló setlistet, ami ezúttal igazán változatosan állt össze. A 80-as évektől kezdődően aktív énekes, összesen 11 korongról válogatott nótákat, ami egy olyan egyveleget hozott össze, amiben nem lehetett hibát találni. Az első, Let Love Rule albumról, amely 1989-ben jelent meg, a címadó dal szólt, míg legutóbbi, Blue Electric Light (2024) képviseletében a mára ikonikus, figyelem felkeltő klippel rendelkező, TK421 és a Honey hangzott el. Ez jól példázza, hogy semmi nem maradt ki, ami fontos. Az I Belong To You, a Believe, The Chamber, az It Ain´t Over ´Til It´s Over, az Again, a Fly Away és a The Guess Who által eredetileg fémjelzett, de mára Kravitz nevével összeforrt American Woman olyan élményt hozott a profi zenekarral kísért sokoldalú sztárral, aminek energiái hullámoztak az arénában. Itt kell kiemelnem Craig Ross-t, aki 1991 óta pengeti a gitárt Lenny mellett, a koncerteken és a stúdióban egyaránt jelen van. Több dalnak egyben társszerzője is. Igazán jól kiegészítik egymást immár 35 éve. Ezt Kravitz ki is emelte, amikor bemutatta a zenészeit. A fúvósok és a vokalisták elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy ugyanabban a minőségben szólaljanak meg a dalok, mintha csak a nappaliban hallgatnánk. Hiba lenne, ha Jas Kayser-ről nem emlékeznék meg, aki egy olyan karakteres női dobos, akit elég egyszer látni ahhoz, hogy helyet foglaljon a memóriámból.
  
  A nagyágyút hagytam utoljára, amit ezúttal Kravitz is átpozícionált. 2 éve még nyitotta a koncertet, most pedig a program végére került, ami szerintem jobb döntés volt. Nagy jelentősége nincs, hogy hol hangzik fel, mert a közönség megőrül már az első taktusoknál is, amikor az Are You Gonna Go My Way megszólal. A fények tovább erősítették az egyébként is hangsúlyos ritmus szekciót, ami a gitárok megjelenésénél elszakították a láncokat. Kravitz átvezető szövegeiben erre többször fel is hívta a figyelmet, hogy mindenki szeretetben és szabadságban igyekezzen élni.
  
  Ami meglepő volt, hogy a négyszeres Grammy-díjas előadó, aki rekordot tart azzal, hogy zsinórban négyszer nyerte el a Best Male Rock Vocal Performance kategóriát 1998 és 2002 között (Fly Away, American Woman, Again, Dig In), nem öltözött át a koncert alatt. A közönség közé ezúttal is lesétált, ha ez nem is volt a program része, de vizet vitt le az első sorba, mert ott megszomjazott valaki. Kravitz, aki többek között Madonnának megírta a Justify My Love című slágert, a Bahamákon él, ahonnan édesanyja származik. Saját stúdiójában zenél, ahol általában maga játssza fel a gitár, a basszusgitár, a dob és a billentyűk szólamait is. Naponta edz, belsőépítészként dolgozik és organikus gazdálkodást folytat. Köszönöm neki ezt a koncertet.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. szeptember 8.
Hollywood Vampires: javában zajlik a turné, egy hét múlva érkeznek Budapestre (Papp László Budapest Sportaréna)
2026. szeptember 13.
Dublin–Boston–Sydney: The Rumjacks egyetlen éjszakára Budapesten
Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Judas Priest, Jelusick
Padre Guilherme techno rév-ülete Klangphonics felmosással
Heaven Street Seven a Budapest Parkban
Seal újra Magyarországon
MEUTE a Budapest Parkban: amikor a techno életre kel
Meggyőző visszatérés – Nevermore, Wolf
Charlie Puth a Budapest Parkban
Moby: élőben még mindig utánozhatatlan
 kiemelt 
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
  
2026

A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
James Blunt 2027 tavaszán smét Budapesten – Új albummal érkezik az Mvm Dome-ba
TRIPLE THRASH ALLIANCE TOUR 2027- Evil Invaders, Exhorder és Heathen: három thrash-generáció egy színpadon
Uriah Heep: a búcsúturné októberben Budapestre érkezik
 friss hozzászólások 

Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (4)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 shrek    frank0 zer0    postumus    the last days of jesus    bon scott    oliva    russell crowe    reese witherspoon    simpson család    papp lászló aréna    sleep    magor    nanowar of steel    volt fesztivál    artillery    big miracle    saviours    időgép    mech    korn    red hot chilli peppers    core leoni    unexpect    metaldays    macbook pro  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!