hosting: Hunet
r32
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2006. december 28. csütörtök   10:22
nincsen hozzászólás

szerző: Barna
Cradle Of Filth, Deathstars, Sin Of Kain
2006. november 30., Budapest, Petőfi Csarnok

  November végén idén már másodszor látogatott el a Cradle Of Filth legénysége Magyarországra, hogy Dani Filth frontember vezetésével elővezessék teátrális metal zenéjüket az erre éhes közönségnek. A pár hónappal ezelőtt a Szigeten koncertező zenekar most a Petőfi Csarnok színpadán adott előadást. Az európai turnéjukra az indusztriális hatásokkal hódító svéd Deathstars kísérte el őket, valamint a honi Sin Of Kain fellépése tette teljessé az este felhozatalát.
  
  A 2002-ben alakult Sin Of Kain tagjai Cathar énekes irányításával erőteljesen vezették elő a szintitémákkal dúsított, alapvetően black metalból eredő, de sok más műfaj hatásait is tükröző muzsikájukat. Mivel én nem tartozom a stílust kultiválók táborába, így nem annyira ragadott magával a produkciójuk. Ebben a kissé kásás, nem túl jó hangzás sem segített. Főként új dalok hangzottak el a körülbelül fél órás koncertjük során. Azt jegyezném meg még velük kapcsolatban, hogy egy kicsivel több eredetiség nem ártana, mert a példaképeik hatása néhol túl nagymértékben van jelen zenéjükben. Remélhetőleg a jövőben sikerül egy egyénibb stílust kialakítaniuk.
  
  A svéd Deathstars indusztriális hatásokkal bíró, elég kiszámítható muzsikája következett. A banda a legtöbbet talán a kinézetre ügyel: az albumfotókon katonai egyenruhákban pózoló arcok itt is kifestve, bár egyszerű ruházatban jelentek meg. Whiplasher énekes mezítelen felsőtesttel tolmácsolta mély búgó hangon a strófákat. Ettől a nézők bizonyos nőnemű képviselői lehet, hogy szinte elaléltak a gyönyörtől és heveny eufóriában vonaglottak az első sorokban, de bennem inkább visszatetszést keltett. Főleg, hogy egy kis konditerem látogatás sem ártana, ha már nekivetkőzik szuggesztív frontemberünk. Whiplasher a számok között igyekezett kommunikálni a közönséggel, bár a mély bariton hangon előadott összefüggéstelen mondathalmazaiból sok értelmes dolgot nem lehetett leszűrni. Ezek után nézzük a zenét, ami elég egyszerű ritmusokból és riffekből építkező gótikus, darkos metal, némi indusztriális hatással fűszerezve. Hatásosnak hatásos, de eredetiséggel és komplexitással nem nagyon lehetne megvádolni a Deathstars legénységét. A háromnegyed órás előadásuk folyamán egymás után játszották gót slágereiket az eddig megjelent két lemezükről, a 2003-as Synthetic Generation-ról és a 2006-os Termination Bliss-ről. Aki kedveli a külsőségekkel hengerlő, egyszerű zenével operáló, divatos bandákat, biztosan jól szórakozott. Az meg, hogy az én szám lefelé görbült, talán a túlzott válogatósságomnak köszönhető.
  
  A brit Cradle Of Filth tagsága pedig a szokásostól eltérően, kevés külsőséggel és cicomával csapott bele teátrális metal muzsikájába. A 2005-ös MetalMania fellépéssel ellentétben most nem voltak vonagló táncosok, mindent beborító tűzeső és látványos, változó színpadkép. Két groteszk fa alkotta a díszletet, valamint a háttérvásznon párszor vetített képsorok szolgáltattak látványosságot: ilyen volt például a ráadás előtti villámcikázás. Persze minek a szemfényvesztés, ha premier plánból figyelhetjük Dani Filth dobhártyaszaggató sivításait, hörgéseit és a hangszeresek precíz játékát. És hallhatjuk is, bár a hangszerek megszólalása jelen esetben sajnos hagyott némi kívánni valót maga után. Egymás után sorjáztak a jobbnál jobb Cradle szerzemények, főleg az új lemezre koncentrálva. A Thornography-ról elhangzott a Dirge Inferno, a Tonight In Flames, az I Am The Thorn, a Rise Of The Pentagram, az Under Huntress Moon és a Temptation. Utóbbi szerzemény egy Heaven 17 nevű szintipop banda dalának női énekkel megspékelt gótikus feldolgozása. Tehát tényleg sokat játszottak az új lemezről, és én bizony megfáradtam a sok 6-7 perces, hasonló riffekből építkező túlnyújtott dalon. Be kell vallanom, még a gótikus metalba oltott feldolgozás, a Temptation tetszett a legjobban a Thornography számai közül élőben. Ehhez köze volt a jó hanggal bíró énekesnőnek is, aki erőteljes orgánumával tette színesebbé a Cradle szerzeményeket. Persze azért voltak régi dalok is: a Dusk And Her Embrace, a Cruelty Brought Thee Orchids, az egybefűzött Ebony Dressed For Sunset/The Forest Whispers My Name és a ráadásban eljátszott From The Cradle To Enslave. No meg a Her Ghost In The Fog a Midian-ról, valamint a címadó és a Gilded Cunt a Nymphetamine-ról. Így a régi számok rajongói sem panaszkodhattak az eljátszott dalok összeállítását tekintve.
  Ennek ellenére engem nem ragadott magával a profin tálalt Cradle Of Filth produkció. Ugyan a (bér)zenészekre tényleg nem lehet egy zokszavunk sem, egy minden ízében professzionális bandáról beszélünk. Egyszerűen számomra túl mesterkélt a zenéjük. Persze ettől még sokak szerethetik és szeressék is a muzsikájukat. És járjanak Cradle koncertekre, mert az jó. Nekik. És csalódni sem fognak, mert Dani Filth-ék élőben is magabiztosan hozzák a lemezeiken lefektetett színvonalat. Már ha a hangzás is kegyes hozzájuk, és nem torkollik néhány szerzemény zajmasszába.
  
  Tehát összességében elmondható, hogy a koncertre ellátogató közönség nem csalódhatott az este folyamán, és azt kaphatták, amit vártak. Az évek során nagy népszerűségre és ismertségre szert tett Cradle Of Filth magabiztosan vezette elő színpadias, black metalból eredő, az utóbbi időben inkább gótikus irányba hajló muzsikáját. A Deathstars is partner volt a színpadias előadáshoz, és a Sin Of Kain is beleillett az este felhozatalába. Mindenki azt kapta, amit várt. Ez alól én sem vagyok kivétel.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

Cradle Of Filth

Deathstars

 programajánló: 
2024. április 4.
Leaves’ Eyes´, Northtale, Catalyst Crime Budapesten
2024. április 7.
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
2024. április 12.
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
Battle Beast, Saint Deamon, Induction
Black Foxxes szárnyalása, azaz egyedülálló élmény a Dürer Kertben
Hobo- Vadászat 40
A Nothing But Thieves ismét lenyűgözte a budapesti közönséget
Abbath, Toxic Holocaust, Hellripper
Slaughter To Prevail
 kiemelt 
Mr BIG: áprilisban érkezik a búcsúturné Budapestre
  
Budapest is szerepel a Mr BIG búcsúturnéjának tavaszi állomásai között: április 7-én a Barba Negrában lép fel Eric Martin, Paul Gilbert, Billy Sheehan és Nick D’Virgilio

Sting újra Budapesten
Crypta: brazil death metal a Barba Negra-ban
Republic 35
Búcsúkoncertet ad Budapesten a Buena Vista Social Club sztárja
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 aeverium    necrophagist    parkway drive    beyond fear    a38 hajó    blahó borbála    demians    a day to remember    mitch tucker    queen    michael douglas    the horibillies    csiribiri    kid rock    les touffes kretiennes    bedlam    shape of despair    dave groh    thom yorke    hatebreed    funerus    venom    james cameron    gentleman    blaze bayley  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!