beszámoló [koncert]  2007. április 4. szerda   16:38

nincsen hozzászólás

  Sötétség Európa felett hirdette a turné fedőneve a plakátokról. Nos, ez több szempontból is sántít. Először: a két főzenekar (a Caliban-ra, és a Bleeding Through-ra gondolok) már jó ideje kitört az underground sötétjéből, másodszor: sem a zenéjük, sem a szövegeik nem vetélkednek mondjuk a My Dying Bride keserédes világával, vagy éppen a black metal csapatok kisugárzásával. Na, de ez legyen a legkevesebb, a szervezők kedveljék csak a hangzatos elnevezéseket, a lényeg úgyis az, mit alkotnak a turnéra küldött csapatok. Ezúttal három földrészről gyűltek össze a résztvevők, s ami közös bennük, hogy mind a négyen metalcore-t játszanak. Hogy milyen hasonlóan, az kiderül nemsokára
  
  A hatodik kontinensről látogatott ide az I Killed The Prom Queen, s a fiatal srácok meg is adták az alaphangot, mármint, hogy mit várhatunk az este folyamán. Ők is beneveztek a játsszunk Göteborg-ból eredeztethető riffeket, üvöltsünk, ugráljunk nevű versenyre, de egyelőre a futottak még kategóriába tartoznak. Merthogy: sem a hangszerét pörgető gitáros, sem a fiatalos lelkesedésük nem tudta elterelni a figyelmem zenéjük általános érdektelenségéről. Hozzá kell tenni, a hangzás sem segítette őket túlzottan, leginkább úgy tudnám leírni a megszólalásukat, mint egy víz alatt hallgatott At The Gates lemez. Na nem, legyen inkább csak simán metalcore lemez. Alaposan kitaposott ösvényen járnak az ausztrálok, kérdés, később le mernek-e egy kicsit térni róla?
  
  Mint utólag kiderült, valóságos égi mannaként ölelhettük keblünkre az All Shall Perish-t, lévén kicsit kilógtak az est irányvonalából, de ez csak jót tehetett mindenkinek. Esetükben death metallal kevert hardcore a játék neve: különösebben nem is kegyelmeztek nekünk. Csak úgy cikáztak az ujjak a gitárok nyakán, a dobverők meg a pergő bőrén, miközben frontemberünk gyomrát igencsak telt hörgések hagyták el: néha kellemes Dying Fetus-utánérzést eredményezve. A közönség is vette a lapot, így az első komolyabb tapsot ők kapták (nem mellesleg jogosan).
  
  2005-ben még csak a Süsit töltötte meg a Bleeding Through, most viszont már egy hajógyomornyi rajongó várt rájuk. Ez is azt mutatja, hogy igencsak megindult a hatos szekere, igaz, ők még nincsenek egykori pályatársaik, az Avanged Sevenfold szintjén (ne is legyenek). Rendesen forrósították a hajóbelsőt, mivel egy intenzív programot toltak le a torkunkon. Az már más kérdés, hogy számomra semmitmondónak tűntek, de ők legalább rendesen odatették magukat. Ebben főleg az énekes Brandan járt az élen, aki nem sokat állt egyhelyben a buli alatt, ehelyett folyamatosan pörgött, tüzelte a közönséget. A hangszeres kollégák is kitettek magukért, a feszes játék szobrát ma este abszolút meg lehetett volna róluk mintázni. A játékuk minőségét nem érheti kritika, az újra való törekvés hiányát már annál inkább. Nem néztem feszengve az órámat koncertjük alatt, de nem biztos, hogy meghallgatnék egy Bleeding Through lemezt teljes egészében.
  
  A Caliban is járt már korábban hazánkban, méghozzá a Biohazard vendégeként, 2003-ban. Nem hiszem, hogy akkor sokan gondoltak volna arra, hogy ez a csapat 2007-ben főzenekarként áll majd a színpadra az A38 fedélzetén. Pedig így történt. Andy Dörner és társai is felvonultatták a stílus valamennyi kellékét, talán csak a refréntájékon érkező belassulások és az érzelmes dallamok jelentettek némi eltérést a többi fellépőtől. Utóbbit nem mellesleg az echte metalos külsővel bíró gitáros szolgáltatta, hol erőteljesebben, hol kissé eltűnően, így Andy barátunknak csak az acsarkodás, s egy esetben egy náci karlendítéseket gyakorló egyén eltávolítása volt a reszortja. Ezeket nagyszerűen megoldotta. Miként a hangszeres szekció is a klisék puffogtatását, nálam legalábbis itt kezdődött meg a (később egyre gyakoribbá váló) órára tekintgetés. Vagyis nem kötöttek le túlzottan. A Bleeding Through remekül eladta magát (nem financiális értelemben), de a Caliban nagyon statikusnak tűnt, főleg a BT után. Lehet, hogy fordított sorrendben kellett volna fellépniük? Meglehet. Mindazonáltal elmondhatom, nálam csak a harmadik helyre fértek fel (már ami a rangsorolást illeti), ami azt mutatja, hogy hiába az elcsépelt műfaj, az amcsik (és itt az élbolyra gondolok) jobban művelik ezt a zenét.
  
  A hajóról kiérve már a sötétség fogadott. Na, de nem a csapatoknak köszönhetően. Csak egyszerűen beesteledett.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: