hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2007. július 19. csütörtök   16:17
nincsen hozzászólás

szerző: ma
De Facto, The Eternal (AUS), Gire, Variola, The Moon And The Nightspirit
2007. május 18., Budapest, Kultiplex

  A változatosság gyönyörködted. Ezen az elven alapult a De Facto új lemezének bemutatója is, ahol öt különböző zenekar húzta a talpalávalót. Egy közös pont mindenképp akadt: mindannyian minőségi zenét produkálnak. A rock/metal mezőnyből igencsak kilógott a The Moon And The Nightspirit, ugyanakkor meg is adták a jó hangulatot, ami végigkísérte az estét. A két alapító tagot, Tóth Ágit (ének, hegedű) és Szabó Misit (gitár) még a néhai Evensongból ismerem, akkoriban a Cemetary és a Lake Of Tears által megálmodott, jófajta húzós rockot játszották. Abban a közegben is figyelemreméltót alkottak, ezúttal pedig nem túlzás művészetről beszélni muzsikájuk kapcsán. Ahogy például a Blackmores Night, úgy Misiék is az erdő zenéjét varázsolják elénk: egy utazás egy rég elfeledett világba, messze a mai kor emberétől, síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Ági hangja annyira szelíd és tökéletes, hogy szinte nem is szabadna más zenére énekelnie. Szerintem őket hallgatva legbelül minden hallgató táncra perdült a képzeletbeli tűzrakás körül. Aki kedveli a (magyar) folk zenét, az mindenképp szerezze be a két The Moon And The Nightspirit lemezt, elsősorban az aktuális, Regő Rejtem című, A5-ös méretű digipack kiadványt, Ági elbűvölő illusztrációival.
  
  A Variolát a két egykori Nevergreen tag, Gajda Finca Ferenc és Dula Sanci Sándor révén ismerem. Dark(os) rock a játék neve, van benne egy kis The Cult, egy kis F.O. System, de nekem még a Black-Out is beugrott az elvont szövegvilág és a dallamos énektémák diktálta koncepció alapján. Azért a refrénekből egy picit hiányolom Csányiék jó öreg és szorgos fülbemászóbogarát.
  
  Makó energiatermelője, a Gire mindig gőzmozdonyként tarol. Talán a dobmasinának, talán a hörgős éneknek, no meg a vastag billentyűszőnyegnek köszönhetően, hasonló munkát végez a gépezet, mint Svájc ördögi testvérpárjának gyermeke, a Samael. Kátai Tamás szünet nélkül headbangelt a billentyűk felett, Kónya Zoltán pedig nyúzta a húrokat és üvöltött. A Gire maradéktalanul teljesíti a minőségi ipari metal elvárásait, és Tamás remek versei igazolják, hogy magyar nyelven is lehet erőművet jól vezetni.
  
  A Melbourne-i darkerek, a The Eternal-ék élőben is nagyszerűek, hiába, jó dalokat írnak, és senki sem sértődik meg, ha hasonló slágereket hallgathat, mint a Paradise Lost, a Sentenced, vagy a HIM lemezein. Tehát nincs szó világmegváltásról, de a gótikus metal tengerében az ő vitorlájukat észre lehet venni, így van mibe kapaszkodni a fekete végtelenben. Az ember nem is gondolná, hogy a zenekar 2003-ban alakult, így viszonylag fiatalnak számít. Mark Kelson gitáros/énekes megfelelő frontember, barátságos, és jó hanggal van megáldva, nem beszélve érdekes formájú szemöldökéről, ami két főnek is elég lenne. Kár, hogy nem hazai banda a The Eternal, akkor gyakran megnézném őket.
  
  Szerencsére a De Facto a miénk, így bőven nyílik rá alkalom, hogy ott legyünk a koncertjeiken. Friss lemezük, a Karizma még épp hogy csak kikerült a gyárból, az Angyalszív című videó már javában forog a magyar popélet csatornáján. Persze nem csak ez a dal hangzott el az este folyamán a korongról, és a régi kedvenceket is megkaptuk. Tóth Gyula még unokatestvérét, Napsugárt is a színpadra invitálta, így több számot közösen énekeltek, akárcsak a CD-n. A hangulat óriási volt, Gyula most is hozta a formáját, hihetetlenül jól énekelt. Kezében a gitárnyak helyett már csak csörgő van, de azzal épp oly dinamikusan bánik, mint a köztudottan nagy csörgőfogyasztó, Ian Astbury. Született frontember, és mindig belecsempész egy-két ütős poént a konferálásokba. Azonban kicsit hiányolom a fémes gitárhangzást, ami korábban jellemezte a De Factot, bár a vokálok tekintetében feljebb helyezték a mércét. Személyes kedvencem továbbra is a 999, ami minden koncert végén ott van, és a közönség mindig derekasan énekli a refrént. Egy De Facto koncert mindig jó buli, és ezúttal mindegyik fellépő nagy volt. A változatosság gyönyörködtet, és persze a karizma is.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 negarm    corrosion of conformity    diane kruger    life of agony    emancer    schmiedl tamás    sajnos batár    jetsam    fred durst    máté bence    intercom    a nyughatatlan    your demise    ingmar bergman    balaton sound 2013    jeremy renner    unleashed    kisssonic boom    ego project    blues b.r. others    gifts from enola    casketgarden    eron mezza    dying wish    emilie autumn  

r45
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!