hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2007. november 26. hétfő   13:39
nincsen hozzászólás

szerző: Eugene
W.A.S.P a Wigwamban
2007. december 2., Budapest - Wigwam

  „Ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.” - szól a mondás. A W.A.S.P. ezúttal tartja a szavát, vagyis az elmaradt július 2-i (egyébként Type 0 Negative-val közös) koncertjüket december elején bepótolják, így gyors egymásutánjában már másodszor köszönthetjük magyar földön Blackie-éket. A mostani koncertsorozat a Crimson Idol megjelenésének 15. évfordulóját hivatott megünnepelni, amely a W.A.S.P fanatikusok zöme szerint a banda legjobb anyaga.
  
  A csapat Kaliforniában alakult, a felállást Blackie Lawless, Rik Fox, Randy Piper és Tony Richards alkotta. Hamar híressé-hírhedté váltak sokkoló koncertjeiknek köszönhetően, melyeken Blackie félmeztelen lányokat kötözött kínpadra, vagy éppen nyers húst szórt a közönségbe. A Capitol-szerződés által 1984-ben megjelent a W.A.S.P. hasoncímű, debütáló lemeze, amely olyan klasszikussá vált dalokat tartalmaz, mint az I Wanna Be Somebody, a L.O.V.E. Machine, vagy éppen az Animal (Fuck Like A Beast). (Ez utóbbi az első kiadáson végül nem kapott helyet, sokkoló szövege miatt.) Az egy évvel később kiadott The Last Command elődjéhez hasonlóan előkelő helyet foglalt el a Billboard-listán, Blind In Texas címmel pedig egy újabb klasszikust adott a rockvilágnak. Az 1986-os Inside The Electric Circus viszont komoly meglepetést hozott mind a rajongók, mind az újságírók számára, sőt, még Blackie is így jellemezte később az anyagot: „Egy fáradt csapat fáradt lemeze.” A Headless Cross egy komoly mondanivalóval rendelkező alkotás lett, amely teljes mértékben nélkülözte a szexuális tartalmú szövegeket. 1989-ben kilépett a banda másik kulcsfigurája, Chris Holmes. Ekkor egy időre fel is oszlott a csapat, Lawless szólókarrierbe kezdett: elkészült egy lemeznyi anyag, amely aztán a rajongók és a lemeztársaság nyomására W.A.S.P. lemezként jelent meg - röviden ennyi a „jubileumos” Crimson Idol története. A kilencvenes években csendes időszak köszöntött a W.A.S.P-ra, az industrial hatásokkal megbolondított Kill Fuck Die próbált idomulni az akkori trendekhez, de inkább csak az ősrajongók rosszallását váltotta ki. 1999-ben Blackie mester visszatért a W.A.S.P. régi zenei világához, s ebben a szellemben készített el öt lemezt az eltelt nyolc év alatt. Várhatóan a csapat minden korszakából csendül majd fel nóta, de a hangsúly - érthető módon - a Crimson Idol lemezen lesz.
  
  Kezdés: 20 óra
  Belépő: 5000 Ft
  A fel nem használt július 2-i Type 0 Negative + W.A.S.P. jegyek ingyenes belépésre jogosítanak! Az október 14-re szóló jegyek is érvényesek.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó linkek: 

A W.A.S.P. oldala

A Concerto oldala

 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
3 nap · 29 zenekar · zéró szemét – jön az idei Alpárfeszt!
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
Il Divo koncert szeptemberben: 20 éves jubileumi turnéjukon sem hagyják ki Budapestet
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
The Amity Affliction, Infected Rain: csomagban olcsóbb a jegy a nyár két ütős bulijára
Nulladik Változat 35 éves jubileum „Négy képzeletbeli srác” valósága
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 short sharp shock    arnÓczky noÉmi    mark zuckerberg    kiss    kings of leon    new lows    Ø    simple plan    darkest hour    riseoffate    tornűr    megtorlás    hisztéria     hugh grant    black label society    uli jon roth    papaver    die knappen    Őrült    billy idol    avatar    mardi gras    zuboly    the dictator    wass albert  

r42
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!