hosting: Hunet
r34
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2001. március 23. péntek   13:57
nincsen hozzászólás

szerző: mogyoro
Republic
2001 március 15

   Már lassan hagyománnyá válik, hogy minden évben ezen a napon ad koncertet a magyar könnyűzenei élet egyik legnagyobb lemezgyárosa, az évi két-három lemezzel jelentkező Republic. Így volt ez idén is. A fél nyolcra kiírt kezdésre mi már hét órakor ott voltunk. Szerencsére, mert ruhatár az nem volt. Rohangálhattam ki a kocsihoz, hogy berakhassam a kabátokat. A szekusok dicséretére legyen mondva, szó nélkül kiengedtek. Mikor bent voltam, hallgathattam a hangfalakból szóló legjobb Republic nótákat. Ezek nem is voltak a koncerten felcsendülő számok között, viszont, legalább elhangzottak. De ne rohanjunk előre annyira, még nem megy a műsor. Az csak negyed óra késéssel kezdődött - attól a zenekartól, akiket régen szerettem, csak azzal a fránya kismadárral elcseszték rajongásom, s csak a tavalyi CsehTamásos albumuk segített valamelyest visszatalálnom feléjük.
  
   Akkor had szóljon. Illéses bevonulás, füst, slágerek. Érzem, mennyire le vagyok maradva, csak minden második számot ismerek, de ez sem veszi el a kedvemet, végül is szórakozni jöttem, s teszem is azt a rajtam kívül megjelent - öt évestől ötvenvalahány évesig terjedő korosztályú - tömeggel együtt, akik a számok alatt egy emberként mozognak.
  
   A látvány maga a csoda. A színpad három emeletből áll, amik egymás mögött helyezkednek el, a legmagasabb leghátul. Körülbelül két méter a szintkülönbség. A legalsón a zenekar játszik. A másodikon a Somogy táncegyüttes ropja a népzenei alapokon nyugvó zenére a táncot. A harmadik szinten függönnyel körülvéve a Budapest Juventutis Szinfonikus Zenekar ül, mint egy kép. Sajnos, a rájuk eső rossz hangosítás miatt az esetek nagy részében tényleg csak a díszlet szerepét töltik be, mert ha a Republic is játszik, őket nem hallani, vagy csak sejteni lehet.
  
   Maga a koncert tetszett, jól éreztem magam. A zenekar kétszer jött vissza. Az első szünetben megkapták tavalyi Aranyalbum-ukra, s az idei Só és cukor-ra az aranyat, megköszönték a támogatóknak (akik nélkül ez a koncert sem jött össze - hiába a 2800Ft-s jegyár), majd régi slágerekkel újra játszani kezdtek. A második ráadás után meghajoltak, megköszönték a támogatóknak - akik nélkül nem jött volna össze a koncert -, technikusoknak, menedzsereknek a segítséget, s remélve, hogy lesz még ilyen buli, elbúcsúztak.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2024. május 9.
Esti Kornél a Budapest Parkban
2024. május 12.
Budapest Garden Party: Zenei - Gasztrofesztivál
Sabbath, Dio, Jethro Tull dalokat is előad májusban az Electric Guitarlands 4 gitárhőse
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Akik házibulit csaptak az MVM Dome-ban: a Depeche Mode
Suicidal Angels, Fusion Bomb, Crimson Fire
A Normandie lenyűgözte Budapestet a Dopamine turné keretében
Cattle Decapitation, Signs Of Swarm
Fesztiválhangulat a Dürer kertben- Halflives és az Inferno Turné
Amaranthe, DragonForce, Infected Rain
Meshuggah, Avatar, The Halo Effect
Két zenekar, egy este a Dead Poet Society és a Ready the Prince lángoló show-ja az Akvárium színpadán
 kiemelt 
Megjelent az Elefánt ötödik nagylemeze, a SEMMI
  
A most megjelenő ötödik Elefánt nagylemez, a SEMMI az előző két albummal együtt alkot egy univerzumot, miközben zeneileg és szövegében is minden eddiginél jobban elrugaszkodik a zenekar “megszokott” világától

Palaye Royale a Barba Negrában!
Rockmaraton 2024
Vonósnégyesre átdolgozott heavy metal himnuszokkal érkezik Anneke van Giersbergen
Berúgja az évet a Dead Daises: új dal, album és koncert novemberben
 friss hozzászólások 

Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Wolfheart, Before The Dawn, Hinayana (1)
Új Falcongate LP: Blood Red Roses (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 n roses    szerelem    kobra and the lotus    special providence    palya bea    carbovaris    brain drill    emarosa    kistehén    petrás jános    chrisopher nolan    fekete sereg    earthsblood    poison    marathon zenekar    szalóki Ági    superhero    give it a name    ulver    pancser police    rivers run dry    vida rock band    over promises    leander risingleander    pozvakowski  

r43
Copyright 2000-2024 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!