Szonja: Nélküled

A mosoly lefolyik az arcomról,
És szétporlik az avaron,
Aztán egy megriadt ág
Felhasítja a homlokom,

Aztán egy tuskó állítja meg a lábam,
Mire az eltörik,
Majd fekete darazsak jönnek,
Fülembe másznak,

És hangosan nevetnek,
Hát ez a fájdalom!
És túlélni nem is olyan nehéz,
Aztán egy fáradt levél a vállamra hull,
Körmeimmel az érett földbe markolok,
S a gondolatok-
Furcsa üzenet;
Aztán a Nap is menni készül,
A képembe vigyorog forrón,
És felborzolt fejem
egy alvó sündisznó fészkébe hajtom,
Hogy a te vállad ez,
Hát arról álmodom.