Kill Bill Volume 1

Az ilyenkor kötelező köröket többnyire már mindenhol megfutották arról, hogy hat év után újra és hogy végre visszatért a zsenifilmes, a most már félnegyedik kult rendezője, meg még más ilyesmiket…, úgyhogy ezt talán nem is kellene még egyszer végigragozni. Kiadója szerint a kilencvenes évek zenei szakértője is Quentin Tarantino – bár eddig inkább csak a hatvanas és hetvenes évekből dolgozott soundtrackileg. Mindenesetre a film azóta a moziban, mellé -ahogy kell – lemez a cédéboltban.

A filmről látatlanban is tudható már minden, mégis először inkább megnézni kellene, mint a lemezt meghallgatni, hátha az utóbbiról egészen más lenne a véleményem. A marketing szerint úgyis minden szám elhangzik a filmben is, darabra már ott is meg lesz. Mert a lemezt amúgy csak egyszer lehet az elejétől a végéig hallgatni kíváncsiságból, vagy, mert akkora Tarantino – barátok vagyunk többször már nem. Pedig például a Ponyvalemezt vagy a Jackie B-t lehetett és lehet azóta is.

A Kill Bill vol.1 másod-harmadszorra egyszerű segédanyaggá romlik, mert csak összehányódott minden, amit T. valamiért idegondolt az első részhez. Néhányféle stílus, korábbi és frissebb, ismerős és ma még ismeretlen előadók zenéi, egészében mégis egy erőtlen semmi. Mert csak jönnek a számok egymás után, közben meg nem tudni, hogy miért éppen ezek és miért akkor és miért ott, mikor nem is azoknak kellene vagy legalább is .. nem tudom.

Még egyszer akkorát indítani filmben, amúgy sem lehetett, mint kettővel ezelőtt a Misirlou, most Nancy Sinatra kezdi egy csendes kis hangulatossal (My Baby Shot Me Down) a történetről éppen csak annyit tudva, hogy Uma T mindjárt az elején fejbe kell, hogy lövődjön kicsit direkt.
Bár akár egyféle megfejtést kínálhat a rendre, lehet, hogy a filmben is így jönnek a számok sorban. Akkor viszont a lemez összeállításán kellett volna dolgozni még egy keveset, de tényleg csak a hallgathatóság kedvéért. Ami a filmben biztosan a helyén szól, mert T. ebben nem szokott hibázni, az a képek nélkül és folyamatában itt másodszor már igazából élvezhetetlen.

A felvezetés után először a spagetti west vonalon indulunk, egy country, aztán egy volt egyszer egy vadnyugatos darab (szájharmonika, vonósok nagyívben). Tényleg Morricone tudta ezt igazán, de itt szorosan követi Luis Bacalov , csak sokkal benyalósabban. De attól még egészen jól hangzik. A lányok legalábbis szeretik. Aztán egy nem tudom mi, teljesen váratlanul, valami utcagyerekes – fütyörészős musicalszerű következik a negyvenes évek stílusában, vagy éppen onnan. Majd RZA mondja meg jól kétezerikszből, de második nekifutásra már lépünk, mert amúgy semmi. Megint vadnyugatolunk egy instrumentálissal és egy surffel, aztán jönnek a japánok, akik persze nem hiányozhatnak egy ilyen szamurájos mangás moziból. Mindegyikük mással járul hozzá zeneileg a zűrzavarhoz, Tomoyasu H elektromos, a The 5.6.7.8s minimálrockendrollos, Meiko Kaji pedig olyan táncdalfesztiválos. Utóbbi ráadásul japánul, biztos, hogy tanuljunk.
A slágervonalat a Santa Esmeralda hozza, bár egy kicsit mintha túldolgozták volna magukat. Negyed órán keresztül adják azt, hogy Dont Let Me Be Misunderstood.

RZA viszont ahhoz képest, hogy nagyon Vele reklámozzák a lemezt, már csak néhány mondat erejéig jut szóhoz, ahogy a film szereplői is. A szokásoktól eltérően mindössze két rövidke párbeszéd erejéig, és biztosan a legfontosabb jelenetekből bár nem tudhatom.

Marad a végére még Charles Bernstein, Zamfir és Quincy Jones is egy kicsit, meg hangminták és kungfu effektek valamiért, vagy, mert leltár szerint ezek is benne vannak a filmben, esetleg csak úgy – mindenkinek, aki szereti.

Szóval megint vannak nagyon jó zenék, biztosan mindenkinek lesznek majd kedvencei is, de vannak olyan, csak a filmbe muszáj darabok, amiken viszont igazából nincs mit szeretni. Ezért van, hogy ha később még a lejátszóba kerül a lemez, akkor csak léptetgetünk. Sokszor.

Tracklista:
1. „Bang Bang (My Baby Shot Me Down)” – Nancy Sinatra
2. „That Certain Female” – Charlie Feathers
3. „The Grand Duel – (Parte Prima)” – Luis Bacalov
4. „Twisted Nerve” – Bernard Herrmann
5. Queen Of The Crime Council – dialogue from film feat.
Lucy Lui and Julie Dreyfus
6. „Ode To Oren Ishii” – The RZA
7. „Run Fay Run” – Isaac Hayes
8. „Green Hornet” – Al Hirt
9. „Battle Without Honor or Humanity” – Tomoyasu Hotei
10. „Don´´t Let Me Be Misunderstood” – Santa Esmeralda
11. „Woo Hoo” – The 5.6.7.8´´s
12. „Crane”/”White Lightning” – The RZA/Charles Bernstein
13. „The Flower of Carnage” – Meiko Kaji
14. „The Lonely Shepherd” – Zamfir
15. You´´re My Wicked Life – dialogue from film feat. David
Carradine, Julie Dreyfus and Uma Thurman
16. „Ironside” excerpt – Quincy Jones
17. „Super 16” excerpt – Neu!
Kung Fu Stings and SFX:
18. Yakuza Oren 1 – The RZA
19. Banister Fight – The RZA
20. Flip Sting
21. Sword Swings
22. Axe Throws