Főoldal → Cikk
Helikon Irodalomtudományi Szemle 2008/4-es, Az autonómia új esélyei című kötetének bemutatójára
2008. december 12. péntek 18:00 MKE Intermédia Tanszéke – Budapest (VI. Kmety György utca 27)

A tematikus lapszámot a kötet szerkesztője, Sőrés Zsolt mutatja be.
Vendégek a Helikon-szám munkatársai közül: Nagy Imola, Ivacs Ágnes és Antal István Juszuf.
A 700 példányban 432 oldalon megjelent Az autonómia új esélyei című Helikon-kötet számonként 450 Ft-ért (!) a helyszínen megvásárolható. A Helikon a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének folyóirata. Kiadja az Argumentum Kiadó.
Sőrés Zsolt (Budapest, 1969) – elektroakusztikus-, intuitív zenész, zörejművész, író, filmesztéta, szerkesztő. Az MTA Irodalomtudományi Intézetének a munkatársa. Jelenleg aktív zenei projektjei: többek közt a Rhodri Davies-Sőrés Zsolt duó, a Global Monarchy Quartet, egyéni performatív és installált hangmunkái (Ahad álnéven, Ahad´s Masters´ Garden címmel). Évek óta dolgozik zeneszerzőként és előadóként különböző kortárs tánc-, alternatív színházi- és performanszcsoportokkal, képző- és videóművészekkel, ad hoc formációkkal. A Láthatatlan Filmek Klubja szervezője a LUMÚ-ban, a Relatív (Át)hallások Nemzetközi Kortárs Zenei Találkozó (Artus Stúdió) művészeti vezetője. Legutóbbi könyvpublikációja: Hushegyi Gábor-Sőrés
Zsolt: Transart Communication. Performance and Multimedia Art – Studio erté 1987-2007. (Szerk. Hushegyi Gábor-Juhász R. József-Németh Ilona.) Pozsony, Kalligram, 2008.
Az autonómia és a kultúra alapvetően problematikus viszonyának elemzései az emberi civilizáció megjelenésének legelső fázisa óta ontológiai kérdések megválaszolását igénylik. Kant ugyan rámutatott arra, hogy az emberek metafizikailag szabadok, de a zabad tettek megválasztásának joga nem írja felül a cselekedetekért való felelősségvállalást. Az állam és az autonómia közötti konfliktus során az egyén abban a pillanatban alul marad, amint elfogadja az lávetettséget. Eközben ontológiai – és nem erkölcsi – beágyazódása okán felelősségét el kellene ismernie, autonómiáját megteremtenie minden korban és időpontban, amikor ez csak lehetséges. A civilizált ember az önmaga által teremtett ontológiai paradoxon megoldatlansága miatt nem csupán kultúráját, művészi kreativitását veszítheti el, hanem saját identitását is. A művészet ugyanakkor az atonómiateremtés egyik színtere. A Helikon mostani száma a művészi autonómia újraalkotásának egy adikálisanprovokatív kísérletét mutatja be.
Sőrés Zsolt az ontológiai anarchizmus egyik fő teoretikusának, Peter Lamborn Wilsonnak a poétikájáról és a hazai alternatív kulturális-művészeti élettel kialakult kapcsolatáról írt tanulmányt. Peter Lamborn Wilson, a New York-i Autonomedia szerkesztője, Hakim Bey néven írt műveiben az autonóm területek kialakításának alternatíváival, a technológiai-társadalmi változások természetével, a média és a művészet kritikájával foglalkozik. A második, ´Nomadozófia´ című témakörben Peter Lamborn Wilsonnak az iszlám történelem és kultúra emblematikus sajátosságait tárgyaló valamint az álom nyelvéről szóló metalingvisztikai műveiből válogattunk. Az ´Utópia blues´ részben René Balliger az ellenállás zenéjének szónikus térfoglalásáról, Hakim Bey a zene utópikus poétikájának és spiritualitásának megteremtéséről, Antal István Juszuf pedig a radikális művészet és az anarchia esztétikai és ontológiai kapcsolatáról értekezik. A negyedik, Mai magyar autonómia-törekvések
című témakörben Kotun Viktor a budapesti házfoglalók tevékenységét, a squat-ideológia esélyeit foglalja össze. Galambos Attila tanulmánya a globalizáció által teremtett új nevelési helyzeteket veszi számba. Szemle rovatunkban az ontológiai anarchizmus művelődéstörténeti hagyományából a klasszikus anarchista író, John Henry Mackay eredetileg 1891-ben megjelent ´Az anarchisták´ című regényének utolsó fejezetét közöljük. Hubert Kennedy és Peter Lamborn Wilson esszéi Mackay munkásságának szellemi hátterét vázolják. (Az autonómia új esélyei – a szerkesztőség bevezetője)
Sokat beszélni és közben nem hallatszani – épen elég fárasztó. Viszont ´hallgatókra´ találni – sokkal rosszabb lehet. A hallgatók azt hiszik, hogy a hallgatás elegendő – mintha valódi vágyuk az volna, hogy másvalaki fülével halljanak, másvalaki szemével lássanak, másvalaki bőrével érezzenek… A szöveg (vagy adás), ami megváltoztatja a valóságot – Rimbaud erről álmodott, majd undor közepette feladta. De elképzelése a varázslatról túlságosan finom volt. A nyers igazság azonban talán az, hogy a szövegek csak akkor tudják megváltoztatni a valóságot, ha ´látásra és cselekvésre´ sarkallják az olvasókat, nem pedig pusztán ´látásra´. A Biblia valaha képes volt erre – de a Bibliából időközben bálvány lett. Szemein keresztül látni annyi lenne, mint (vudu mágiával) megigézni egy szobrot – vagy egy holttestet.
A látás, és a látás irodalma túl egyszerű. A megvilágosodás egyszerű. ´Szúfinak lenni könnyű´ – hallottam egyszer egy perzsa sejktől. ´Embernek lenni, az a nehéz.´ A politikai megvilágosodás még egyszerűbb, mint a spirituális megvilágosodás – a világot egyik sem változtatja meg, sőt, még az ént sem. A szúfizmus és a szituácionizmus – avagy sámánizmus és anarchizmus – az elméletek, amikkel kacérkodtam, nem többek: elméletek, víziók, látásmódok. Jelzésértékű, hogy a szúfizmus ´gyakorlata´ szavak
ismétlését jelenti (dhikr). Ez a cselekvés maga egy szöveg, és semmivel sem több, mint egy szöveg. Az anarcho-szituácionizmus ´gyakorlata´ pedig tulajdonképpen ugyanebből áll: egy szöveg, egy falra írt jelszó. Egy pillanatnyi megvilágosodás. Persze nem teljesen értéktelen – de mi az, ami ´másmilyen´ lesz tőle? Talán jó lenne kiirtani a rádióból mindent, ami nem ad legalább egy esélyt e másmilyenség terjedésének. Ahogyan léteznek olyan könyvek, amelyek világraszóló bűnöket szültek, mi olyan szövegeket szeretnénk sugározni, amelyek hatására a hallgatók magukhoz ragadják a boldogságot (vagy legalábbis kísérletet tesznek rá), amit Isten megtagadott tőlünk. Exhortációt, ami eltéríti a valóságot. De még ennél is jobban szeretnénk kiirtani az életünkből mindent, ami akadályozza vagy késlelteti, hogy elkezdjünk – nem fegyverekkel és rabszolgákkal kereskedni Abesszíniában –
sem rablót vagy pandúrt alakítani – sem megszökni ebből a világból, vagy uralkodni felette – hanem nyitottá tenni magunkat a ´másmilyenségre´. Osztozom a legreakciósabb moralistákkal abban a feltételezésben, hogy a művészet ezen a módon képes befolyásolni a valóságot, és megvetem azokat a liberálisokat, akik szerint a művészetet azért kell engedélyezni, mert – végső soron – az csupán művészet. Ezért az írás illetve a rádió azon műfajaihoz fordultam, melyeket a konzervatívok a legjobban gyűlölnek – a pornográfiához és az agitprophoz -, abban a reményben, hogy bajba tudom keverni olvasóimat/hallgatóimat és magamat. De hatástalansággal vádolom magam, sőt, reménytelenséggel. Nem változott meg elég dolog. Talán semmi sem változott.
A megvilágosodás az egyedüli amink van, és még azt is úgy kellett kirángatnunk a korrupt guruk és önveszélyes értelmiségiek kezéből. Ami a művészetünket illeti – mit értünk el, azon kívül, hogy vérünket adtuk divatos ötletek és képek szellemvilágáért?
Az írás által elértünk a szakadék peremére, amelyen túl talán már nem is lehetséges írni. Bármilyen szövegnek, ami képes túlélni az ugrást ebbe a mélységbe – várjon utána bármily sötétség vagy a sötét Abesszínia -, gyakorlatilag a semmiből kell keletkeznie, mint a csodálatos, kincseket rejtő tibeti Dakini-tekercsek, vagy az ebihal-írással készült taoista lélekszövegek – és úgy kell izzania, mint egy máglyán égő boszorkány vagy eretnek utolsó sikító üzenete (parafrazálva Artaud-t).
Érzem, ezek a szövegek itt reszketnek a fátyol mögött. Mi lenne, ha kedvünk támadna visszautasítani a művészet puszta objektivitását és egyben az elmélet puszta szubjektivitását?
Megkockáztatni a mélységet? Mi lesz, ha senki sem követ minket?
Meglehet, annál jobb – talán a Hiberboreusok közt lelünk egyenlő társakra. Mi van, ha megőrültünk? Nos – ez lesz a kockázat. És ha csak unatkoztunk? Ah…Egyszer már feltettük mindenünket egy lapra, a hihetetlen betörésére a hétköznapi életbe – néhányszor nyertünk, majd sokszor veszítettünk. A szúfizmus valóban sokkal könnyebb volt. Tegyünk hát mindent zálogba, az utolsó szánalmas firkantásig? Duplázzuk meg a téteket? Csaljunk? Mintha angyalok lennének a szomszéd szobában, vastag falak mögött – vitatkoznak? Basznak? Egy szót sem tudunk kivenni. Át tudunk-e változni még ebben a késői pillanatban rejtett kincsek Megtalálóivá? És milyen módszerrel, tekintve, hogy pontosan a módszer az, ami elárult minket? Téboly, feltámadás, áhitat, költészet? ´Tudni, hogyan´, az az olcsó sarlatánok trükkje. De ´tudni, hogy mit´, az alighanem egyfajta isteni önismeret – meglehet, teremteni tudni ´ex nihilo´. Végül azonban muszáj lesz elhagyni ezt a várost, amely mozdíthatatlanul lebeg a steril alkony peremén, mint Hameln, miután eltűnt belőle az összes gyerek. Talán léteznek más városok, amelyek ugyanazt a teret és időt foglalják el, de ´másmilyenek´. És talán léteznek őserdők, ahol a puszta megvilágosodást a jaguárok fekete fénye takarja el. Nincs elképzelésem – és rettegek.
(Hakim Bey: Immediatizmus – részlet)
A tartalomból:
Helikon 2008/4 – Az autonómia új esélyei
Tanulmányok
Sőrés Zsolt: Az autonómia új esélyei
Hakim Bey – Autonóm területek
– Káosz: Az Ontológiai Anarchizmus nyomtatványai (Fordította: Nagy Imola)
– Immediatizmus (Fordította: Deák Ágnes és Koronczay Dávid)
– Az Ideiglenes Autonóm Terület (Fordította: Nagy Imola)
– Permanens IAT-k (Fordította: Pajtók Ágnes)
– Nyári Otthon. A Periodikus Autonóm Terület (Fordította: Horváth Mária)
– A No Go Terület (Fordította: Garai Eszter)
– Millenium (Fordította: Ivacs Ágnes)
– A palimpszeszt (Fordította: Nagy Imola)
Peter Lamborn Wilson – Nomadozófia
– A sejkek két státusza: Szabad meditáció szexualitásról és hatalomról
a modern szúfizmusban (Fordította: Sándor László)
– Szent sodródás. Úton Doktor Maximusszal (Fordította: Sándor László)
– Az álom szertelen bőkezűsége (Fordította: Nagy Imola)
Utópia blues
Robin Balliger: Az ellenállás hangjai (Fordította: Albert Mária)
Hakim Bey: Utópia blues (Fordította: Sándor László)
Antal István Juszuf: Művészet és anarchizmus
Mai magyar autonómia-törekvések
Kotun Viktor: A Centrum csoport és Budapest
Kotun Viktor: Foglaltház makettek a képzőművészetben
Galambos Attila: A szabadságra és autonómiára nevelés fontosságának elemzése
Szemle
Hubert Kennedy: John Henry Mackay: Az anarchisták (Fordította: Koronczay
Dávid)
Peter Lamborn Wilson: Visszatérés a tizenkilencedik századba
(Fordította: Koronczay Dávid)
John Henry Mackay: Anarchia (Fordította: Koronczay Dávid)
Válogatott Bibliográfia
Könyvek
In Memoriam
A mellékleteken többek között perzsa kalligrammák, a Media Research Alapítvány fotói és illusztrációk Autonomedia kiadványokból (Jim Fleming, Gen Ken Montgomery, Davey Williams stb. művei) láthatóak, valamint Dzsalál ad-Dín Muhammad Rúmí (1207-1273) versei olvashatók Sándor László ordításában.
