hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
magazin [háttér]  2011. augusztus 30. kedd   04:49
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Becsületkasszák a fővárosban
Vajon mi lesz az eredmény?

  
  
  Izgalmas kezdeményezés kezdődik augusztus 29-én és tart egy hónapig a fővárosban, mely egyfajta képet adhat arról, hogy mennyire fontos számunkra a becsület. Egy nyugat-dunántúli pénzintézet, a Sopron Bank, székhelyének régiójára jellemző „becsületkasszákat” állít ki Budapest két pontján. A nagyvárosra formált becsületkasszákból - azaz hideg ásványvizet kínáló italautomatákból - a palackozott vizet meg lehet venni, de el is lehet venni. Azt, hogy fizet vagy nem, a vásárlók becsületére bízzák. Az akcióból befolyt pénz duplája a Csodalámpa Alapítványé lesz, a szervezők pedig ígérik, a becsület-indexet az akció végén közzéteszik.
  
  Nyugat-Dunántúlon, Soprontól egészen Szombathelyig sok helyen találkozhatunk hokedliből, kisasztalból, rajta néhány háztáji terményből és egy pénzgyűjtő befőttesüvegből álló magányos standokkal. A termények csinos kis zacskókba csomagolva, a porták előtt magukra hagyva várják, hogy az arra járó elvegyen egyet és az ellenértéket a befőttesüveg-perselybe tegye. Ezek a becsületkasszák bizony működnek, a termény fogy, a pénz gyűlik. Nem véletlenül általános vélekedés, hogy a nyugat-dunántúli emberek becsületesebbek a magyar átlagnál. Ez vajon tényleg így van, vagy megélhet máshol is egy ilyen kezdeményezés?
  
  A nyugat-dunántúli régió egy régi és szinte csak erre a régióra jellemző hagyományát hozza el Budapestre a hűség városából a Sopron Bank azzal a céllal, hogy feltegye a kérdést: a fővárosban vajon hogyan él meg a fair-play e szimbóluma? Augusztus utolsó hétfőjétől négy héten át két italautomata képében „reinkarnálódik” Budapesten a Sopron-környéki becsületkassza a fővárosban, az egyik a Bajcsy-Zsiliszky út-József Attila utca sarkán álló irodaház árkádjai alatt, a másik pedig az óbudai Kolosy téren áll majd.
  
  Az nagyvárosi italautomata-becsületkassza működése egyszerű: 0,5 literes ásványvizet ad, 50 Ft-ért. Az átlagos automatáktól eltérően azonban, ezen a gépen olyan gombot is találunk, mely fizetés nélkül is kiadja a palackot. Az automata mellett nem áll őr vagy hosztesz, nem figyelik biztonsági kamerák és a gép sem készít fényképet a használókról. Így csakis a vásárló lelkiismeretén múlik, hogy fizet-e a vízért és ezáltal támogatja a Csodalámpa Alapítványt vagy ingyen viszi el a vizet.
  
  A CSODALÁMPA közhasznú alapítvány célja olyan életet veszélyeztető betegségben szenvedő 3 és 18 év közötti gyerekek egy-egy kívánságának teljesítése, ahol a család anyagi helyzete azt nem teszi lehetővé.
  
  A kezdeményezés egy hónapig tart, a szervezők pedig ígérik, a becsület-indexet az akció végén közzéteszik. További információ az akcióról a http://www.becsületkassza.hu becsületkassza
  weboldalon olvasható.
  
  
  A Sopron Bank Zrt., melyet 2003-ban az osztrák Bank Burgenland alapított, regionális bankként 20 fiókkal tevékenykedik a nyugatmagyarországi régióban és Budapesten. A Sopron Bank az osztrák Grazer Wechselseitige Versicherung AG nemzetközi konszern tagja, mely már több mint 180 éve biztos pont a pénzügyekben, Közép- és Kelet Európa számos országában jelen van biztosításokkal és pénzügyi szolgáltatásokkal.
  
  A globalizálódás és a multinacionális nagyvállalatok korában, mintegy árral szemben, a Sopron Bank Zrt.-nél a helyi, személyes találkozáson alapuló kapcsolattartás központi szereppel bír, így a régióban élő, ezáltal a piaci kínálatot és igényeket egyaránt jól ismerő mintegy 200 munkatárs, valamint a bank döntéshozói maximálisan eleget tudnak tenni ügyefeleik kívánságainak. A szolgáltatatások kialakításánál nagy hangsúlyt kapott a hosszú távú, elégedett ügyfélkapcsolat megteremtése. A bank legfőbb értékei a közvetlen és ügyfélbarát kiszolgálás, mely a lapos szervezeti strukturának köszönhetően a gyorsasággal is párosul.
  
  A bank kínálatában nagy népszerűségnek örvendenek a megtakarítási, befektetési és öngondoskodási célt szolgáló termékek, valamint kedvező kondíciójú számlacsomagok közül is választhatnak az ügyfelek. A bank ezen felül különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a regionális vállalkozások részére egyedi finanszírozási lehetőséget biztosítson, valamint fontos számára a régió középpontba helyezése és az ügyfelek támogatása az Európai Unió határokon átívelő gazdaságában.
  
  Csodalámpa Alapítvány
  
  A CSODALÁMPA közhasznú alapítvány célja olyan életet veszélyeztető betegségben szenvedő 3 és 18 év közötti gyerekek egy-egy saját kívánságának teljesítése, ahol a család anyagi helyzete a kívánság teljesítését nem teszi lehetővé. Az álom teljesülése ismét kitágítja a betegszobára beszűkült világot, és reményt ad a „képtelen, lehetetlen” kívánság megvalósulásának élménye által. Az alapítvány ötlete eredetileg Amerikából származik. A Csodalámpa weboldalán több száz élménybeszámoló olvasható: például a hatéves Patrik a tatai laktanyában tankot vezethetett, a 15 éves Réka Londonban találkozhatott Johnny Depp-pel, Zoli és Balázs pedig a németországi Legolandba jutottak el az alapítványnak köszönhetően.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. szeptember 8.
Hollywood Vampires: javában zajlik a turné, egy hét múlva érkeznek Budapestre (Papp László Budapest Sportaréna)
2026. szeptember 13.
Dublin–Boston–Sydney: The Rumjacks egyetlen éjszakára Budapesten
Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Tarr Béla után Sopsits Árpádra emlékezik az Art+ Cinema
ORION7 jótékonysági kutya party az örökbefogadás és felelős állattartás jegyében – különleges programokkal várják a gazdikat és négylábú társaikat
Magyar fejlesztés, nemzetközi siker: a 101 Voices önerőből lépett ki a világpiacra
Amit a művészetben keresünk, és amit magunkban találunk – Elstartolt az ARTÉRIA Podcast
Szerelmeslevél Budapesthez – 35 előadó egy filmben, amit a város ihletett
Bach és Kurtág, művészetek és spiritualitás háromnapos találkozása
Még el lehet csípni Budapest egyik leglátványosabb koreai kiállítását
Castingfelhívás: fiatal tehetségeket keres Az Éj Eleganciája turnéja
 kiemelt 
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
  
2026

A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
James Blunt 2027 tavaszán smét Budapesten – Új albummal érkezik az Mvm Dome-ba
TRIPLE THRASH ALLIANCE TOUR 2027- Evil Invaders, Exhorder és Heathen: három thrash-generáció egy színpadon
Uriah Heep: a búcsúturné októberben Budapestre érkezik
 friss hozzászólások 

Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (4)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 ann my guard    sucker punch    jörg uken    europica    the agonist    the clash    jon oliva’s pain    sunday fury    x ambassadors    greg bennick    mc verse    night demon    sidetracked!    piramis    karen carroll    jessica biel    animid effect    distillator    vale of tears    concrete    paradise lost    heaven and hell    radare    noomi rapace    chelsea grin  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!