hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
előadók   2013. július 10. szerda   04:42
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Art of Haven


  Az Art of Haven gitáros, Fazekas Ákos önálló projektjeként indult 2003-ban. Az évek során öt instrumentális nagylemez készített saját kiadásban. Az Art of Haven projekt a hangzás terén elért minőségi ugrása az Ébredés – című, 2009-es nagylemeze jelentette. Nem csak azért, mert a felvétel minőségében az előzőekhez képest sokkal jobb anyagot sikerült elkészíteni, hanem mert ekkor döntött úgy, hogy a projekt ezen túl együttesként folytatja. Fazekas Ákos gitáros mellé ekkor csatlakozott Gabrieli Ágoston basszusgitáros és Berki Tamás dobos.
  
  Az első években koncertjeiken instrumentális zenét játszottak. Többek között John Petrucci és Joe Satriani szerzeményeit dolgozták fel, 2010-ben pedig egy saját számokból álló, instrumentális lemezt is kiadtak „Sun and Earth” címmel.Később, Répásy Judit énekesnő és Varga Viktor ritmusgitáros csatlakoztak és elkezdtek közönségbarát, de addigi stílusunkhoz továbbra is illeszkedő, dallamos, gitárcentrikus metál zenét játszani. A következő évben rögzítették a második kislemezünket, a „Where Memories Fade”-et. 2012-től a jelenlegi felállásban készítették el egy promóciós célú, digitális kislemezt, amely a „Csend szava”-nevet kapta. Két basszusgitáros-csere után Marlok Róbert személyében stabil ember került a bőgő mögé. 2013 őszén lesz tíz éve, hogy megszületett az Art of Haven project, ennek emlékéül készítették el a „Ten Years in Haven” lemezt. Itt gyűjtötték össze az Art of Haven projekt legjobb dalait, mely ingyenesen hozzáférhető a zenekar oldalán. Hamarosan elkezdik a következő nagylemezünk felvételeit, és az őszi koncertszezonban ezeket a számokat élőben fogják eljátszani. Első alkalommal augusztus 16-án Sopronban, a Bohémiában.


Kulcsszavak:
  Art of Haven 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. június 4.
Powerwolf minifeszt: itt a Dynazty, Eclipse, Visions Of Atlantis, Classica, Hydra, Power
2023. június 5.
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
2023. június 7.
Voivod + Crowbar a Durer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Skulld
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
 kiemelt 
AMON AMARTH - teljes a line-up, 6 zenekaros minifesztivál dübörög majd a Barba Negrában!
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 s first date    nemadomfel    excrementory grindfuckers    lo fi stereo    soreii és poolek    howl    nuclear blast    job for a cowboy    fury uk    skillet    kelet-nyugat    metal dayz    apey & the pea    rob zombie    black breath    good charlotte    esa holopainen    yelowcake    divine damnation    mark hoppus    exarsis    charlie st. cloud    micah sloat    depp    Új látásmód fúzió  

r46
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!