hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
előadók   2015. március 3. kedd   04:27
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Skulld


  A Skulld 2013 tavaszán alakult. A bandából hárman már játszottak más – főleg thrash - zenekarokban is, míg a dobos Petinek ez az első bandája. A kiindulási pont a doomos, blues alapú metal, bár ez nem feltétlenül zenei értelemben, hanem inkább a hozzáállásban nyilvánul meg. Másfél évvel később állt össze öt nóta, amit 2014. augusztusában keztdünk felvenni Kiskunfélegyházán, Gyapy mester közreműködésével. A felvételek 2014. október/novemberben fejeződtek be. Ezt követően jelent meg a Skulld EP a zenekar bandcamp oldalán, és idén márciusban jelenik meg szerzői kiadásban a fizikai CD formátum is.
  
  A lemez 5 heavy/doom metal nótát tartalmaz, amin érződik a metalos íz, de vannak elszállósabb hangulatok is, de az alapvető cél a kerek dalok megteremtése. A heavy jelzővel nem a heavy metalra akarunk utalni, inkább arra, hogy a doom metalt harapósabb, lendületesebb formában közelítjük meg.Az alábbi bandák voltak hatással ránk: Black Sabbath, Down, Pantera, Crowbar, a magyarok közül az alap és klaszikus Mood , Neck Sprain. Ha szereted a fenti bandák zenei világát, akkor tegyél egy próbát a SKULLD Ep-vel!
  
  Tagok:
  
  Csorba György – ének/basszusgitár
  Csorba Zoltán – gitár
  Fodor Péter – dob
  Varga Pál – gitár


Kulcsszavak:
  Skulld 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

Itt a Skulld első EP-je

 programajánló: 
2025. február 23.
Queensrÿche Budapesten: a debütáló EP-t és a Warning lemezt is eljátsszák a 2025-ös koncerten! (Dürer Kert - Budapest)
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak! (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 25.
Planet of Zeus: A görög heavy rock titánok a hatodik stúdióalbumukkal lépnek fel a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Bemutatkozik a HCKRY (Hickory) zenekar
Animációs klipet készített a Red One House
Mínuszegy
CORVILLE
Dawnstar
Vogon Ultramarines
Gutting Revue
The Immigrants
Art of Haven
 kiemelt 
Static-X- Dope a Dürerben
  
Július 29-én a Dürer Kertben játszik a Static-X! A 30 éve indult, 2018 óta újra működő amerikai industrial metal zenekar a Project Regeneration lemezekkel érkezik Budapestre, a szintén amerikai Dope társaságában

Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak!
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 javier bardem    obituary    gyöngyvér    annihilator    dead can dance    carlos santana    dark moor    black therapy    enter shikari    red hot chili peppers    black dahlia murder    vl45    skinny lister    drawing    hellfreaks    richie sambora    mechanical sound empire    cult of luna    comeback kid    pantera    balaton sound 2013    thornwill    eddie vedder    crusted    kitty in a casket  

r43
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!