hosting: Hunet
r31
  cikkekfotók        
kultúra [dalszöveg]  2017. augusztus 22. kedd   04:31
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Elkezdődött az évad a Pesti Magyarban


  Nyolc bemutató és sok egyéb feladat vár a Pesti Magyar Színház társulatára. – mondta Zalán János igazgató az évadnyitó társulati ülésen. Az új évad bemutatóiban neves vendégművészek fogadták el a színház meghívását: Béres Ilona, Fodor Tamás, Haumann Péter, Reviczky Gábor, Hegyi Barbara, Igó Éva, Tóth Enikő.
  
  Technikai infóként megtudhattuk, hogy a színház kulisszák mögötti területek egy része megújult. Kifestették a lépcsőházat, folyosókat, felújították a földszinti, Nagyszinpad melletti mellékhelyiségeket, valamint a Sinkovits Színpad és a Szalon szintjén található mellékhelyiségeket is. A nézőforgalmi területek légtechnikája is kicserélődött, valamint a nézőtéri területek világítását is átalakították.
  
  Bemutatók:
  
  Nagyszínpad:
  
  2017. szeptember 29.
  Gary Barlow -Tim Firth: NAPTÁRLÁNYOK vígjáték
  Rendező: Tallós Rita
  
  2017. november 17.
  Búss Gábor Olivér-Buzás Mihály-Paso Doble-Kirády Attila-Johnny K. Palmer - Szente Vajk: HOLNAP TALI! musical
  Rendező: Szente Vajk
  
  2018. február 16.
  Friedrich Schiller: ÁRMÁNY ÉS SZERELEM dráma
  Rendező: Eperjes Károly
  
  2018. március 24.
  William Shakespeare: RÓMEÓ ÉS JÚLIA tragédia
  Rendező: Lengyel Ferenc
  
  Vasfüggöny mögötti játéktér:
  
  2018. április 20.
  Lőrinczy Attila: BALTA A FEJBE tragikomédia
  Rendező: Horváth Illés
  
  Sinkovits Imre Stúdiószínpad:
  
  2017. december 1.
  Topolcsányi Laura: Tibikém! Neked minden végszó? színházi körbe-gurba zenével
  Rendező: Gaál Ildikó
  
  2018. április 27.
  Eugéne Ionescu: Székek abszurd dráma
  Rendező: Szabó K. István
  
  Az évad új bemutatóin túl 22 produkciót tart repertoáron a színház és a továbbiakban is meghatározó programja a siketek és látássérültek akadálymentesítése. A Pesti Magyar Színház a jövőben is teret kíván adni a társművészeteknek és koprodukcióknak.
  
  2017. október 7.
  a Soproni Petőfi Színház és a Pesti Magyar Színház közös produkciójának bemutató előadása a Soproni Petőfi Színházban:
  Eisemann Mihály-Zágon István-Nóti Károly:
  HIPPOLYT, A LAKÁJ zenés vígjáték
  Rendező: Eperjes Károly
  
  A legkisebbek, a 3-10 éves korosztály számára Dvorák Gábor és Patka Heléna előadásai a színház repertoárján maradnak.
  
  A nézőtéri szalonban folytatják közönség előtt tartott hétfő esti beszélgetéseket. Másfél éve „Amiről még nem meséltem…” címmel olyan beszélgetős sorozatot indult, amelyre olimpiai bajnokokat és élsportolókat hívott meg Elbert Gábor és Zalán János. A sorozatot folytatódik.
  
  A szeptemberi bemutató előtt a színház részt vesz a Pozsonyi Piknik és a Színházak éjszakája rendezvényeken, ahová speciális programokkal várja a nézőket.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 23.
Queensrÿche Budapesten: a debütáló EP-t és a Warning lemezt is eljátsszák a 2025-ös koncerten! (Dürer Kert - Budapest)
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak! (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 25.
Planet of Zeus: A görög heavy rock titánok a hatodik stúdióalbumukkal lépnek fel a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Kezdődik a 10. jubileumi Cziffra Fesztivál
Bogányi Tibor karmester 50. születésnapját ünnepli
Cseh mesterművek a Müpában
Egy hét múlva premier Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval a Centrál Színházban
Bartók / Schönberg / Brahms – Kamarakoncert világhírű előadókkal a Zeneakadémia Nagytermében
Zene és irodalom töltötte be Lillafüredet: mesés helyszínen rendezték meg a Fesztivál Akadémia Budapest második téli fesztiválját, a II. Winterfestet
Bálint Norbert-László - Délibáb
Együtt – A Kelemen család
 kiemelt 
Static-X- Dope a Dürerben
  
Július 29-én a Dürer Kertben játszik a Static-X! A 30 éve indult, 2018 óta újra működő amerikai industrial metal zenekar a Project Regeneration lemezekkel érkezik Budapestre, a szintén amerikai Dope társaságában

Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak!
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 elm street    belga    garry marshall    abracadabra    abraham lincoln    ian astbury    divine damnation    riseoffate    pilinszky jános    bastards of bodom    charlize theron    another way    thy catafalque    wrath    a.m.d.    we bought a zoo    isis    metalforce    sin of god    natasha shneider    sahg    belga    twilight force    org4org    sonisphere  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!