hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2020. február 24. hétfő   03:58
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Nagy kedvencek és igazi kuriózumok a Régizene Fesztiválon


  Február 28. és március 8. között immár hatodik alkalommal várja a közönséget az ország egyik legjelentősebb hazai historikus zenei koncertsorozata, a Régizene Fesztivál, amely olyan előadókat vonultat fel, mint A Felvilágosodás Korának Zenekara, Rohmann Ditta és Olga Pascsenko vagy a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar. Elsőként hallhatjuk hazai hangversenyteremben Händel Alexander Balus című oratóriumát, felcsendül Rameau itthon kevésbé ismert Dardanusa, és lenyűgöző műsorral készül Haydn Philharmonie is.
  
  Milyen fúgákat írt a zeneszerző, aki Haydn elődje volt az Esterházyak szolgálatában? Ki volt Alexandrosz Balasz, és hogyan dolgozta fel életét Händel Magyarországon eddig nem játszott oratóriuma? Hogyan hangzik Rameau világpremierként megszólaló operája, a Dardanus? Milyen az öthúros cselló? A Régizene Fesztiválon erre is fény derül, az eseménysorozat töretlen népszerűsége pedig évről évre bizonyítja, hogy a historikus zene ma is elsöprő erővel képes hatni.
  
  A programok sorát idén A Felvilágosodás Korának Zenekara nyitja Bach néhány különleges szépségű darabjával. A demokratikus működéséről is híres, nagy presztízsű zenekar – az együttest három zenekarvezető hegedűs irányítja felváltva – ezúttal Margaret Faultless vezetésével lép színpadra, Huw Daniel és Rodolfo Richter mellett pedig Katharina Spreckelsen oboaművész járul hozzá a kivételes zenei élményhez. A nagy múltú együttesek sora a Fischer Ádám által 1987-ben alapított Haydn Philharmonie-val (korábban Osztrák-Magyar Haydn Zenekar) folytatódik. A német-francia csellista, Nicolas Altstaedt vezette nemzetközi együttes Haydn mellett Werner és Pleyel műveivel örvendezteti meg a közönséget. Izgalmas időutazásban lehet részünk a néhány éve alakult Ensemble Cantilene és vezetője, a világhírű holland furulyaművésznő, Anneke Boeke kalauzolásával is: sokszínű műsoruk gerincét Monteverdi, Schütz és Bach kompozíciói adják.
  
  Igazi különlegességekben sem lesz hiány a fesztiválon. Elsőként hallhatjuk hazai hangversenyteremben Händel Alexander Balus című háromfelvonásos oratóriumát: a szerelemmel, cselszövéssel és harcokkal teli történet főhőse Alexandrosz Balasz, a Kr. e. 150 és 145 között regnált szeleukida uralkodó. A művet 1748 márciusában mutatták be Londonban, ezúttal pedig a Kodály Kórus Debrecen, a Savaria Barokk Zenekar és kiváló énekes szólisták – például Ducza Nóra, Biri Gergely, Jekl László és Najbauer Lóránt – közreműködésével szólal meg. A címszerepben Bakos Kornélia mezzoszoprán lép színpadra, akivel a Budapesti Wagner-napok produkcióiban is találkozhatott a közönség, a Cleopatrát megformáló Jónás Krisztina pedig a barokk és a kortárs zenében egyaránt otthonosan mozog.
  
  Nem létezhet Régizene Fesztivál Vashegyi György két megkerülhetetlen, nemzetközi hírű régizenei műhelye nélkül: a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar a Müpával, valamint a Versailles-i Barokk Zenei Központtal koprodukcióban szintén egy itthon kevésbé ismert remekművet, Rameau Dardanusát hozza el a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterembe. Az előadás szólistáinak kivételes képességeiről a magyar közönség már több alkalommal is meggyőződhetett Vashegyi György korábbi produkcióiban: a címszereplő tenor, Cyrille Dubois, a szoprán Judith van Wanroij és Chantal Santon Jeffery, illetve a bariton Tassis Christoyannis és Thomas Dolié is számos kellemes pillanatot szerzett már a hazai hallgatóságnak.
  
  A zenekarok mellett figyelemreméltó duókkal is találkozhatunk a fesztiválon: a brazil származású énekes, Guilherme Roberto, Borsányi Márton csembalóművész társaságában európai körképnek is beillő, ritkaságokat és régizenei slágereket egyaránt felvonultató barokk műsorral érkezik. No songs of triumph now be sung – Hallgattassék el a diadalmas ének című estjükön Bach és Telemann mellett többek közt  Giulio Caccini, John Dowland és Henry Purcell egy-egy műve is elhangzik. Rohmann Ditta és Olga Pascsenko kettőse cselló és fortepiano különleges összhangját mutatja meg: koncertjükön Bach, Beethoven és Schubert kiemelkedő remekműveiből válogatnak, sőt Rohmann Ditta ezen az estén négy- és öthúros csellón is játszik majd.
  
  Régizene Fesztivál



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. szeptember 8.
Hollywood Vampires: javában zajlik a turné, egy hét múlva érkeznek Budapestre (Papp László Budapest Sportaréna)
2026. szeptember 13.
Dublin–Boston–Sydney: The Rumjacks egyetlen éjszakára Budapesten
Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Szeptemberi bűvölet – A varázsfuvolával folytatódik a Müpa és a BFZ Mozart-expedíciója
Irány a Hősök tere! Szeptemberben újra ingyenes koncertet ad a BFZ
Most először egy színpadon Alföldi és Stohl – Furcsa pár premier a Centrál Színházban
Újra felcsendül az orgona: nemzetközi orgonasorozat indul a Kőbányai Szent László-templomban
WICKED-hangulat költözik egy hétre Szegedre - Jön a Wicked Week!
Echo Nyári Akadémia a Károlyi-Kastélyban
Nemzetközi mesterkurzust és pajtakoncerteket rendez Lendvajakabfán a Fesztivál Akadémia Budapest
Az Arcus „iskolája”: Bach, Kurtág, Parti Nagy Lajos és Pannonhalma csendje
 kiemelt 
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
  
2026

A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
James Blunt 2027 tavaszán smét Budapesten – Új albummal érkezik az Mvm Dome-ba
TRIPLE THRASH ALLIANCE TOUR 2027- Evil Invaders, Exhorder és Heathen: három thrash-generáció egy színpadon
Uriah Heep: a búcsúturné októberben Budapestre érkezik
 friss hozzászólások 

Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (4)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 waking into nightmares    brains    a life divided    dav    nicolas cage    stereotone    anjou lafayette    action    mörbid carnage    aquincum    sebastian bach    ingyen    a kétballábas banda    popovich viktória    ozone mama    jucifer    flotsam and jetsam    mötley crüe    abysmal torment    a titánok harca    russell crowe    jaded heart    joana amendoeira    kósza band    ziskó  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!