hosting: Hunet
Dongatto2
  cikkekfotók        
film [filmfesztivál]  2020. augusztus 28. péntek   03:53
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
ingyenes gyerekprogramok a Veszprém-Balaton filmpikniken
A Bogyó és Babócát és a Kuflikat is gyártó KEDD stúdió két új sorozatát is megnézheted

  A Veszprém-Balaton Filmpiknik a gyerekek számára is sok újdonságot kínál. Szeptember 4-én 10 órától Balatonfüreden a Balaton moziban az első egész estés magyar rajzfilmet, a János vitézt vetítik digitálisan felújított verzióban. Másnap 11 órától pedig az Oscar-jelölt M. Tóth Géza által vezetett KEDD animációs műhely kétórás – szintén ingyenesen megtekinthető - összeállításában a stúdió hat sorozata mutatkozik be. A már jól ismert kedvencek, Bogyó és Babóca, Detti és Drót és a különös Kuflik mellett a stúdió két vadonatúj szériájának már elkészült epizódjait is ebben a válogatásban láthatják majd először a gyerekek. Naszreddin Hodzsa mulatságos és tanulságos történetei mellett bemutatkozik a Mitch-Match sorozat gyufaszál-főszereplője, aki kalandos útjai során egyszerű használati tárgyként is végtelen lehetőséget kínál a játékra. Szombat délután Balatonfüreden pedig a Fanyűvő Játékpark várja a gyerekeket.
  
  Szeptember 4-én 10 órától Balatonfüreden a Balaton moziban – és szombaton 11-kor Veszprémben a Hangvillában - az első egész estés magyar rajzfilmet, a János vitézt vetítik digitálisan felújított verzióban. Petőfi Sándor születésének 150. évfordulójára készítette el Jankovics Marcell a saját János vitéz-adaptációját, melyre bemutatásának évében több mint másfél millióan váltottak jegyet, és máig hivatkozási pontnak számít. Cserhalmi György hangján megszólaló történet hűen követi az eredeti hőskölteményét, képi világában pedig a néphagyomány, a szecesszió és a pop art ötvöződik.
  
  Másnap, szombaton 11.00 órától Balatonfüreden a Balaton moziban KICSIKNEK, NAGYON! címmel a KEDD műhely kétórás mesefilmválogatásával várja a gyerekeket a Veszprém-Balaton Filmpiknik. A KEDD két új sorozatának elkészült epizódjait ebben a válogatásban láthatják először a gyerekek. A Mitch-Match gyufaszál szereplője minden epizódban útnak indul, és sok-sok különös kaland végén tér vissza a dobozba. Egyetlen szál gyufa, amely ezúttal futball, karate és bűvészet témában kínál végtelen lehetőséget a játékra és a fantázia szabadon engedésére.
  
  A stúdió másik új sorozata a Naszreddin Hodzsa is a Filmpikniken mutatkozik be először. A Kúnos Ignác turkológus gyűjtése alapján készült sorozat közvetlen, szórakoztató, és tanulságos, kicsiknek és nagyoknak egyaránt ajánlott. A Filmpikniken a sorozat első négy epizódját nézhetik meg a gyerekek.
  
  Az ingyenesen megtekinthető összeállításában felbukkannak régi kedvencek is: Bogyó és Babóca történetei a legkisebbeket szólítják meg. Bartos Erika szeretnivaló karakterei - a katicalány és a csigafiú történeteiből öt vidám epizódot vetítenek a kisebbeknek, míg a Dániel András Egy kupac kufli című mesekönyve alapján készült Kuflik négy epizódja a kicsit nagyobbakat kalauzolja az Elhagyatott rétre. Remek kalandokkal várja a gyerekeket Detti és Drót: Detti képes megállítani az időt, kutyája pedig emberi nyelven beszélni. Borbolya, a kedves boszorkány pedig mindig kisegíti a kis barátokat egy-egy nem várt ötlettel. Probléma nem marad megoldatlanul a Filmpikniken látható három részben sem.
  
  Régi gyerekdalokat, mondókákat öltöztetett modern köntösbe a Dúdoló című sorozat, melyből szintén lepereg majd néhány epizód. A mindenki által ismerősen csengő dalokat a letisztult látványnak és ismétlődő verszakoknak köszönhetően játszva sajátíthatja el a legkisebb korosztály.
  
  A filmek adta élményeket szombat 13-19 óra között “le is mozoghatják” a gyerekek Balatonfüreden a Vaszary Kertben, ahol a Könyv-Bor-Jazz Fesztivál keretében a Fanyűvő Játékparkban a magyar mesék és a Balaton világa ihlette ügyességi és fajátékokkal játszhatnak kicsik és nagyobbak egyaránt.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. május 16.
Totális Metal 40- jubileumi nagykoncert az első magyar heavy metal lemez megjelenésének évfordulóján
Totális Metal 40 - Az Akela és a Nevergreen is felsorakozott
“Testemen a jel, rég belém égett” - Totális Metal 40
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Pogány Induló alakítja az EGYKE című film címszerepét
Pekingben volt Mayer Bernadette Mommy Blue című filmjének világpremierje
Otthon, édes otthon
Egy test, két lélek - Megérkezett a Nem én vagyok című testvérdráma trailere és plakátja
Különleges cirkuszi előadás érkezik április végén a Pannónia mozikba!
Fájdalom, kitartás és dicsőség — sportlegendák áprilisban a FilmBoxon
Márciustól a mozikban az Exhibition on Screen angol képzőművészeti dokumentumfilm-sorozat legújabb, immár negyvenedik tagja!
Cannes-ban díjazott színésznő is érkezik a 16. Frankofón Filmnapokra
 kiemelt 
Jason Derulo a Budapest Parkban lép fel a The Last Dance World Tour keretében
  
Jason Derulo 2026

Dublin–Boston–Sydney: The Rumjacks egyetlen éjszakára Budapesten
Akusztikus varázslat: Barns Courtney a Turbinában
Concerto Music: a Coroner és a Xandria koncertjével teljes a jubileumi 30. évad
Rockstadt Extreme 2026
 friss hozzászólások 

Római Klub: megjelent első nagylemezük és hamarosan klip is érkezik (1)
Római Klub: megjelent első nagylemezük és hamarosan klip is érkezik (2)
Nyomokban karácsonyt tartalmaz - Bookline újdonságai (6)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 skyclad    still got the blues    ihlo    robin hood    kollaps    bloc party    Ákos    edward norton    justin sullivan    octahed    b2b3 trió    magyar rádió gyermekkórus    null positiv    dynamite    bréma    balkan fanatik    social distortion    péterfy bori love band    meshuggah    sacra arcana    Éjfény    vesztegzár    sleepless    mtv    specials  

Dongatto2
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!