hosting: Hunet


  cikkekfotók        
hírek   2020. december 4. péntek   04:39
nincsen hozzászólás

szerző: 12qper
Dal az élet körfogásáról


  
  Különös szerepet játszanak a ruhák és a természeti elemek Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Blood Turns című klipjében. Az életben megjelenő ciklikusságot bemutató dal a zenekar készülő, új albumán lesz hallható.
  
  Havonta mutatja be új lemezének dalait Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint. „2020-ban a legtöbb tervezett nemzetközi fellépésünk, próbánk és stúdiófelvételünk elmaradt, csodával határos módon augusztusban mégis egy teljes hetet Budapesten tudtak tölteni a belga zenésztársaink, Nicolas Thys és Antoine Pierre. Ezalatt kis túlzással minden idénre tervezett munkát bepótoltunk, hiszen bepróbáltuk a legújabb dalok quartet verzióját, felvettünk egy új lemezt, játszottunk és rögzítettünk egy koncertet és egy négy dalos közönség nélküli minikoncertet is. Olyan sok új dalból készült videófelvétel, hogy azt gondoltuk, egy rendszeres sorozat remek módja lenne az új dalok publikálásának. Főleg, mivel a covid a lemezmegjelenéseket is teljesen átrendezte. Az eredetileg 2021 tavaszára tervezett, About Time című album megjelenését 2022 elejére kellett tolnunk, ami viszont olyan messze van, hogy addig nem akarunk várni a dalok publikálásával. Most frissek, most szeretnénk megosztani őket a hallgatóinkkal. A Blood Turns kivételes a videósorozatban, hiszen a legtöbb élő verziót mutat a számokból, ez viszont igazi klip az albumverzióból” – meséli Harcsa Veronika.
  
  „A Blood Turns szövegét Veronika írta, a dal az élet körforgásával változó szerepekről szól. Ehhez olyan zenét szereztem, ami nagyon hasonló ihletettségű. Engem mindig arra emlékeztet, hogy az élet maga a folytonosság, amit kapunk és adunk tovább” – idézi fel a dal születését Gyémánt Bálint. A minimálköltségvetésű, drónnal és egy kamerával forgatott klip igazi csapatmunka eredménye, a zenészek mellett Németh Anikó divat- és jelmeztervező és Nagy Eszter Fruzsina munkája. „Természetes módon, a dalra történő vizuális asszociáció során alakultak ki konkrét képek és ötletek a fejemben. Úgy képzeltem, hogy megkomponált jelenetek sorozatából épül fel a klip, és azt szerettem volna, ha ennek a kifejező ereje érvényesül, egymást erősítve a dallal. A Németh Anikó által készített daraboknak alapvető szerepe volt a klip képi világának megalkotásában. Konkrét elképzelésem volt a ruhákról, például szerettem volna egy olyan ruhadarabot, ami azt a hatást kelti, mintha egy madár átölelné Veronikát. Anikó ezeket fantasztikusan megvalósította” – meséli Eszter. A klip világához egy 8 méter átmérőjű fehér ruha ki- és beforgása adja a narratív keretet, utalva a kinyílás-bebábozódás ciklikusságára, emellett a természet és a városi környezet kontrasztja is hangsúlyos szerepet kap.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. február 17.
A melodikus és progresszív death metal éjszakája közeleg: február 17-én Budapestre érkezik az Omnium Gatherum, a Fallujah és az In Mourning
2026. február 21.
Közép-európai Posztpunk címmel megjelent a Soviet Monday első nagylemeze
2026. február 24.
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Világcsavargó: Dal- és videópremier a március 6-án érkező Road 20 - Aréna koncertlemezről
Az „Out of Scale” az Annie Taylor eddigi legbátrabb húzása
Reggae, hiphop, napfény: a Dirty Heads kiadta a „Seven Seas”-t
Gyászból született erő: itt az I Am The Avalanche új albuma, „The Horror Show”
Holy Wars 2026-os nagy dobása: a „Ceremony”
A múlt pofonja és a túlélés ösztöne: megjelent a Miss May I „Die on the Vine”-ja
Megjelent a Máklikőr új lemezének első beharangozója, az Egy szó
Saille péntek 13-án idézte meg a baljós eklektikát: megérkezett a „Forebode”
 kiemelt 
Glasgow-i nu-jazz sztár Budapesten: jön corto.alto a Palazzo Permanensbe!
  
Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto

Már több mint 270 zeneipari szereplő áll ki a biztonságos, kulturált szórakozás mellett
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
David Byrne 17 év után ismét visszatér Budapestre
Jethro Tull koncert 2026-ban is
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lostprophets    butcher babies    eye beyond sight    the bouncing souls    ingested    henry rollins    alteriah    edge of paradise    satyr    shapat terror    harry potter    systemhouse33    tőzsdecápák    kvelertak    gentleman    fit for an autopsy    watch my dying    stúdió galéria    veréb    empty story    life of agony    suffocation    martin lawrence    gasometer    csorna  

Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!