hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2021. március 4. csütörtök   06:17
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Mesteri sorokkal érkezik az új Prédikátor-dal


  Ecce homo, vagyis Íme az ember! Pajor Tamás evangéliumi kifejezést ültetett át 2021-be, és páratlanul sikerült. A polihisztor Prédikátor életigenlő szerzeményétől azonnal jobb kedvre derülünk, hiszen frappáns szövege, ritmusos alapja és a klip garantálják a mosolyt, miközben óriási életigazságokat tartalmaz.
  
  „Íme az ember: Pilátus emblematikus mondata a megkínzott, tömeg elé állított Messiásról, aki az emberiség megtestesítőjeként állt ott. A létért küzdő, esendő, tragikomikus, de szeretetreméltó kisember sorsa ott sűrűsödött össze és nyert megváltást”- kezdi Pajor Tamás, aki nevét már a ’80-as években beírta a történelemkönyvekbe az ikonikus Neurotic zenekar frontembereként.
  
  Pajor Tamástól sosem állt távol a művészi, tartalmas és örökigazságokat hordozó dalszöveg, szinte minden szerzeményében megfigyelhető a klasszikus vagy éppen a kortárs költészet egy-egy jellegzetes csavarja, és ez most sincs másként. Az „Íme az ember” a fülbemászó és könnyedén dúdolható zene mellett soraiban is kimagasló, hiszen olyan rímpárokat hallhatunk benne, mint:
  
  „Mondta Ádám:
  borda rendel, azóta küzd
  a végtelennel
  
  vagy:
  
  „Hűségpontért hízelegve
  Ráadást ad dízeledbe
  A hóvirágot vízbe
  tedd be, a dráma is más rímbe szedve
  Farzsebéből kilóg
  a stexe, gyors ebédje,
  pilóta keksze
  
  A sorok évezredeket kapcsolnak össze.
  
  „Az időnek ez a metszete tán önkényes, de számunkra mégis sokatmondó párhuzamot szeretne húzni a mai viharfelhők alatt megélt, fájdalommal terhes szórakozással is. Egyben visszacsatolás történetünk epicentrumához, ahol Jézus mindannyiunk helyett állt ott”- teszi hozzá a dalszerző, aki azt is megerősítette, hogy az „Íme az ember” klipje is erre próbál reflektálni. A Magyar Nemzeti Filmarchívum jóvoltából egy valódi időutazáson vehetünk részt.
  
  „Egy korokon átívelő kamerakép kíván lenni. Hiszen a pilátusi mondat valahogy végigkíséri a történelmet, még oda is bevilágított, ahol a legnagyobb világégés árnyékában a magyar filmművészet zseniális komikusai halált megvető humorérzékkel igyekeztek a közönséget reményre hangolni, miközben a frontokon és a lágerekben példátlan mértékben folyt a vér”- magyarázza.
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. április 29.
Indie ünnep Readingből: Only The Poets az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2025. április 30.
Első önálló bulijával érkezik hazánkba James Hype!
2025. május 1.
Colosseum: májusban ismét Budapesten a lassan 60 éves rockzenekar
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A Fontaines D.C. Fonogram-díjas albuma deluxe kiadást kapott
Egy érzelmi utazás állomásai dalokban elmesélve
Új dallal jelentkezett az Arm’s Length – itt a The Weight
The Wonder Years újraértelmezte a Wyatt’s Song (Your Name) című dalt
Júliusban érkezik a Slaughter To Prevail új lemeze, a Grizzly
PSYCHO-FRAME bemutatja új kislemezét, a The Portal-t
Megérkezett a Keith Wallen új dala az Us Against the World
Wall Of Sleep: The Last Straw dalpremier, előrendelhető a The Kingdom lemez
 kiemelt 
Cattle Decapitation, Incantation, Skeletal Remains: nyári koncerten érkezik a kultikus death metal hármas
  
Június 9-én ismét Budapesten játszik az USA nyugati partjáról indult, és lassan 30 éve működő Cattle Decapitation

Stereo MC´s a ´90-es évek ikonja újra Budapesten
Blues, booze & rock ’n’ roll – Manu Lanvin koncert Budapesten
Halflives: májusban visszatér Budapestre a robbanékony alterrock csapat
Dave Stewart EURYTHMICS feat. Vanessa Amorossi - Summer Tour
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 hófehérke    vészkijárat    distant    archer    kosheen    lamb of god    chimaira    isten kezében    martonosi györgy    maradék    exodikon    rupert grint    karma to burn    macabre    illumishade    srecna mladina    sick room    jonathan nolan    trivium    glen matlock    brad pitt    kylesa    riki    scott pilgrim    trent reznor  

r50
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!