hosting: Hunet


  cikkekfotók        
kultúra [fesztivál]  2021. június 3. csütörtök   06:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Jövőre rendezik meg az első Nemzetközi Kodály Versenyt Debrecenben


  2022 júniusában a vonósok, a továbbiakban pedig minden páros évben más és más hangszercsoportok legkiválóbb fiatal muzsikusai mérik össze tudásukat. A Kodály Filharmónia Debrecen által rendezett versenysorozat szakmai partnere a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a Jeunesses Musicales. A versenyre június 1-jén nyílik meg a jelentkezés, és egészen december 16-ig, Kodály születésnapjáig várják a pályázatokat a ide kattintva.
  
  A kilenc fős, nemzetközi zsűrit egy igazi élő legenda, az idén 85 éves Pauk György, a londoni Royal Academy of Music professzora elnökli az első versenyen, körülötte pedig a világ legrangosabb intézményeinek tanárai foglalnak majd helyet: Baráti Kristóf (hegedű, Budapest), Anne Shih (hegedű, Mainz), Julian Steckel (cselló, München), Wilfried Strehle (brácsa, Berlin), Szűcs Máté (brácsa, Genf), Várdai István (cselló, Bécs), Quirine Viersen (cselló, Amsterdam) és Somogyi-Tóth Dániel, a Kodály Filharmónia Debrecen igazgatója. Ez a névsor önmagában is jelzi, hogy a verseny az első pillanattól fogva az európai élvonalat célozza meg – nemcsak az országban, de a régióban is az egyik vezető eseménye lesz a zenei versenynaptáraknak.
  
  „Debrecen nem csupán kulturális központ, de nyitott egyetemi város is, kevesen tudják, hogy az egész régióban nálunk a legnagyobb a külföldi hallgatók létszáma” – mondta Puskás István, a város kulturális alpolgármestere. Ez a verseny nemcsak a világ legtehetségesebb fiatal muzsikusait hozza el a városba, de egyben nemzetközi kontextusba is helyezi azt a magas minőséget, amelyet a város zenei együttesei és rendezvényei képviselnek, ideértve a Nemzetközi Bartók Kórusversenyt, amellyel ez az új megmérettetés kitűnő párost alkot majd.
  
  „A Kodály Filharmónia Debrecen fontos feladata és célja, hogy keresse azokat a lehetőségeket, amelyekben a város nemcsak regionálisan vagy országosan, hanem nemzetközileg is kiemelkedő teljesítményre képes” – jelentette ki Somogyi-Tóth Dániel. „A verseny ötlete még az EKF-pályázat kapcsán született meg, és nagyon boldog vagyok, hogy egy olyan rendezvénnyel bővülhet Debrecen kulturális naptára, amelyre bármely európai város büszke lehetne.
  
  „A versenyek között is zajlik egy verseny, a Chopin- vagy a Van Cliburn presztízsét pedig inkább évtizedek, mint évek alatt lehet elérni” – nyilatkozta Zsoldos Dávid, a JM International alelnöke. „Egy újonnan alapított versenyt legfőképpen a zsűrivel lehet az élvonalba pozicionálni: éppen ezért különösen hálás vagyok azoknak a szenzációs, a világ minden pontján kapós muzsikusoknak, akik első szóra elfogadták meghívásunkat, és akikkel együtt gondolkodva olyan versenykiírást sikerült összerakni, amely szerintem a világ minden pontján inspirálni fogja a fiatal muzsikusokat.”
  
  A háromfordulós versenyre 2022. június 17–26. között kerül sor, a hegedűsök, brácsások és csellisták pedig nem külön kategóriákban, hanem egymással is versengve játszanak. Az első fordulóban szólóban lépnek fel a versenyzők, a másodikban pedig zongorakísérettel vagy duóban. A zenekari döntőbe a hat legjobb jut be, ők egy-egy concertót adnak elő a debreceni Kodály Filharmonikusok szólistájaként.
  
  Valamennyi forduló nyilvános lesz, a rendezvények több helyszínen zajlanak majd: a nyitóünnepségre a Debreceni Egyetem impozáns dísztermében kerül sor, az első két fordulónak pedig a tavaly teljesen felújított Kodály Iskola koncertterme ad otthont. A zenekari döntő már a helyszín miatt is izgalmas lesz, hiszen a Csokonai Színház jövő májusra elkészülő új, multifunkcionális helyszínének egyik első rendezvényeként látogathatjuk meg.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. február 17.
A melodikus és progresszív death metal éjszakája közeleg: február 17-én Budapestre érkezik az Omnium Gatherum, a Fallujah és az In Mourning
2026. február 21.
Közép-európai Posztpunk címmel megjelent a Soviet Monday első nagylemeze
2026. február 24.
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Parádés szereposztással érkezik a Centrál Színházba A Macskalápon
A „szerelem hétvégéjén” Lillafüreden: itt a III. FAB Winterfest
Rapszódia-esszencia - A Cziffra Fesztivál és a Concerto Budapest közös koncertje
Világsztárok, remekművek a 2026-os Bartók Tavaszon
A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei
III. FAB Winterfest
A Carnegie Hallban dupláz a Fesztiválzenekar
Hegedű, hagyomány, humánum - élőben világszerte a Concerto Budapest Hegedű Ünnepe
 kiemelt 
Glasgow-i nu-jazz sztár Budapesten: jön corto.alto a Palazzo Permanensbe!
  
Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto

Már több mint 270 zeneipari szereplő áll ki a biztonságos, kulturált szórakozás mellett
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
David Byrne 17 év után ismét visszatér Budapestre
Jethro Tull koncert 2026-ban is
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 whiplash    blood for blood    vono box    kingdom of sorrow    gurszky péter ádám    destinity    számos pasas    guilty parties    darkfall    abysmal torment    Éjfény    pancser police    hordes of chaos    esben and the witch    malignancy    cannes    világgödör    a dilemma    tranker kata    saint vitus    pray for villains    jacked    blood for blood    nick holmes    wamp  

Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!