hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
hírek   2021. július 29. csütörtök   07:36
nincsen hozzászólás

szerző: ma
Új szám a Pair o´ Dice-tól


  Megjelent a Pair o´ Dice Tükör című lemezének legújabb száma, Alternatív útvonal címmel. A dal mondanivalóját az animált videóklip színei és képei is erősítik.
  
  A zenekar saját szavaival a számról:
  ´Már az előző klipmegjelenésünk (Éjjeli járat) alkalmával is sejteni lehetett, hogy a zenekarban stílusbeli változások történtek. Úgy érezzük, hogy e tekintetben mostanra éri el végleges formáját a zenekar, hiszen mindannyiunk ízlése ebbe az irányba formálódott az évek alatt, és így változott a zenekar játéka is. Lassan aktuális lesz a kérdés: Ti ilyen hörgős metált játszotok?
  
  Az egész lemezzel, aminek ez a dal is előfutára, szeretnénk a mai emberek életét leginkább befolyásoló témákkal foglalkozni, véleményünket kifejteni.
  
  Most megjelenő dalunk már a címével elárulja, hogy mi vele a célunk. Egy alternatív útvonal lehetőségét felvázolni, hogy az életben semmi sem olyan fontos, mint, hogy igazán megéljük anélkül, hogy olyan dolgoknak szentelnénk, amit legbelül nem érzünk magunkénak, hiszen mikor erre az útra tereltek bennünket, még választásunk sem volt.´
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2021. október 15.
Pineapple Thief az A38-on (A38 Hajó - Budapest)
2021. október 21.
Fleshgod Apocalypse, Ex Deo 2021 (A38 Hajó - Budapest)
Estas Tonne Magyarországon- Essential Sounds of the Universe
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Zenei különszámmal jelent meg a Fedél Nélkül utcalap
Kitörés Platon barlangjából – három év után új lemezzel jelentkezik az ék zenekar
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartja lemezbemutatóját a Tulpa zenekar
Ossian: Most mi jövünk címmel jön a feldolgozáslemez, itt vannak az első hét dalai
A rock, a free jazz és az afrikai zenék találkozása - megjelent a JÜ harmadik nagylemeze
Közeleg a 10. Szemrevaló Sehenswert filmfesztivál
Zamárdi a Soundra szavazott
Jön 2021 egyik legnagyobb magyar fotós rendezvénye
 kiemelt 
Dream Theater: friss album, 2022-ben budapesti koncert
  
15

Gojira, Alien Weaponry, Employed To Serve a Barba Negra-ban
Sabaton: Budapesten a The Hu-val es a Lordi-val
Akusztikus lemezzel koncertezik novemberben Budapesten a Sonata Arctica
Budapesten koncertezik Hans Zimmer
 friss hozzászólások 

Elmarad a Zakk Wylde´s Black Label Society fellépése (1)
Kókler (1)
Nincs menekvés! “I’m Gonna Get You” címmel megérkezett a Bengal második videoklipje (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto Music
Hammer Concerts
Livesound Productions
VilágVeleje Produkció

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 emilie autumn    kyle eastwood    kiss of the dolls    megazetor    kalmah    moonsorrow    nadir    burst    ludditák    scarlett johansson    aranyember fesztivál    notimefor    suicidal tendencies    symphony x    stúdió galéria    chief rebel angel    alestorm    zöld pardon    tius norma    utódok    jeff briges    wintersun    the devil wears prada    cripper    nofx  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2021 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!