hosting: Hunet
img_up/1611/bannerc96814ea.gif
  cikkekfotók        
beszámoló [koncert]  2022. május 27. péntek   16:42
nincsen hozzászólás

szerző: Morello
Tool, Brass Against
2022. május 24, Budapest Sportaréna

  „Attól, hogy nem értenek meg, még nem vagy művész!” - tartja az ötletes mondás. Vagyis attól, ha valaki teljesen elborult, öncélú, sehova se vezető produktummal áll elő, amit a külvilág is ilyennek gondol, nem jelenti azt, hogy mindenki más a hülye és ő a meg nem értett zseni. Legyünk őszinték, a Tool zenéjében is van nem kevés elborultság és öncélúság, amit el tudom képzelni, hogy egyesek már befogadhatatlannak tartanak, de itt viszont mégis van egy olyan aura, egy olyan speciális hangulat a zenei élményben, ami csak nagyon keveseknek a sajátja.
  Eleve megsüvegelendő, ha egy zenekar egy csak rájuk jellemző, semmihez se hasonlítható zenei (és a Tool esetében képi) világot képes kialakítani, de hogy mindez olyan érzéseket is gerjesszen a hallgatóban, ami egyszerűen beszippant és nem ereszt, az talán még ennél is kevesebbekre jellemző. Korszakos, legendás csapat tehát a Tool, a legmagasabb szintű zeneiséggel és kreativitással, amelyet egyszerűen nem lehet félvállról venni.
  
  Pláne, hogy a csapat nem olyan túl sűrűn koncertezik, és még ennél is ritkábban ad ki új nagylemezt. Nem meglepő, ha népünnepély számba megy egy-egy Tool koncert (Magyarországon 2007-ben voltak itt utoljára), az új albumot, a 2019-ben megjelent Fear Inoculum-ot is hisztérikus rajongás fogadta, ami természetesen az eladási toplistákban is megtestesült. Az ismert okok miatt csak mostanra jutottunk el oda, hogy a Sportarénában be tudja nekünk mutatni az új dalokat a csapat, és hát bátran mondhatom: megérte várni!
  Bár nem kis tömeg kígyózott a kapuk előtt, a beengedés meglepően gördülékenyen és tempósan zajlott. Az esemény szokatlan módon ültetett koncert volt, ami azt jelentette, hogy a lelátó mellett a küzdőteret is székekkel töltötték fel, így mindenkinek helyre szóló jegye volt. Túl sokat nem nézelődtem (így kimaradt egy ordenáré röhögés az állítólag teljesen elmebeteg merch árakon), hanem megkerestem a helyem, mert kezdett is a Brass Against.
  
  A gitár és dob mellett fúvósokkal felálló társulat érdekes zenei élményt ígért. A Rage Against The Machine feldolgozásaikkal kerültek igazán reflektorfénybe, de több más feldolgozás is a repertoárjukba tartozik, például a Tool is. Minden adott lenne tehát, hogy valóban a zenéről jegyezzék meg a Brass Against nevét, azonban az énekesnő, Sophia Ur(in)ista emlékezetes performanszának „hála”, valószínűleg a csapatra mindörökre ráégett a botrány. És nem nagyon lesz innentől ember, aki a nevük hallatán ne tenne egy kaján vigyor mellett valami kiszólást a csapatra.
  Sophia biztosan jó marketinget csinált a bandának (a negatív reklám is reklám, mint tudjuk), egy Marilyn Manson vagy GG Allin esetében a szempillánk se rebbenne, csakhogy egyrészt az ominózus eseménykor minden bizonnyal gyerekek is jelen voltak, másrészt a saját zenésztársait is szégyenbe hozta, akiknek mindez után otthon bele kellett nézniük a család meg a gyermekük szemébe...
  
  Szóval nem csoda, ha ma is elröppent egy-két kaján megjegyzés a nézőtéren, de ez a mostani előadás immár a zenéről szólt. Ha már a Rage Against The Machine-ről lettek ismertek, elsőként Tom Morello-ék Audioslave formációjának egyik karcos dala, a Cochise került elő, másodjára pedig a klasszikusnak bátran nevezhető Bulls On Parade. Azok a jellegzetes témák kifejezetten érdekesen szóltak a fúvósok által, de a dob és gitár a hagyományos hangzást sem feledtette. A gitár már csak azért is kellett, hogy meglegyen az a jellegzetes gitárkínzás, amiről a RATM mindig is híres volt.
  Bár előzenekaroknál nem szokás, hogy a főbanda számait is terítékre tűzzék, ezen a turnén ez is megengedett volt, így a Tool-tól is hangzott el dal, például most a Forty Six & 2. Elhangzott a formáció saját dala, az Umbra, majd érdekességként olyan számokat is játszottak, mint a Kashmir a Led Zeppelin-től vagy az Aerials a System Of A Down-tól, amik sokak szívét megdobogtatták.
  
  Mivel a turné utolsó koncertje volt ez, ilyenkor sok esetben kieresztik a gőzt a zenészek és a stáb és ez néha vicces jeleneteket eredményez. Most se volt ez másképp, a Brass Against-nél például dínó jelmezbe bújtatott arcok lepték el a a színpad hátterét és ott táncoltak, szórakoztak, a banda nem kis derültségére. Sőt, a következő dalnál, ami ismét Tool szerzemény volt, a Stinkfist, nem mások mint a Tool zenészei, azaz Adam Jones, Justin Chancellor és Danny Carey ugrottak be egy kis közös zenélésre. Nem tudom, ez a kis geg a többi állomáson is megvolt-e, vagy csak most, a turnézárásnak volt ez a momentuma, mindenesetre speciális esemény volt, a zenészek sem győztek ölelkezni a Tool tagjaival.
  Végezetül a Killing In The Name-mel zártak, amit gondolom szinte mindenki ismert a teremben, így ideális zárónóta volt. A Brass Against feldolgozásait mindenképpen érdekességként kell tekinteni, de az eredetikben azért mindenhol ott van az a plusz hangulati elem, amit így nem sikerül átadni. Ez különösen a Rage Against The Machine számoknál feltűnő, amelyek pont azért magukkal ragadóak mert zsigerileg ott van bennük a forradalom, a fortyogó düh. És hát ennek az átadásához kell egy Zach de la Rocha. Sophia egy jó hangú énekes, de az ő hangján, illetve a kissé jazz-esített hangszereléssel pont ez a forradalom nem jött át. De nem baj, ezért mondtam, hogy érdekességnek jó volt a Brass Against koncertje.
  
  Nem is kérdés, hogy minden jelenlévő a Tool eljövetelét várta. A csapat nagyon szigorúan veszi a fotózási tilalmat, így természetesen mindenhová ki volt írva, bemondták többször, sőt még szórólapként is a kezébe nyomták minden érkezőnek, hogy a fotózás, videózás még mobiltelefonnal is szigorúan tilos és azonnali kivezettetést von maga után. Egy ilyen audiovizuális performansz esetén, amit egy Tool koncert jelent, meg is értem, hogy ezt át kell élni, ezen jelen kell lenni, ez át kell járja a hallgatót az igazi élményhez. És ebbe nem fér bele a mobiltelefon nézőkéjébe temetkezés kizökkentése. Kérdés, a mai világban elvárható-e reálisan, hogy órákon keresztül a zsebekben maradjanak a telefonok, vagy már olyan mértékű a függőség, hogy harcolni is kilátástalan ellene?
  Nekem az volt a tapasztalatom, hogy a koncert nagy részében igyekeztek fegyelmezetten viselkedni a jelenlévők (már aki nem volt teljesen világtalan, és az ezernyi figyelmeztetés, plakát, szórólap, stb. után is nekem kellett szólni, hogy öreg, ki fognak vezettetni...!) , de a vége felé már sokaknál elszakadt a cérna. Amennyire én hallottam, voltak azért botrányok a biztonságiak túlbuzgóságával kapcsolatban, máshol viszont pár figyelmeztetés és határozott kifelé invitálás után sem erősködött tovább az őr. De összességében szerintem azért beteljesült Maynard-ék akarata.
  
  Nem véletlenül használtam fentebb az audiovizuális szót, ugyanis egy Tool koncert nem csak a zenéről szól, hanem az egész körítés, a groteszk képi világ és vizualizációk is az élmény elengedhetetlen részei. Érdekes megoldás volt, hogy a teljes színpad köré egy nagyon vékony, áttetsző fátyolt húztak és erre vetítettek rá, amely így amolyan 3D hatást keltett. Zseniális megoldás volt!
  A koncert a Fear Inoculum album hosszú ideje húzódó bemutatójának számított, és ezt a csapat olyannyira komolyan vette, hogy majdnem teljes egészében az új album került lejátszásra. Belefért persze több korai klasszikus is, de összességében nem a slágerparádéról szólt ez az este – már ha a Tool esetében beszélhetünk egyáltalán hagyományos értelemben vett slágerekről.
  
  A Litanie Contre La Peur intro és a sejtelmes animációk után máris a Fear Inoculum került eljátszásra a maga több, mint 10 percével, innentől pedig nem volt megállás. Rögtön az elején került terítékre néhány régi dal, a klasszikusnak mondható Sober a maga bizarr videóklipjével együtt, a The Pot a 2006-os 10.000 Days-ről és a Pushit az Ænima albumról.
  Mint említettem, ma nem is csak a zeneiség, hanem úgy az egész produkció egyben volt a valódi nagybetűs élmény. Először is el kell mondani, a koncert valami brutálisan jól szólt. Nem tegnap és nem is tegnapelőtt óta járok koncertre, de el kell gondolkoznom rajta, hallottam-e életemben ennyire ütősen szóló előadást.
  
  A hangerő nem csak önmagáért volt, hanem azért is, hogy ezek a kifacsart, groteszk dallamok, töredezett ritmusok, elszállós hangulat kitöltse a teljes termet és egyúttal a hallgató teljes lényét is átjárják, tetőtől a talpáig. Vagyis nem csak egy hallgatnivaló volt a Tool előadása, hanem egy komplett zenei utazás. Bár a rock műfaj mindig is a gitártémákra, riffekre támaszkodott, a Tool-ban a sokszor mégis Justin Chancellor bivalyként szóló basszusa viszi a hátán a zeneművet. Csodaszépen, tisztán szólt a hangszer, amilyet rock koncerten ritkán hallani. Ráadásul Chancellor nem csak a tempót diktálta, hanem kezei olykor hihetetlen sebességgel jártak a húrokon, minden mozdulatot tökéletesen lehetett hallani.
  A másik földöntúli teremtmény Danny Carey dobos, akinek a játékát egyszerűen élmény volt figyelni. Azok a kifacsart ütemek, amelyek mindig is a Tool sajátjai voltak, szintén kristálytisztán szóltak ezen az estén. De ez az összetettség mégsem jelent követhetetlen öncélúságot náluk, Danny játékában pedig az az igazán lenyűgöző, ahogy mindenféle feszülés, izzadás nélkül hozza ezeket a boszorkányos témákat. Nagyon jó volt az a rész később, amikor kaleidoszkópként lehetett őt felülről látni, és még jobban meg lehetett figyelni minden ütését.
  
  A vizuális élmények elsősorban Adam Jones nevéhez fűződnek, így már csak ezért is kalapemelést érdemel. A gitáros sosem annyira izgága a színpadon, mint Chancellor, Jones inkább kimérten, szinte egykedvűen csiholta az elszállós dallamokat a gitárjából. De néha azért ő is hátrament Danny-hez a dobok elé, vagy helyet cseréltek Justin-nal. Nála ami a látványosságot jelentette, az a csodaszép V alakú gitárja, amivel szokatlan látványt nyújtott a Tool színpadán.
  Maynard Keenan-ről tudjuk, hogy egy csodabogár, ma például szinte egyetlen szót se szólt a közönséghez. A színpad előterében sosem jelent meg, mindössze a dob mellett két oldalt felépített emelvényen jelent meg jellegzetes, görnyedt alakjával és ott imbolygott a mikrofonnal és járta a köröket, szinte végig félhomályban. Nála ez szokás, nincs ebben semmi tiszteletlenség, sőt előzékenységnek is mondhatjuk, hogy hagyja, hogy a zenésztársaira vetődjenek a reflektorok. Maynard lemezminőségben énekelt, vagy talán még annál is jobban, hangja kitöltötte az arénát. Ez az éteri hang is hozzájárult ahhoz, hogy a Tool zenéje beférkőzzön a bőrünk alá.
  
  Az új lemez egy különösen látványos tétele volt a Pneuma, ami fantasztikus lézershow-val lett megbolondítva. Úgyhogy látványosságban tényleg nem volt hiány. És mindez nem csak valamilyen művészkedő, bazári giccs, hanem az effektek rendkívül igényesen és látványosan lettek kivitelezve. Sokat hozzáadtak az élményhez
  Ismét két slágernek mondható régi dal érkezett, a The Grudge, amely egyedüliként képviselte a Lateralus albumot és a Right In Two a 10.000 Days-ről. Az új lemez lassan hömpölygő tételével, a Descending-gel és a vitriolos Hooker With A Penis-szel szünet állt be, amit egy 10 perces visszaszámlálón adtak a közönség tudtára.
  
  Mivel maratoni hosszúságú koncert volt, ezért indokolt volt a kisebb szünet, némi ki- illetve befelé folyó ügyek intézésére. Bár az ültetett koncert miatt a helyhez kötöttség megvolt, úgy vettem észre, egy idő után már senki nem vette ezt komolyan. Voltak tömött szektorok, máshol viszont kifejezetten hézagos volt a nézőtér, így oda ülhetett az ember, ahova csak akart. Ott a lejáratoknál már a biztonságiak se néztek semmit, kinek hova szól a jegye. A „karzaton” szabadon körbe lehetett sétálni, sőt az ülő jelleg ellenére egyre többen álltak fel ugrálni, tombolni, ami persze még többeket ingerelt felállásra.
  Így a második etapra úgy vettem észre, kicsit lazult a fegyelem, telefonok közül is néhány előkerült a tiltás ellenére, de a hangulatot szerencsére mindez nem befolyásolta. Ekkor került sor Danny fentebb említett magánszámára, a koncert végére pedig két monstrum maradt a legutolsó albumról: a Culling Voices és az Invincible. Utóbbinál megtört a jég, és Maynard kijelentette (ez volt talán a második mondat, amit az egész este folyamán a közönséghez intézett), hogy most már szabadon filmezhetnek a rajongók. Így nem csoda, hogy az utolsó számot konkrét fényszennyezés kísérte a nézőtérről.
  
  Nehéz sommát vonni a Tool koncertjéről. Nekem ez volt az első alkalom, amikor élőben láttam őket, szóval különösen megfogott az élmény. Fanatikus rajongónak nem mondanám magamat, bár természetesen lenyűgöz a Tool semmihez se hasonlítható zenei és vizuális világa. Én a Lateralus-szal ismertem meg a zenekart, így egy Parabola-t vagy egy Schizm-et vártam volna, de persze szó sincs elégedetlenkedésről.
  Nem hagyományos koncertélmény volt ez, amikor sajgó nyakkal, berekedt torokkal hagyja ott a termet a látogató. A Tool élmény egészen más. Sosem múló hála a hangtechnikusoknak és az akusztikának, mert mindez hozzásegített, hogy a hangulat egészen bemásszon az ember bőre alá. Rock volt ez a javából, progresszivitás volt ez a javából, avangarde volt ez a javából, de mégsem egy kutyulék. Egy jól felépített, magával ragadó, bivalyerősen szóló, egészen különleges koncertélmény.


Kulcsszavak:
  tool     brass against 


Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 kapcsolódó cikkek: 

TOOL, Brass Against

Budapestet is eléri a Tool turnéja

A Tool nyerte a legjobb metal előadásért járó Grammy-t

Tool: mindenkit letaszítottak az eladási listákról

Új dal a felvidéki rap/hardcore Túlontool zenekartól: Ne hidd...

 programajánló: 
2022. augusztus 15.
Fesztivált így nem vártunk még soha...
2022. augusztus 16.
Infected Rain + All Hail The Yeti
2022. augusztus 20.
Mátrai felfedezőútra útra hív a Fekete Zaj fesztivál
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Fezen fesztivál 25
Gojira, Alien Weaponry
KISS
Judas Priest, The Dead Daisies
Pearl Jam
Five Finger Death Punch, Ill Niño
Alestorm, Visions Of Atlantis, Rumproof
Helloween, HammerFall
Steel Panther
Rise Against a Budapest Parkban
My Chemical Romance a Budapest Parkban
Deftones
Korn, Deadly Apples
 kiemelt 
Mátrai felfedezőútra útra hív a Fekete Zaj fesztivál
  
Az idén augusztus 17-20

Simply Red
Első Emelet 40, Berkes 60 - 2 az egyben – Születésnapi nagykoncert
Sting (My Songs), Joe Sumner a Papp László Budapest Sportarénában
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
 friss hozzászólások 

Megjelent a Hickory zenekar új dala (2)
Nemzetközi játszótér az MTV-vel - Kiállítás világszerte az MTV Swatch Playground alkotásaiból (1)
OneRepublic: Never Ending Summer Tour (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 beastie boys    neal morse    the smurfs movie    james mcavoy    whitesnake    leecher    asian dub foundation    falcongate    rhapsody    g    tóth vera    ac/dc    after rain    segélykoncert    the faceless    the jet-sons    spielberg    civet    newborn    aquincum    kung fu panda    wovenwar    kárpátia    dav    m:pire of evil  

img_up/1611/bannerc96814ea.gif
Copyright 2000-2022 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!