hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
beszámoló [buli]  2022. június 27. hétfő   13:59
nincsen hozzászólás

szerző: Vik
My Chemical Romance a Budapest Parkban
2022. június 7. Budapest Park

  Június hetedikén lépett fel a nosztalgikus kedvenc, a kétezres évek második felét meghatározó stílusú My Chemical Romance a Budapest Parkban. A The Reunion Tour, ami annyit jelent, hogy az újraalakulás turné keretében hosszú évek után először áll együtt színpadra a csapat. A jeles eseményről a beszámolót itt olvashatjátok.
  
  A kapunyitás hatkor történt, de már sokkal ezelőtt kígyózott a sor a Park előtt. Mivel kicsit később értem oda, már csak a keverőig tudtam magam előreverekedni, szóval a kivetítőre kellett hagyatkoznom. A közönség sokszínű volt, szinte minden szubkultúra tagja tiszteletét tette eme jeles eseményen. A négytagú banda előzenekara Barns Courtney volt. Ez a srác nagyon jól megalapozta az MCR-nek a kezdőhangulatot. Saját és zenekara megjelenése és hangzása is a nyolcvanas évekre emlékeztetett. Eljátszották a London Girls-t, a 99-t, a Glitter & Gold-ot, és a Hands-et. A záródal a Fire volt. Rövid átszerelés következett, mindenki igyekezett közelebb jutni a színpadhoz, és elfoglalni a végleges helyét.
  
  Nyolc óra harminc perckor elkezdődött a műsor. Ray Toro (gitár, háttérvokál), Mikey Way (basszusgitár) Frank Iero (ritmusgitár, háttérvokál) Gerard Way (vokál) illetve a két turnézó tag, Jarrod Alexander (dobok) és Jamie Muhoberac (billentyűk) eléggé hamar ütős műsort csináltak. A nyitány a Foundations of Decay volt, majd az I’m Not Okay (I Promise) című klasszikus következett. Gerard úgy volt felöltözve, mintha egy zoom hívásban venne részt. Fölül zakó, alul kisgatya. Lehet azt hitte, a kivetítőn is csak deréktól felfelé fog látszani. A koncert közben elromlott a fűtőgép, amit a vokalista egy ideig nyomkodott, majd bejelentette, hogy ‘heat machine has kicked the bucket’, ami annyit tesz, hogy a fűtőgép feldobta a bakancsot (szó szerinti fordításban felrúgta a vödröt, ha esetleg valaki szeretné meghonosítani ezt a kifejezést). Persze nem hagyta, hogy ez kedvét szegje bárkinek is. Megszólalt az It’s Not a Fashion Statement, It’s a Fucking Death Wish, ami jelen esetben még az öltözékének a stílusához is klappolt. A Famous Last Words felcsendülése lázba hozta a közönséget, szinte mindenki énekelt.
  
  A Budapest Park visszarepült az időben legalább tíz évet. Pár percig elfelejtettük, hogy 2022 van, és hogy éppen túl vagyunk egy világjárványon, és újra a tini éveinket éltük át. Eljátszották még a Summertime-t, a Vampire Money-t, és a Make Room!!!-ot. Utána a nagy kedvencek következtek. The Ghost of You, Na Na Na (Na Na Na Na Na Na Na Na Na), és a Teenagers, a dal arról hogy milyen tininek lenni. Az utolsó pörgős triót a Destroya, a Mama és a Helena alkotta. Végül következett a rákról szóló szomorú dal, a Cancer. Utána az MCR levonult a színpadról, hogy majd két zeneszám erejéig újra megjelenjenek. Headfirst for Halos szólalt meg elsőnek, majd a talán legismertebb dal utolsónak, melyet mindenki kívülről fújt. Ez nem más, mint a Welcome to the Black Parade. Ez adott egy utolsó lendületet a koncerthangulatnak, mielőtt meghajolt és levonult a zenekar.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2023. június 3.
Újabb világsztárok csatlakoztak a szegedi Deja Vu Fesztiválhoz
2023. június 4.
Powerwolf minifeszt: itt a Dynazty, Eclipse, Visions Of Atlantis, Classica, Hydra, Power
2023. június 5.
Hans Zimmer Live - Europe Tour 2023
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Skillet koncert a Barba Negra Red Stage-n
A Maneskin Budapesten polgárpukkasztott
The Vices a Dürerben
Új albumával tért vissza Joe Statriani
Dolhai Attila rocker énje zúzott a Muzikumban
Warbringer, Evil Invaders, Schizophrenia, Mason
Nanowar Of Steel, Frozen Crown
A The Subways újra Budapesten koncertezett
 kiemelt 
AMON AMARTH - teljes a line-up, 6 zenekaros minifesztivál dübörög majd a Barba Negrában!
  
Ha nyár, akkor fesztiválok, de sajnos a rockerek, metalosok számára egyre szerényebbek a lehetőségek

Voivod + Crowbar a Durer Kertben
Új dallal jelentkezett az Asking Alexandria, melyet a Budapest Parkban is hallhatunk
Gojira + Conjurer + Urne Budapesten
Comeback Kid az Analog Music Hall-ban
 friss hozzászólások 

Világsztár zongorazseni először Budapesten (1)
Epica, Apocalyptica (3)
Telling Secrets: magyar hátterű csapat bontogatja a szárnyait a tengerentúlon (2)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 live evil    wolf parade    rammstein    ex deo    aerosmith    pénzcsináló    első osztályú vidéki srácok    kataklysm    roger faxon    ismerős arcok    off with their heads    kaltenecker    royal flush    velőrózsák    daniel craig    mission: impossible    warbringer    sanatorium    kiss    samiam    road    watain    atomic playboyz    slytract    bruce springsteen  

r47
Copyright 2000-2023 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!