hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
magazin [médiaművészet]  2023. március 14. kedd   06:24
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
SZFE-s hallgató nyerte az országos filmes versenyt


  Bár hatodik alkalommal rendezte meg a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak versenyt a DUE Médiahálózat, most fordult elő először, hogy egy filmes szakmát tanuló diák nyerje az országos megmérettetést. Szabó Levente, a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmvágó hallgatója több mint 23 ezer indulóból lett az első.
  
  Hatodik alkalommal rendezte meg a DUE Médiahálózat a Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak versenyét a Nemzeti Filmintézet támogatásával. Az edukatív játékot azzal a céllal indították, hogy a 14-20 év közötti fiataloknak szórakoztatva adjanak képet és tudást a magyar filmekről, sorozatokról, alkotókról. A háromfordulós játékba a filmteszt.hu oldalon lehetett bekapcsolódni. A több mint 23 ezer résztvevőből a második fordulóba az online tesztkitöltésen legjobb eredményt elérő 14 és 20 év közötti játékosok kaptak meghívást. A több száz középdöntős Budapesten, az UP Rendezvénytérben mérkőzött meg egymással, és közülük a legjobb 10 került a döntőbe.
  
  A fináléban – ami visszanézhető a DUE Médiahálózat Facebook oldalán, és tévéműsor is készül belőle a Petőfi TV-re – filmjeleneteket, képkockákat kellett felismerniük és villámkérdésekre válaszolniuk a játékosoknak. A kvízműsor során az ismét megfilmesített A helység kalapácsa Petőfi Sándor-költemény stábtagjai tettek fel kérdéseket a versenyzőknek. A Filmtesztet nagy izgalmak közepette Szabó Levente nyerte meg, aki a döntő félidejében még az utolsó helyen állt. Nyereménye egy kétszemélyes utazás Görögországba 300 ezer forint értékben. A második Csenki Csongor és a harmadik Kovács Karina egy-egy okostelefonnal gazdagodott. A nyereményeket Káel Csaba magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos adta át. A díjátadón elmondta, hogy a Nemzeti Filmintézet 2020-ban azzal a céllal indult, hogy minél szélesebb műfaji spektrumban készüljenek magyar filmek. A tavalyi év véleménye szerint kitűnően sikerült, köszönhetően a nagyon jó filmbemutatóknak. Káel Csaba hozzátette, hogy Budapest az európai filmipar fővárosa kezd lenni, és izgalmasnak véli, hogy a mozik mellett streaming felületekre is készülnek magyar filmek.
  A Nagy Magyar Filmteszt Diákoknak győztese, Szabó Levente a Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves hallgatója filmvágás szakon. Heti két filmet néz, a magyar alkotások közül a Mephisto és A besúgó a kedvence. Jelenleg az iskolai filmes feladatok mellett további kisfilmek gyártásán dolgozik.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 23.
Queensrÿche Budapesten: a debütáló EP-t és a Warning lemezt is eljátsszák a 2025-ös koncerten! (Dürer Kert - Budapest)
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak! (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 25.
Planet of Zeus: A görög heavy rock titánok a hatodik stúdióalbumukkal lépnek fel a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Presser – Parti Nagy zene, irodalom, festészet
Szárhegy 50 – Kortárs anzix
Képzőművészeti programok a Cziffra Fesztiválon
Rövidesen kezdetét veszi a 18. Jazz Showcase
Igéző dalok és pszichedélia - teljes a Ritmo line-up
Jelentkezz a 17. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál diákzsűrijébe!
Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár
A Prieger Zsolt Társulat bemutatja: Szerb Antal legendája – a megérkezés
 kiemelt 
Static-X- Dope a Dürerben
  
Július 29-én a Dürer Kertben játszik a Static-X! A 30 éve indult, 2018 óta újra működő amerikai industrial metal zenekar a Project Regeneration lemezekkel érkezik Budapestre, a szintén amerikai Dope társaságában

Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak!
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 amoral    gru    beast in black    jimmy page    kung fu panda    carnivore diprosopus    red sparowes    spirits    sigma    artas    agent steel    steven soderbergh    made of hate    the moon and the nightspirit    veréb fesztivál    chris rea    green zone    nortlaine    gurd    angelus apatrida    avatar    mark wahlberg    testcsere    jaded heart    archaic  

r46
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!