hosting: Hunet
r35
  cikkekfotók        
hírek   2023. november 30. csütörtök   07:52
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Még nagyobb koripályával várja december 1-től a látogatókat a Budapest Park


  Harmadik alkalommal tárja szélesre kapuit a Budapest Park téli mesebirodalma, a Jégvilág. Ennek középpontjában egy korcsolyapálya áll, amely idén több mint kétezer négyzetméteren várja a korizókat. De nem csak a pálya lesz nagyobb, a megjelenésben és a kínálatban is találkozhatunk újdonságokkal.
  
  December 1-től február 4-ig újból “befagy” a Budapest Park, a táncos cipőket pedig korira válthatják a látogatók. Az ország egyik leghangulatosabb karácsonyi mesevilága ráadásul sok programmal és néhány újdonsággal is várja a vendégeket. Ebből a leginkább szembetűnő maga a korcsolyapálya lesz, ami mind formájában, mint méretében megváltozik. Ezúttal több mint kétezer négyzetméteren csúszhatunk, és több új helyszínnel is találkozhatunk. Az egyik rögtön egy régi-új ismerős: a nyári évad egyik központi eleme a körpult, amely idén télen is a megszokott helyén marad, és ahol bátran válogathatunk a különleges téli italkínálatból. Ez a pályáról közvetlenül is megközelíthető, de kori nélkül is látogathatjuk: a teraszról átívelő, romantikus kis híd vezet majd ide, amely feltehetőleg szintén a Jégvilág újabb ikonikus eleme lesz.
  
  A tavaly bevezetett jegyrendszer sikerén felbuzdulva idén is napi belépőt válthatunk majd, amely az adott időszakon belül szabadon felhasználható, és a helyszínen vagy online is megvásárolható. Kétféle időszakot különböztetnek meg (normál és kiemelt), ezen belül pedig mi dönthetjük el, hogy mikor szeretnénk beváltani. A normál időszakba a hétfő, kedd, szerda és csütörtöki napok tartoznak, kivétel ez alól az iskolai téli szünet (2023.12.22. és 2024.01.7. között) ideje. A belépők ellenőrzése a Jégvilág bejáratánál történik. Ezúttal is többféle kedvezménnyel készülnek, például olcsóbban vásárolhatnak jegyet a pedagógusok, a diákok, a 65 év felettiek, a IX. kerületi lakosok, de lesz bérlet, illetve családi jegy is. A belépés 6 éves kor alatt ingyenes.
  
  Frissítik az étel- és italkínálatot is különféle - néhol egészen extrém - meleg frissítőkkel, illetve a húsos ételek mellett olyan “bundás”, vegetáriánusok számára is tökéletes harapnivalókkal, mint a panírozott sajtgolyók vagy a hagymakarika. Az édesszájúak sem maradnak ki a jóból, a fánk mellett újdonságként egy kis mediterrán nyarat is csempésznek az étlapra, ugyanis különleges formában kapható lesz a spanyolok kedvenc desszertje, a churros is.
  
  Továbbra is kölcsönözhetünk majd korcsolyát a helyszínen, illetve a kevésbé magabiztos korizóknak biztos támaszt jelenthet a jégpingvin, amelyet szintén bérelhetünk. Ezen kívül számos programmal készülnek kicsiknek és nagyoknak is. A nyitóhétvégét december 1-jén egy “karacsonyizenek_osszes.rar” fantázianévre hallgató bulival indítják, amely a karácsony imádóknak kedvez, és az ünnepi időszak összes klasszikus zenéjét ígéri. December 2-án közkívánatra visszatér a Retrokert császára, DJ Thomas, aki igazi jégdiszkóvá varázsolja a Jégvilágot. December 3-án pedig a Pöttömkert téli kistesója, a PöttömParty várja a családokat ügyességi játékokkal és kézműves gyerekprogramokkal.
  
  A backstage nyáron a zenészek kis birodalma, a téli időszakban azonban betekinthetünk a kulisszák mögé, ugyanis 200 főig privát rendezvényeket fogadnak be ezen a helyszínen. Ki ne ünnepelné szívesen a céges karácsonyt ott, ahol nemrég még a legnagyobb hazai és külföldi világsztárok fordultak meg?
  
  A Jégvilág tehát igazán különleges légkört kínál, ahol a mámoros nyári emlékek találkoznak az új téli élményekkel. A Budapest Park koripályája páratlan karácsonyi hangulattal várja december 1-től a korizókat.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 24.
Martonvásáron kezdi a fesztiválszezont az Aurevoir. és a PASO
2025. május 25.
Iron Maiden - Run For Your Lives 2025 (Papp László Budapest Sportaréna)
2025. június 1.
Őrült feldolgozásbuli a Dürerben – jön a Me First and the Gimme Gimmes! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
40 év reggae - 40. születésnapját ünnepli a Ladánybene 27
Robbie Williams a Black Sabbath gitárosával harangozza be új albumát
Jamie’s Elsewhere új, mélyreható EP-vel jelentkezik
Comastatic és Melrose Avenue együtt robbantanak az új „24SEVEN” dalban
Duff McKagan és Mike Bordin is feltűnik Jerry Cantrell új „I Want Blood” klipjében
Színpadra fel! – A Margaret Island nyomába léphetsz a Budapest Parkban
Megérkezett a Dance Gavin Dance új klipje: itt az All The Way Down!
We Came As Romans: új dalla jelentkezett– itt a „no rest for the dreamer”
 kiemelt 
Metallica 2026
  
A Metallica 8 év után visszatér Budapestre! A zenekar 2026-ban már negyedik éve futó, rekord-döntögető M72 elnevezésű világkörüli turnéját hozza el Budapestre, ráadásul a No Repeat Weekend megoldással, azaz két este is hallhatjuk a bandát, két teljesen különböző programmal és más-más előzenekarokkal, június 11-én a Pantera és az Avatar, 13-án pedig a Gojira és a Knocked Loose lesznek a Metallica vendégei

Ugly Kid Joe: teljes műsorral várnak a júniusi koncerten
Cradle Of Filth: brutális lemezzel térnek vissza Budapestre
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 marathon zenekar    lenny kravitz    alain johannes    the pills    life of agony    lizzy borden    cavalera conspiracy    jon oliva    lantos zoltán     self deception    ivan & the parazol    sisters of mercy    takács eszter    hangmás    truth and its burden    atkinson    over help    john sykes    wass albert    a végső állomás    nightwish    ray charles    insomnium    cameron    the secret  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!