hosting: Hunet
r36
  cikkekfotók        
hírek   2024. július 12. péntek   07:52
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Kilencedik alkalommal rendezik meg az Echo nyári akadémiát


  2024. július 14-től 21-ig várják a kurzus résztvevőit, valamint az érdeklődőket és a koncertlátogatókat a fehérvárcsurgói Károlyi-kastélyba. Az Echo Nyári Akadémia – melynek alapítója és művészeti vezetője Fülei Balázs Liszt-díjas zongoraművész – egy hét elmélyült és intenzív műhelymunkára várja a fiatal hegedűsöket, brácsásokat, csellistákat és zongoristákat, esténként pedig koncertekkel, neves előadóművészekkel várja az zeneszerető közönséget.
  
  A Károlyi-kastély tágas termeiben az elmúlt nyolc év folyamán már kialakult az oktatási rend: minden nap reggeltől délutánig hangszeres órákat tartanak: idén Varga Oszkár hegedűművész és Ludmány Dénes brácsaművész a díszkönyvtárban, Varga István gordonkaművész a kastély kápolnájában, Fülei Balázs pedig a Főispán teremben tanít. A vonós kurzusokon Dani Imre zongoraművész közreműködik. A résztvevők a hangszeres órák mellett kamaraórákat is kapnak, és itt gyakran a tanáraikkal is együtt játszhatnak. A nyári akadémia egyik fontos alapelve, hogy mindenki játszhasson koncerten. Aki késznek érzi a produkcióját, az a délutáni kávékoncerteken léphet fel, a záróhangversenyen pedig a kurzus minden résztvevője színpadra állhat. Az idei nyári akadémiára is a világ számos pontjáról érkeznek a résztvevők.
   
  Az Echo Nyári Akadémia esti koncertjei 8 órakor kezdődnek. A nyitóhangversenyen a nyári akadémia tanárai képnek fel, Schumann és Brahms zongoranégyeseivel. Az egész hét a zenéről szól. Július 16-án francia kamarazenei estet ad Debussy, Poulenc és Franck műveivel Maria Trepashko és az Echo Nyári Akadémia egykori hallgatója, Farkas Botond. 17-én délután Fazekas Gergely zenetörténész tart előadást „Popzene a 19. században” címmel, az esti koncerten pedig Fülei Balázs előadással egybekötött zongoraestjét hallgathatják meg Grieg és Bartók népzenei ihletésű műveiből. Július 17-én a Korinda Zenekar lép fel, új lemezükből is ízelítőt adnak, a koncert után tánctanítás is lesz. Július 19-én 18 órakor a világhírű magyar gitárművész, Csáki András koncertjét hallgathatják az érdeklődők, 22 órakor pedig Szalai András cimbalomművész Fülei Balázzsal éjszakai koncerten játszanak válogatást Liszt Ferenc kései műveiből cimbalom-zongora átdolgozásban. Július 18-án és 19-én délután 3 órakor kezdődő kávékoncerteken a közönség a kurzusokon résztvevő fiatal muzsikusok egy-egy friss produkcióját hallhatja. Az Echo Nyári Akadémia zárókoncertjét július 20-án este rendezik, itt egy változatos műsor foglalja majd össze az egy héten át tartó közös munka eredményét.
  
  „A koncertek és a hangszeres órák mellett az együtt töltött idő és az inspiráló beszélgetések adják az Echo Nyári Akadémia lényegét. A hallgatók és a tanárok is a kastélyban laknak, közösek az étkezések, gyakorolni az épületben szinte bárhol lehet, de gyakran a kastélyparkból is zene szól. Az Echo Nyári Akadémia minden programja és előadása nyilvános, egész héten át szeretettel várjuk az érdeklődőket. Aki idelátogat, megtapasztalhatja a közös alkotás inspiráló erejét!” (Fülei Balázs művészeti vezető)
  
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
2025. július 20.
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Folk metal és középkori világzene egy estén - Dalriada és Bordó Sárkány a Barba Negrában
Szeptemberben jön John Maus új lemeze, melyet nálunk is bemutat
Fiatal jazz-zenészek főszerepben – megkezdődött a jelentkezés a 2026-os Jazz Showcase-re
Nyers érzelmek és időtlen jazz: megérkezett Niia új dala, az Angel Eyes
Giöbia: az olasz space rock mesterek új dimenziója, az X-ÆON
Sötét és erőteljes – íme az In This Moment legújabb slágere, a Heretic
Új lendület, új énekesnő – itt a Strangers: Still The One című dala
A Kare Design rendezi be Jennifer Lopez budapesti öltözőjét
 kiemelt 
THE NECKS – Improvizáció határok nélkül Ausztráliából
  
Chris Abrahams (zongora, Hammond-orgona), Tony Buck (dob, ütőhangszerek, elektromos gitár) és Lloyd Swanton (basszusgitár, nagybőgő) több mint harminc éve formálják a kortárs improvizatív zene határait

TERROR (US) - ONLY THE HARD TOUR 2025
Lorna Shore: jövőre arénaturnén, a Whitechapellel jönnek Budapestre!
Jamaicából is érkeznek fellépők a LB27 Reggae Campre
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 eleine    mob rules    ryan gosling    sn1987a    sweetest devilry    till we drop    witkin    esclin syndo    the puzzle    enrico rava    slaughter at the engagement party    mena suvari    bleubird    anna karenina    destroy the carrot    karnak    jake e. lee    jonah hill    eric burdon & the animals    alvin lee    kissi´ dynamite    new lows    iron maidens    larry hangman    davey and the porchmonkies  

r48
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!