hosting: Hunet
r33
  cikkekfotók        
kultúra [kiállítás]  2024. augusztus 2. péntek   06:10
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Körberajzolt világ Dámosy Géza grafikái
2024. augusztus 15. – október 27. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum

  Dámosy Géza 1936-ban született Budapesten, polgári családban. 1954-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Műegyetem építészeti karán, Makovecz Imre évfolyamtársaként, akivel mély barátságot is kötött. A forradalom következtében 1956-ban emigrált Németországba, ahol folytatta ugyan tanulmányait, de már nem építészhallgatóként. Ekkor fordult a képzőművészet és a művészettörténet felé. 1962-től a római Szépművészeti Akadémián is tanult grafikát, majd visszatért Németországba, ahol Bonnban találta meg második otthonát. Pedagógusi tevékenysége és az általa vezetett Reflector Pantomimtársulat is ehhez a városhoz kötődik. Mindezek mellett pedig amennyit csak ideje engedett, utazott és teszi ezt mind a mai napig is, utazásai közben pedig rajzol, bárhol, bármikor, mindazt, ami valamilyen indíttatásból megragadja.
  
  A fenti rövid áttekintésből is látszik, hogy Dámosy Géza életének eddigi 88 évében igen sokféle szerepkörrel azonosult már. Volt pesti polgár, műegyetemi hallgató, emigráns, pantomimművész, tanár, író, világutazó és sok egyéb más is, de ami konzekvensen megjelenik, az a grafikusművészi identitás. Ez az a szemléletmód és kifejezési forma, amiben a legtermészetesebb módon mutatkoznak meg tapasztalásai, emlékei, érzelmei és a teljes világszemlélete. A most bemutatásra kerülő válogatás ennek a szemléletmódnak a terméke, egy nagyobb lélegzetvételű és évtizedeket átívelő sorozat egy kissé szubjektív kivonata. Szubjektív, mert a világ megannyi országát és városát bemutató rajz közül, a művész szűkebb pátriájához kapcsolódókat válogattuk ki főként, és szubjektív, mert ezen belül is kiemelésre kerültek az óbudai vonatkozásúak.
  
  Az eredeti kiadvány, amely ezeket a rajzokat is magában foglalja, 1984-ben jelent meg Gezeihnete Welt (Körberajzolt világ) címmel, német nyelven. A könyv fejezeteinek címei mintegy értelmezik, és mögöttes tartalommal ruházzák fel a benne szereplő rajzokat (Falak; Életterek; Lépcsők; Exitus). Ezek alapján nem csupán egy rajzgyűjteményről beszélhetünk, hanem egy képes naplóról, sőt egyféle rajzos füveskönyvként is értelmezhető, mert bárki találhat benne a maga számára üzenetet, merengésre alkalmas gondolatot.
  
  A kültéri tárlat megtekinthető minden nap a múzeum épületének homlokzatán.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. február 23.
Queensrÿche Budapesten: a debütáló EP-t és a Warning lemezt is eljátsszák a 2025-ös koncerten! (Dürer Kert - Budapest)
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak! (Dürer Kert - Budapest)
2025. február 25.
Planet of Zeus: A görög heavy rock titánok a hatodik stúdióalbumukkal lépnek fel a Dürer Kertben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Kezdődik a 10. jubileumi Cziffra Fesztivál
Bogányi Tibor karmester 50. születésnapját ünnepli
Cseh mesterművek a Müpában
Egy hét múlva premier Szász Júliával és Horváth Lajos Ottóval a Centrál Színházban
Bartók / Schönberg / Brahms – Kamarakoncert világhírű előadókkal a Zeneakadémia Nagytermében
Zene és irodalom töltötte be Lillafüredet: mesés helyszínen rendezték meg a Fesztivál Akadémia Budapest második téli fesztiválját, a II. Winterfestet
Bálint Norbert-László - Délibáb
Együtt – A Kelemen család
 kiemelt 
Static-X- Dope a Dürerben
  
Július 29-én a Dürer Kertben játszik a Static-X! A 30 éve indult, 2018 óta újra működő amerikai industrial metal zenekar a Project Regeneration lemezekkel érkezik Budapestre, a szintén amerikai Dope társaságában

Balls To The Wall: heavy metal sztárokkal vette fel újra a legendás albumot Udo Dirkschneider – márciusban Budapesten játszanak!
Queensrÿche: zajlik az Origins turné, készül az új lemez, 23-án pedig Budapesten játszanak!
Comeback Kid: 20 éves jubileum a „Wake The Dead” albummal a Dürer Kertben
Vanden Plas koncert Budapesten - 25 év után tér vissza fővárosunkba a német prog metal csapat
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 lindsey stirling    penélope cruz    holy man’s glory    niburta    xplode    in flames    natalie portman    tosca    ministry    alex chilton    beneath the void    negura bunget    európa kiadó    gary moore    enter shikari    black foxxes    gus g    silver church    avenged sevenfold     adam sandler    vojnits    red riding hood    jeff loomis    spielberg    zorall  

r41
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!