hosting: Hunet
r37
  cikkekfotók        
hírek   2024. szeptember 18. szerda   06:32
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Ők a legnépszerűbb előadók az egyetemi hallgatók körében 2024-ben


  Azahriah és DESH magasan a legnépszerűbb előadó a magyar egyetemi hallgatók körében, a dobogó harmadik fokára pedig Dzsúdló fér még fel. A 17. BME Egyetemi Napok szervezői által készített felmérésből az is kiderült, hogy a diákok szerint milyen szolgáltatások járulnak hozzá egy rendezvény sikeréhez, és hogy milyen szervezeteket látnának szívesen támogatóként egy fesztiválon.
  
  Az egyetemi hallgatók véleménye alapján több változás is történt az előadók népszerűségi rangsorában tavalyhoz képest, az élbolyban több új név is feltűnt 2024-ben.
  
  A 17. BME Egyetemi Napok szervezői számára kiemelten fontos a hallgatók véleménye, ezért ezúttal is több száz fő bevonásával készítettek fesztiválkutatást az eseményt megelőzően. Ebből derült ki, hogy Azahriah továbbra is a legkedveltebb előadó, őt sorrendben DESH, Dzsúdló, KKevin és Manuel követik, akik kivétel nélkül szórakoztatják majd a közönséget Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválján.
  
  A felmérésből az is kirajzolódott, hogy a válaszadók 58 százaléka élelmiszer- és italgyártókat látna szívesen támogatóként egy fesztiválon. Körülbelül egyharmaduk(35 százalék) technológiai cégeket, így például a Google-t vagy a Microsoftot preferálna együttműködőként, valamivel több mint egyötödük (22 százalék) pedig pénzügyi intézményeket, bankokat és biztosítókat választana.
  
  A BME Egyetemi Napok által készített kutatás eredményei szerint a megkérdezett fiatalok 82 százaléka úgy látja, a támogatók a fesztivál szponzorálásával növelhetnék a márka ismertségét a hallgatók körében. 43 százalék szerint pedig további előnyt jelenthet a piaci jelenlét erősítése is.
  
  A szolgáltatásokkal kapcsolatban a kitöltők közel háromnegyede (71 százalék) úgy nyilatkozott, hogy a minőségi étel- és italkínálat járulhat hozzá egy rendezvény sikeréhez, de majdnem minden második hallgató (45 százalék) szerint a gördülékeny beléptetés is nagyot dobhat az esemény megítélésén.
  
  Arra a kérdésre, hogyan biztosíthatnák a szervezők, hogy a résztvevők pozitív élményekkel távozzanak és jövőre is visszatérjenek, nem meglepő módon 87 százalék azt felelte, hogy a színvonalas programokkal és előadókkal, 51 százalék pedig a hallgatóbarát árakat is megjelölte.
  
  A válaszadók 56 százaléka szerint hulladékcsökkentéssel és szelektív gyűjtéssel, 46 százalékuk szerint újrahasznosítható anyagok használatával lehetne a rendezvényt környezetbarátabbá és fenntarthatóbbá tenni. A rendezvény kapcsán a hallgatók kétharmada úgy véli, jótékonysági akciókkal és adománygyűjtésekkel lehetne bevezetni társadalmi felelősségvállalási programokat.
  
  Teltházasnak ígérkezik Budapest legnagyobb hallgatói fesztiválja
  
  A 17. BME Egyetemi Napokon szeptember 17. és 19. között 5 színpadon több mint 50 fellépő szórakoztatja majd a közönséget összesen kilencezer négyzetméteren.
  
  Az OTP Junior Nagyszínpadon kedden rögtön a BSW robbantja be a bulit, majd DESH, a Belga és Metzker Viktória zenél. Szerdán az Elefánt, ByeAlex és a Slepp, T. Danny és Regán Lili gondoskodik a kimagasló hangulatról, a csütörtöki zárónapon pedig Manuel, Dzsúdló, KKevin, Yamina és Sterbinszky zenéire lehet partizni.
  
  Ezzel párhuzamosan a hamarosan nagyszínpados vagy még épp feltörekvő sztárok a Márta Stage-nél ejtik ámulatba a közönséget. Itt lesz ajsa Luna, LMEN PRALA és a Pinkers is. Aki a menő DJ-ket hallgatja egész nap, azok számára a Nokia Party Stage a tökéletes választás, ahol számtalan kedvence lemezlovas pörgeti majd hajnalig a legjobb hazai és nemzetközi slágereket.
  
  A Sport Akusztik Színpadot azok számára találták ki, akiket a lágyabb, ember közelibb dolgok érdeklik. Ezen a helyszínen sok tánc és kellemes akusztikus zene várja a fiatalokat. Nem feledkeztek meg a techno, house, és elektro műfajok kedvelőiről sem, akiknek elsőszámú helye a Bulls Bár Tech Stage lehet, ahol remek zene mellett még a pultot is közel találják magukhoz.
  
  A fesztivál – amelynek hivatalos névadója a Bosch – népszerűségét jól mutatja, hogy a bérletek már egy héttel a kezdés előtt elfogytak, és napijegyek is már csak korlátozott számban érhetők el, a teltház szinte garantált. Attól sem kell tartani, hogy az eső elmossa a rendezvényt, ugyanis a 17. BME Egyetemi Napokat rossz időben is megtartják.
  
  A teljes programbontást az egyeteminapok.hu oldalon találod.
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. július 17.
Say Hello To The Hits – Lionel Richie összes nagy dala élőben az MVM Dome-ban!
2025. július 19.
Queens of the Stone Age visszatér Budapestre: A The End Is Nero Tour a Budapest Parkba!
2025. július 20.
Júliusban Budapesten koncertezik Jennifer Lopez - Up All Night – Live in 2025
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Folk metal és középkori világzene egy estén - Dalriada és Bordó Sárkány a Barba Negrában
Szeptemberben jön John Maus új lemeze, melyet nálunk is bemutat
Fiatal jazz-zenészek főszerepben – megkezdődött a jelentkezés a 2026-os Jazz Showcase-re
Nyers érzelmek és időtlen jazz: megérkezett Niia új dala, az Angel Eyes
Giöbia: az olasz space rock mesterek új dimenziója, az X-ÆON
Sötét és erőteljes – íme az In This Moment legújabb slágere, a Heretic
Új lendület, új énekesnő – itt a Strangers: Still The One című dala
A Kare Design rendezi be Jennifer Lopez budapesti öltözőjét
 kiemelt 
THE NECKS – Improvizáció határok nélkül Ausztráliából
  
Chris Abrahams (zongora, Hammond-orgona), Tony Buck (dob, ütőhangszerek, elektromos gitár) és Lloyd Swanton (basszusgitár, nagybőgő) több mint harminc éve formálják a kortárs improvizatív zene határait

TERROR (US) - ONLY THE HARD TOUR 2025
Lorna Shore: jövőre arénaturnén, a Whitechapellel jönnek Budapestre!
Jamaicából is érkeznek fellépők a LB27 Reggae Campre
Teljes a B MY LAKE programja - A Velencei-tó partján várják az elektronikus zene rajongóit
 friss hozzászólások 

FAB-Springfest - 26. Virágzás Napjai (1)
Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 the nick rivers    rage against the machine    gary moore    eternal flight    depp    eva mendes    angra    Ötödik sebesség    cattle decapitation    iron maidens    guns n roses    diamondeyes    logan lerman    rotten sound    unexpect    tony scott    no omega    scott weiland    kaltenbach    black foxxes    dragon hunters    leander    rabbits    within the ruins    timberlake  

r42
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!