hosting: Hunet
r38
  cikkekfotók        
előzetes [koncert]  2024. szeptember 24. kedd   06:20
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Szakcsi Jazz Egyesület: A magyar jazz generációi
2024. október 26. szombat, 19.00 óra - BMC Budapest Music Center

  A Szakcsi Jazz Egyesület A magyar jazz generációi című eseménye október 26-án nem csak egy koncert, hanem igazi közösségi élmény, generációk találkozása, párbeszéde, ahol a tapasztalt és a fiatal zenészek együtt lépnek színpadra, hogy bemutassák a jazz műfajának sokszínűségét és gazdagságát. Általuk betekintést nyerhetünk a hazai jazz hagyományaiba és egyúttal a magyar jazz jövőjébe is. Igazi kuriózum, hogy a Szakcsi Jazz Egyesület által kiválasztott 14 fiatal tehetség ezen az estén az egyesület 24 alapító tagja közül 9 ismert jazzművész társaságában ad koncertet. Így történhet meg, hogy a 16 éves szaxofonos, Balogh Máté a legendás jazzdobossal, az idén 80 esztendős Kőszegi Imrével muzsikál majd a BMC nagytermében.
  
  „A jazz egy olyan műfaj, amit minél több együttjáték során lehet leginkább elsajátítani. A fiatal jazzművészek számára a koncertezés a fejlődéshez elengedhetetlen. Édesapám, Szakcsi Lakatos Béla még életében meg szerette volna alapítani az egyesületet, de erre sajnos már nem kerülhetett sor. Halála után úgy éreztem, szeretném felvállalni ezt az általa is oly fontosnak tartott feladatot, így az egyesület számos tevékenysége mellett a fiatalok támogatását is. Számomra is sokat jelentett fiatalon Lakatos Ablakos Dezső és Babos Gyula szerető-odafigyelő támogatása, a legnagyobb iskola az volt, ha velük játszhattam. Úgy gondolom, nekünk, középgenerációnak, akik még ismertük a magyar jazz – lényegében – alapítóit, tanulhattunk tőlük, köteleségünk továbbadni a tudást, a szemléletet és segíteni a fiatalokat. Az októberi koncert programját úgy állítottuk össze, hogy minden résztvevőnek lehetősége legyen megmutatni tudását, és a közönség is betekintést nyerhessen a jövő jazzéletébe.” (Ifj. Szakcsi Lakatos Béla (Szakcsi Jr.) jazzművész, a Szakcsi Jazz Egyesület elnöke)
  
  A Szakcsi Jazz Egyesület számára a fiatal muzsikusok támogatása és bemutatása kiemelt fontosságú. A magyar jazz generációi c. koncert célja, hogy teret biztosítson az új generáció számára, ahol a tehetséges zenészek lehetőséget kapnak a kibontakozásra és a szakmai fejlődésre. Az egyesület nemcsak a magyar jazz hagyományainak megőrzését, hanem annak folyamatos megújítását is fontosnak tartja, ezért a programban szereplő fiatalok különleges zenei produkciókkal készülnek.
  
  A Szakcsi Jazz Egyesület vezetőségi tagjai olyan ismert művészek, akik a világ minden részére viszik a magyar jazz hírét, így Szőke Nikoletta, Balázs Elemér, Zsoldos Béla, Oláh Kálmán, László Attila. Az egyesület elnöke: Ifj Szakcsi Lakatos Béla (Szakcsi Jr.). Az ő ajánlásukkal lép most színpadra 14 fiatal, akik olyan ismert művészekkel játszanak együtt majd, mint Oláh Kálmán, Torma Rudolf, Balázs Elemér, Szakcsi Lakatos Róbert, Fekete Kovács Kornél, Bacsó Kristóf, Pecek Lakatos Krisztián, Szakcsi Jr. vagy Kőszegi Imre.
  
  A fellépők tehetségük alapján lettek kiválasztva, és bár mindenkit nem tudtak bevonni ebbe a programba, a későbbiekben újabb lehetőséget kapnak majd a fiatalok a bemutatkozásra. A műsorterv változatos és izgalmas programot kínál, ahol a modern és a klasszikus jazz egyaránt helyet kap. A fiatal muzsikusok többsége már jelentős sikereket ért el nemzetközi versenyeken, és remélhetőleg a nemzetközi zenei életben is aktívan részt tudnak majd venni.
  
  A koncerten elhangzó művek között helyet kapnak olyan klasszikus jazz standardek is, mint Benny Golson egyik kompozíciója, amelyet Balogh Máté, Jónás Géza és Kőszegi Imre közreműködésével hallhat a közönség, de saját kompozíciókat is hallhatunk majd a színpadon.
  
  A koncertprogramot Szőke Nikoletta és Szakcsi Jr. állította össze. A közreműködő fiatalok: Varga Balázs, Fehér Fábió, Éles Máté, Rigó Gábor, Fazekas Tamás, Jónás Rezső, Farkas Attila, Farkas Zsolt, Tüzkő Salamon, Balogh Máté, Bangó Adrienne, Nagy Noémi, Castagnó Claudia, Suke Sándor
  
  További információ és jegyvásárlás
  
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2025. május 17.
“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!
2025. május 18.
Born of Osiris, Ingested, Entheos és The Voynich Code – A progresszív és extrém metal nagyágyúi a Dürer Kertben! (Dürer Kert - Budapest)
2025. május 19.
Arena: 30 éves turnén érkezik ismét az angol neo-progresszív csapat
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
“A downtempo a lassú ütemek ellenére darabokra szakít” - Analog Balaton downtempo majális a Budapest Parkban!
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
Sacred: itt a Parkway Drive legújabb dala!
The Alchemist, Wavy és Jazzbois július 27-én a Budapest Parkban
 kiemelt 
Carcass, Beneath The Void, Vér a DÜRERben
  
Az 1986-ban alakult brit Carcass a death metal egyik megkerülhetetlen zenekara, a korai lemezeikkel a goregrind műfaj alapjainak letételében működtek közre, későbbi albumaikkal a dallamos death metalban alkottak korszakalkotót

Zseniális blues gitáros érkezik június 14-én
We Came As Romans új dallal tér vissza – és végre újra jönnek Budapestre!
Duplázik az Elefánt a Kobuciban – június 13-14-én rendesen berúgják a nyár ajtaját
Decapitated, Cryptopsy, Warbringer, Carnation a Dürer Kertben
 friss hozzászólások 

Pantera, Power Trip, Child Bite (2)
Blind Myself, 27, Isis (1)
Nulladik Változat az Almássy klubban (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 peter katis    zombie11    exférj újratölve    szabad európa rádió    monastery    the meffs    biohazard    eat pray love    hobó-vadászat40    cimbaliband    bad wolves    spiderman    bathory    erőszakik    kung fu panda 2    bathory    boros lajos    al di meola    hanggai    blues revolver    halestorm    full of hell    bibliotheque pascal    sounds of a playground fading    dwayne johnson  

r49
Copyright 2000-2025 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!