hosting: Hunet


  cikkekfotók        
magazin [album]  2025. március 10. hétfő   06:30
nincsen hozzászólás

szerző: Pjotr
Nemzetközi toplistára került a Meybahar első nagylemeze


  A Meybahar a zenekar nevét viselő, Meybahar című első nagylemeze felkerült a rangos Transglobal World Music Chart nemzetközi toplistára, amelyet a világ vezető világzenei szakértői állítanak össze és tesznek közzé minden hónap elsején. A listán ebben a hónapban két magyar lemez szerepel, a Meybahar mellett az előző hónapban felkerült Cserepes The Beginning of the Beginning továbbra is szerepel a legjobbak között. A Meybahar első nagylemezén tíz szám hallható, hagyományos görög népzenei átdolgozások, és saját szerzemények egyaránt. Az együttes jellegzetes hangzásvilágát a görög szantúri, a hegedű, az ütőhangszerek, és a görög és magyar nyelven több szólamban énekelt dalok adják. A lemez központi témája: az élet nehézségein történő átlendülés gondolata és érzelemvilága.
  
  A Meybahar korábbi kislemeze, az Abyss (2019) hozta az első nemzetközi lemezsikereket a zenekarnak, hiszen felkerült röviddel megjelenése után a Balkan World Music Charts legjobb albumai közé.
  
  Az új, Meybahar című lemez egyik kiemelt érdekessége az “Adama me to teri sou” (magyarul: “A szeretted mellett”) című dal, amelyet a Meybahar páros Marilia Pilti és Kopcsik Márton, számukra legkedvesebb görög előadó és dalszerző párossal, Martha Mavroidival, és Giorgos Ventouris-szal írtak meg közösen. Az együtt hömpölygő szantúri, és bőgő, Martha csodálatosan egyedi énekhangja, és lafta játéka, és a különböző görög szigetek esküvői énekeiből gondosan összeválogatott sorok arra utalnak, mit érezhetünk, mikor legféltettebb kincsünket útjára engedjük.
  
  “A lemez mérföldkő a zenekar életében, több évnyi munkánkat foglalja össze, ami alatt mi is nagyon sokat változtunk, összecsiszolódtunk!” – foglalta össze a formáció egyik alapítója, Kopcsik Márton.
  
  A jelenlegi lemez előfutára, a single-ként és videóklipként is megjelenő “Afousis” a Kassos szigetéről származó népi ballada, Afousis történetét meséli el, amelynek videója itt érhető el:
  
  
  
  A Transglobal World Music Chart (TWMC) 2015 óta létezik és célja, hogy a világ legjobb világzenei produkcióit juttassa el a közönséghez, amelyeket elismert világzenei szakértők választanak ki a Föld minden tájáról. A TWMC zenei kritikusokat tömörít a világ minden részéről, akik havonta értékelik a megjelent új albumokat pontozásos rendszerben, valamint különböző médiumokon keresztül népszerűsítik is a világzenét, a gyökerekből táplálkozó, hagyományos zenéket. A TWMC havonta, valamint év végén ad ki albumlistát, amely rangsor is, kizárólag a minőség alapján válogatva. A zsűri célja, hogy bármilyen országból származó, magas színvonalú produkciót figyelembe vegyen, beleértve az önálló kiadásokat és a kisebb lemezkiadók megjelenéseit is.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. április 12.
Eihwar: viking elektro-folk Budapesten (Dürer Kert - Budapest)
2026. április 13.
Kreator + Carcass + Exodus budapesti mega koncert
2026. április 14.
Myrath: itt az új klip, érkezik a nagylemez, áprilisban koncert! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
A 15 éves Margó Irodalmi Fesztivál a Nobel-díjas Krasznahorkait, a 80 éves Bereményit és a verset ünnepli
45. alkalommal rendezik meg a Kárpát-medence legnagyobb élő népművészeti, összművészeti eseményét:
Párhuzamos autonómiák - Klimó Károly és alkotótársai a Barcsayban
Turbina: jogi lépéseket indít a kulturális központ, és április 4-én nyitófesztivállal tér vissza
“A legjobb napok az évben” - visszatér a Budapest Park KEMP
Dobbanarekord Ember Márkkal az Erkel Színházban
Budapest Ritmo 2026: Kontinenseken átívelő zenei utazás
Bella Ciao - Széles Flóra & Kovács Gábor olasz estje Itáliai szerenádok és szenvedélyes vallomások
 kiemelt 
Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek
  
Alvaro Soler napjaink egyik legsikeresebb európai latin pop előadója

Keleti prog-power metal - Myrath a Durer Kertben
Eihwar: viking elektro-folk Budapesten
A 25 éves I Killed The Prom Queen 14 év után ismét Budapesten lép fel - Különleges vendég: Bridge To Solace
Fear Factory: ősszel Budapestre látogat az industrial metal brigád
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 airbourne    thomas gundermann    carnivore diprosopus    despised icon    vildhjarta    ten years after    battle beast    kampec dolores    exodus    novarock    k.i.z.    nils petter molvaer    entombed    babák    mötley crüe    saoirse ronan    ratos de porao    wagner    sadist    vér    the rotted    choke city    rival sons    akusztika     ryan gosling  

Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!