hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
magazin [színház]  2025. október 28. kedd   06:26
nincsen hozzászólás

szerző: Csaba
Szabó Győző átviszi az embereket az álomvilágba


  Az újjászületett Erkel Színház decemberben igazi ünnepi hangulatba öltözik és a családokat, az apróbb-nagyobb gyerekeket is várja egy varázslatos, karácsonyi programmal. A színház december 19-től tűzi műsorára a nagysikerű Álomutazó című családi mesemusicalt, amely nyolc évvel ezelőtti bemutatója óta több mint 100 ezer nézőt bűvölt el. A Broadway világát idéző látványvilág, a különleges színpadkép és a felejthetetlen dalok igazi élményt kínálnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A mesebeli történetben Szabó Győző a Bárány szerepében lép színpadra, hogy együtt álmodhassunk vele az Erkel Színház falai között.
  
  
  
  Szabó Győző ismét báránybőrbe bújik, hisz decemberben az Erkel Színház műsorára tűzi az Álomutazó című mesemusicalt. Az ismert színész már a 2017-2018-as előadásokkor is nagy feladatot vállalt a Bárány jelmezével, de hamar megküzdöttek egymással. „Nem indult zökkenőmentesen a kapcsolatom a Bárányjelmezemmel, mert már az első ruhapróbán kiderült, hogy a viselése nagyon komoly kihívás elé állít, sőt, szinte lehetetlen, mert csaknem 30 kiló” – nyilatkozta Győző, akinek ennek ellenére nagyon kedves emlékei vannak az Álomutazó előadásról. „A Bárány az az alvósállat, aki átviszi az embereket az álomvilágba” – meséli szerepéről a színész. „A darab alatt egy interaktív játék folyik a gyerekekkel és ez az együtt játszás nagyon sokat tud adni a színésznek is. De nagy felelősség is, hisz a legkisebbek a legőszintébb és legkritikusabb közönség” – mondja Győző, aki most először lép fel az Erkel színpadán, s bár az eredeti szereposztásból csak Stohl András lesz a régi-új partnere, nagyon inspirálják az új kollégák is, akik persze többen ismerősként köszöntik Győzőt az Erkel falai között. „Új színház, új környezet, nagyon várom már. Bár több kollégát még nem ismerek, de Serbán Attilával már játszottam, ráadásul most felváltva alakítjuk a Bárányt. Nagy Sanyival is találkoztunk és Csonka Andrissal is játszottunk már együtt, igaz legalább 20 évvel ezelőtt” – sorolja a kollégákat Szabó Győző.
  
  December 19-től tehát a Erkel Színház repertoárjában mutatják be az Álomutazót, a szereplők közt pedig újra láthatjuk Szabó Győzőt és Stohl Andrást, továbbá ezúttal is ismert sztárok lépnek színpadra a darabban, mint – mások mellett - Nagy Sándor, Serbán Attila, Vágó Bernadett, Csonka András, Auksz Éva, Vágó Zsuzsi, illetve Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Péter.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. július 12.
Morrissey Live – Barba Negra
2026. július 18.
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
2026. július 20.
50 év punk – két legenda egy városban: Sex Pistols feat. Frank Carter és Johnny Rotten PIL-je is Budapestre jön (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Rezonancia - Nah Seung-yull jazzfotó-kiállítása nyílt Budapesten
Amikor a fény és a selyem találkozik: különleges koreai kiállítás érkezett Budapestre
Közel 17 ezer látogatót vonzott a Korea Days - 7. KoreaON a Margitszigeten
Két évtized a hathúros varázslat bűvöletében
Játéktól a mesterségig – új kiállítást nyílt a Hagyományok Házában
4 nap újratervezés a DOMBOS FESTen 2026
Ember Márk darabjában kapott szerepet az Erkel Fesztivál egyik nyertese
A Magyar Képzőművészeti Egyetem legjobb diplomaművei a HAB-ban – Best of Diploma
 kiemelt 
Először Budapesten Keanu Reeves zenekara, a Dogstar
  
Július 18-án először lép fel Budapesten a Dogstar

MANOWAR: két évtized után visszatérnek Magyarországra! Teljes egészében eljátsszák majd a Fighting The World albumot Budapesten
Padre Guilherme először Magyarországon - különleges spirituális techno élmény augusztus 20-án a Parkban
Idén is a Mátrába költözik a fesztiválszezon egyik legizgalmasabb felhozatala – Teljes a Fekete Zaj zenei programja
Hatebreed, Life of Agony és a Death Dominion Tour egyetlen este Budapesten!
 friss hozzászólások 

Már csak egy hétig látható a koreai-magyar kézműves tárlat (3)
Már csak egy hétig látható a koreai-magyar kézműves tárlat (1)
Megjelent Ed Sheeran vadonatúj deluxe lemeze, a ´Play (Deluxe)´ – kilenc extra dallal, köztük a kiemelkedő „Skeletons”-szal (3)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 choke city    structures    cattle decapitation    szabó éva eszter    john sykes    jena malone    a közösségi háló    napokon    eluveite    analog balaton     király!    aborym    sunnata    kelet underground    nova prospect    mason    cannibal corpse    pacino    strike anywhere    roar    lillian axe    gaudi    tony macalpine    dew-scented    zaják és társa  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!