hosting: Hunet


  cikkekfotók        
film [filmfesztivál]  2025. november 19. szerda   06:19
nincsen hozzászólás

szerző: Gábor
Fesztiválkedvencek és új magyar filmek premier előtt az Európai Art Mozi Nap


  Idén is sokszínű filmkínálattal és elgondolkodtató történetekkel várja a mozirajongókat az Európai Art Mozi Nap, amelyet Európa-szerte több száz filmszínházban, köztük 27 hazai művészmoziban rendeznek meg november 23-án vasárnap. A hazai kínálatban a legnevesebb fesztiválok – Cannes, Berlin, Velence – versenyfilmjei mellett Enyedi Ildikó és Herendi Gábor új filmje, valamint egy hazai alkotók közreműködésével készült, díjnyertes animációs film is szerepel.
  
  „Európa újra mozizni megy!” – Tizedik alkalommal rendezik meg az egyik legnagyobb összeurópai filmünnepet, amelyen tavaly 40 ország 700 mozijában több mint 90.000 néző vett részt. A november 23-án megvalósuló 10. Európai Art Mozi Nap az európai filmművészet sokszínűségén keresztül fontos társadalmi kérdésekre hívja fel a figyelmet, és egyúttal fókuszba helyezi az art mozikat, amelyek egész évben sokszínű, nyitott kulturális és közösségi teret nyújtanak a közönségnek.
  Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége (CICAE) és az Europa Cinemas hálózat kezdeményezésére elindított, határokon átívelő vetítéssorozathoz hagyományosan a magyar art mozik is csatlakoznak, az Art-Mozi Egyesület szervezésében országszerte 27 helyszínen, több mint száz vetítést tartanak az esemény égisze alatt.
  
  A 10. Európai Art Mozi Nap beharangozó trailere:
  
  
  A résztvevő filmszínházak – 8 budapesti és 19 vidéki art mozi – ezen napon egyedi filmkínálattal várják a közönséget, lehetőséget adva a nézőknek, hogy akár hetekkel vagy hónapokkal az országos premier előtt láthassák a kiválasztott alkotásokat. A sokszínű filmkínálatban az olasz krimitől a belga tárgyalótermi drámán, francia filmszatírán és német pszichológiai drámán át a norvég animációs filmig változatos műfajú európai koprodukciók kaptak helyet, és kiemelt helyen szerepel a műsorban két új magyar film is.
  Premier előtt látható az Európai Art Mozi Napon a Szenvedélyes nők, Herendi Gábor (Futni mentem, Valami Amerika, Kincsem) új romantikus vígjátéka, amelynek főhősét, a negyvenes párterapeuta Lillát (Balsai Móni) váratlanul elhagyja a férje. Lánya, Zsófi (Varga-Járó Sára) és az anyja, az egykor ismert színésznő, Vilma (Básti Juli) elhatározzák, hogy kirángatják a nőt a depresszióból és az önsajnálatból és ráveszik, hogy kezdjen el újra randizni.
  
  Szintén premier előtt kerül műsorra Enyedi Ildikó, az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezőjének magyar-német-francia koprodukcióban készült új filmje, a Velencében hat kategóriában is díjat nyert Csendes barát, amely érzékeny és filozofikus párhuzamot von növény és ember kapcsolata között. Hősei, akárcsak a kert növényei, kívülálló, magányos lelkek, akik kapcsolódásra vágynak ebben az időn kívüli érzelmes utazásban.
  
  A európai filmkülönlegességek sorát az olasz-francia koprodukcióban, Toni Servillo (A nagy szépség) főszereplésével készült Szicíliai levelek nyitja.A Velencében Arany Oroszlánra jelölt bűnügyi filmben egy korrupcióba belebukott politikus kockázatos játszmába megy bele: titkos levelezésbe kezd a hatóságok elől bujkáló, hírhedt maffiavezérrel. A berlini filmfesztiválon különdíjjal jutalmazott Hiszünk nektek az év egyik legfeszültebb alkotása családról, bántalmazásról, felelősségvállalásról. A belga tárgyalótermi dráma érzékletesen mutatja be, hogyan képes néha a jogi rendszer és a társadalmi szabályok eltorzítani a valóságot, miközben a szülők és gyermekeik megértésért és érzelmi biztonságért küzdenek. A Elfajult nyaralás című, Cannes-ban debütált francia-belga filmszatíra hol humoros, hol fájó jeleneteken keresztül teszi nyilvánvalóvá a társadalmi osztályok különbségeit, A szomorúság háromszöge és az Élősködők hangulatát idézve. A Berlini Filmfesztiválon a legjobb játékfilm díjára jelölt német-angol pszichológiai drámában, A fényben egy család mindennapjait látjuk, akiket semmi sem tart igazán össze, amíg be nem lép az életükbe egy házvezetőnő. A titokzatos szír nő olyan érzéseket hoz elő bennük, amellyel messze meghaladják a saját határaikat.
  
  Különleges színfolt a kínálatban A feltámasztott Notre-Dame című dokumentumfilm, amely látványos felvételekkel követi végig a tragikus körülmények között leégett székesegyház öt éven át tartó, több ezer szakember bevonásával véghezvitt restaurálási folyamatát.
  A program része hagyományosan egy fiatalabb korosztálynak szóló családi film is. Idén ezt a hazai alkotók bevonásával, a Kecskemétfilm közreműködésével készült Sarkvidéki varázslat című díjnyertes animációs film képviseli, amely Norvégia egyik legkedveltebb meséjén alapul.
  A hazai programsorozat az Art-Mozi Egyesület szervezésében, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg. A 10. Európai Art Mozi Nap részletes magyarországi programja és az egyes filmek vetítési időpontjai az artmoziegyesulet.hu oldalon olvashatók.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. február 17.
A melodikus és progresszív death metal éjszakája közeleg: február 17-én Budapestre érkezik az Omnium Gatherum, a Fallujah és az In Mourning
2026. február 21.
Közép-európai Posztpunk címmel megjelent a Soviet Monday első nagylemeze
2026. február 24.
Agnostic Front visszatér Budapestre – a New York hardcore öröksége február 24-én újra felrobban a Dürerben (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Úton lenni boldogság: jön Földes László Hobo rendhagyó road movie-ja
Bollywood Budapesten: háromnapos indiai filmfesztivál a Puskinban
Miért ellenállhatatlanok az akcióvígjátékok? 3 film a FilmBoxon, ahol a nevetés és a robbanás kéz a kézben jár
A Csendes barát premierjére hazánkba érkezik Tony Leung Chiu-Wai
A 45. Magyar Filmszemlén lesz a Mambo Maternica premierje
Vajon jobb lett, mint a könyv?
Három szívmelengető történet, idén karácsonykor a FilmBoxon
Enyedi Ildikónak ítélték a Femme de Cinéma Sisley – Les Arcs díjat
 kiemelt 
Glasgow-i nu-jazz sztár Budapesten: jön corto.alto a Palazzo Permanensbe!
  
Márciusban a Jazzbois vendégeként mutatkozik be a Müpában, április 21-én pedig saját zenekarával tér vissza Budapestre a kortárs jazz egyik izgalmas új hangja, corto

Már több mint 270 zeneipari szereplő áll ki a biztonságos, kulturált szórakozás mellett
Stoned Jesus & Wheel: Spring Equinox Tour 2026
David Byrne 17 év után ismét visszatér Budapestre
Jethro Tull koncert 2026-ban is
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 taking dawn            akela    rohanás    the idoru    nibutra    scar symmetry    pete doherty    mardi gras    dorothy    year of the goat    drone    christine taylor     ripoff raskolnikov    scott ian    kruder & dorfmeister    halflives    simon pegg    gru    bárka színház    confronto    yonaka    szakonyi balázs    apokalipszis    twitching tongues  

Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!