szerző: MorelloOmnium Gatherum, Fallujah, In Mouring 2026. február 17, Barba Negra Blue Stage
Az Omnium Gatherum közel sem számít új versenyzőnek a melodikus death metal színtéren, hiszen a finn banda 1996-ban alakult meg, első nagylemezüket pedig 2003-ban adták ki. Ennek ellenére Markus Vanhala csapata nem számít elsővonalas névnek, az olyanok, mint például a szintén finn Insomnium sokkal ismertebbek (ahol egyébként Vanhala szintén érdekelt). Ezek a csapatok nem a svédes, göteborgi vonalat nyomják, hanem egy kicsit atmoszférikusabb, olykor melankolikusabb zenei világ jellemzi őket. Mint ahogy a finneket általában, ismerjük őket, hogy milyenek...
Így tulajdonképpen nem is volt annyira meglepetés, hogy még a Barba Negra Blue Stage-en is elég szellős lett végül az összlétszám. Ez talán a jelenkor koncertdömpingjének is „köszönhető”, másrészt aki igazán el akart zarándokolni Csepelre, az azért mégiscsak itt volt. Jó kis este volt ez így is, az Omnium Gatherum-on kívül még a technikás death metalos Fallujah és a dallamosabb irányból érkező In Mourning szórakoztatta a megjelenteket.
A svéd In Mourningé volt ma a legdallamosabb zenei világ, a jellegzetes svédes dallamvezetések mellett durva, hörgős ének, de finomabb vokális megoldások is színesítették a muzsikájukat. Igazából annyira különlegeset nem ad zeneiségben az In Mourning, de az őket övező vizualitás, a művészi szépérzéket is megmozgató színpadi motívumok, albumborítók valahogy mégis ad egy karaktert az egész bandának, amitől kiemelkednek az átlagból.
Manapság, amikor már egy halom trágyára is rá lehet aggatni a „művészi” jelzőt (és a sok idióta szemében innentől valamiért már nem látszik egy halom trágyának a halom trágya...), kifejezetten értékelem, ha valakinél a művészet még mindig a szépérzéket, a lenyűgöző tehetséget jelenti. Még ha zeneileg nem is vált kiemelkedő kedvenccé az In Mourning, kellemes, ellazító hangulatú felvezetést jelentettek ezen az estén.
Annak idején a legenda szerint Max Cavalera a Sepultura korai időszakában leszedte az alsó húrokat a gitárjáról, mondván minek az, úgyse tudja rendesen használni, riffeléshez elég a felsőket reszelni... Na most Scott Carstairs, a Fallujah gitárosa meg épp a felsőt hagyhatná el nyugodt szívvel, mert az ő zenéjükben „még a legalsóbbrendű funkcióban lévő téma is olyan, hogy arra mások karriert alapoznának” még a legalapabb riffelés alatt is folyamatos tekerés, szólózás, gitárnyúzás történik. Scott egy pillanatra sem nyugszik, szinte nem volt olyan momentum egyetlen számukban sem, amikor ne brillírozott volna valamit a húrokon.
A Fallujah kicsit keményebb kötésű zene a többiekhez képest, több volt a death metalos durvulat, de a folyamatos technikázás miatt sem egy átlagos Akelásnak való zene ez. A színpadot alaposan belakó Kyle Schaefer frontember is inkább a durvább hörgéseket preferálta, de itt-ott a dallamos ének keze is betette a lábát...
Ez inkább az utolsó pár év albumainál van jelen, a mai koncerten is kaphattunk pár tételt a tavaly megjelent Xenotaph-ról és a 2022-es Empyrean-ről. A már fentebb méltatott Scott Carstairs mellett Andrew Ramirez dobos is iszonyat munkát végzett. A túloldalt Sam Mooradian gitáros inkább a riffelésre ment rá, de egy-két szólót azért ő is eleresztett. A basszusgitárosi pozíció hiánya viszont fájó volt ezen az estén.
Azért persze korábbi szerzemények is képviselték magukat az alapvetően egész tágas programban. A srácok nem dumáltak, kommentáltak szinte semmit a színpadon, kifejezetten a zenélésre koncentráltak, így egészen jól kitöltötték dalokkal a majdnem 1 órás rendelkezésre álló időkeretüket. Láttam már őket korábban, akkor kicsit nehezebben tudtam befogadni a hangorkánt, ma valahogy jobban átjött, mit is akarnak ebből az egészből kihozni.
Az Omnium Gatherum zenei világa eléggé egy tőről fakad a finn pályatárs Insomnium-mal, nagyjából egy időben is indult a két banda. Az Insomnium végül jóval sikeresebbé, karakteresebbé vált, de Markus Vanhala csapata ugyancsak erősítést jelent a finn melodikus death metal sajátos világában. Olyannyira, hogy Markus végül az Insomnium gitárosi pozíciójába is bekerült és ez minden bizonnyal abban is segített neki, hogy saját bandájára, az Omnium Gatherum-ra is többen felfigyeltek.
A finnek által művelt melodikus death metalnak van egy sajátos karaktere, ami egészen más, mint a svéd, göteborgi durvább, olykor thrash-esebb vonal. A finn csapatok zenéjét sokszor áthatja egyfajta hol látványos, hol inkább csak hangulati elemekben tetten érhető melankólia, elmélázósabb hangulat, szívfacsaró dallamok. Persze zúzás, reszelés itt is van, mint ahogy a ma hallható Omnium Gatherum számok között is volt nem egy leszegett fejű zúzás, de az ezer tó országának lakói mégis más irányból közelítik ezt a zenei világot.
Mindössze csak pár nappal a koncert előtt publikálták a lesújtó hírt, hogy a banda énekese, Jukka Pelkonen limfómás betegséggel küzd, ezért ő nem fog tudni részt venni a turnén. Innen is kitartást, jobbulást neki! A hosszú hajú Henry Hämäläinen ugrott be segíteni és kifejezetten jól teljesített. Vokális fronton is hozott mindent, amit kell, de a színpadi lelkesedése, szaladgálása, a közönség és a zenésztársak biztatása, kis összemosolygások mind olyanok voltak, amik sokat dobtak a hangulaton. Az biztos, hogy Henry mindent beleadott.
A többiek is lelkesen játszottak, a basszushangzás kifejezetten tetszett a koncertjükön. Náluk a gitármunkában, szólókban, harmóniákban sokkal testvériesebben megosztoznak, mint mondjuk a Fallujah-ban, nem egyszer egymással szemben állva, nagy átéléssel hozták a finom dallamokat a gitárosok. A jellegzetesebb motívumok főleg Markus Vanhala-ra összpontosultak, ügyes szólói is voltak, de azért attól persze messze volt, hogy Markus Vanhalen-nek nevezhessük...
Az Omnium Gatherum sem túlságosan húzta az időt kommentálásokkal, a kb. egy és negyed órába 14 szám fért bele, ami szép teljesítmény. Lemezbemutatóként főleg a tavaly megjelent May The Bridges We Burn Light The Way albumra koncentráltak, ami a program gerincét adta, de a 9 korábbi korong nagyobb részéből is próbáltak műsorra tűzni legalább 1 számot. A legkorábbi ma lejátszott dal a 2011-ben megjelent New World Shadows album címadója volt, ami egyúttal a koncert zárószámát is jelentette.
Három más karakterű zenekar lépett ma fel, eléggé szűk közönséglétszám előtt, de a jelenlévők szerintem nem bánták meg, hogy beneveztek erre a bulira. Mindegyik csapat kihozta magából a maximumot és ugyan más-más koncerthangulattal, de a hörgős, üvöltős, zúzós zenére és a fülmelengető melódiákra egyaránt vevő metalosoknak egy kellemes kedd estét jelentett ez a felhozatal.
15:32
