hosting: Hunet


  cikkekfotók        
kultúra [előadás]  2026. február 26. csütörtök   06:16
nincsen hozzászólás

szerző: Anna
Concerto Budapest: vasárnapi randevú Mozarttal


  Idén is egész napos koncertsorozatot szentel a Zeneakadémián a klasszikus zene örök kedvencének, Wolfgang Amadeus Mozartnak, vagyis inkább sokak közös és olthatatlan Mozart-rajongásának a Concerto Budapest szimfonikus zenekar, amelynek immár 2018 óta töretlen hagyománya, hogy a tavasz első hónapjában évről évre megrendezi a Mozart-napot.
  
  Kamaraművektől a versenyművekig számtalan műfaj reprezentálja Mozart művészetét a 2026. március 8-i zenei ünnep három koncertjén. A nap sztárvendége ezúttal az utóbbi évtizedek egyik legünnepeltebb zongoraművésze, „a zongora nagyasszonyaként” emlegetett Elisabeth Leonskaja, Szvjatoszlav Richter egykori duópartnere, a Concerto Budapest visszatérő vendégművésze, akinek 2024-es koncertjei mellett, Keller András fő-zeneigazgató meghívására mesterkurzusa is volt Budapesten. A vasárnap folyamán a Keller András, illetve Takács-Nagy Gábor vezényelte zenekar mellett fellép még Berecz Mihály zongoraművész, a Keller Quartet (Keller András, Környei Zsófia hegedű, Szűcs Máté brácsa, Fenyő László cselló) és a Concerto Winds (Klenyán Csaba klarinét, Mohai Bálint fagott, Tóth Bálint kürt).
  
  A Mozart-nap ebben az évben is sokszínű programmal várja az érdeklődőket. A délelőtt 11 órakor kezdődő koncerten a Szabadkőműves gyászzene (K. 477), az Esz-dúr sinfonia concertante (K. 364) és a c-moll mise (K. 427) hangzik el. A 15 órai hangversenyen a c-moll adagio és fúgát (K. 546), az Esz-dúr zongoranégyest (K. 493) és az Esz-dúr zongoraötöst (K. 452) hallgathatja meg a közönség. A 19.30 órakor kezdődő zárókoncert műsorán pedig A varázsfuvola nyitánya (K. 620), az Esz-dúr („Jeunehomme”) zongoraverseny (K. 271), az Esz-dúr versenymű két zongorára (K. 365), valamint az Esz-dúr szimfónia (K. 543) szerepel.
  
  Az is hagyományos eleme a Concerto Budapest Mozart-napjának, hogy a koncertekkel párhuzamosan két alkalommal is (11 és 15 órakor) izgalmas programmal várja a gyermekeket a Zeneakadémia kupolatermében Simon Izabella zongoraművész.
  „Világos, tiszta, szép emlékként marad meg bennem ez a nap egész életemen át. Mintegy távolról, halkan csengnek még fülembe Mozart muzsikájának varázshangjai” – írta kétszáz éve Franz Schubert egy napjáról, amelyet nagy és általa olyannyira csodált pályaelődjének zenéjével töltött. E maradandó élmény újrateremtése a Concerto Budapest szimfonikus zenekar szándéka idén is az egynapos fesztivállal, melynek művészeti vezetője Keller András, a Concerto Budapest fő-zeneigazgatója, házigazdája pedig Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója.



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. április 12.
Eihwar: viking elektro-folk Budapesten (Dürer Kert - Budapest)
2026. április 13.
Kreator + Carcass + Exodus budapesti mega koncert
2026. április 14.
Myrath: itt az új klip, érkezik a nagylemez, áprilisban koncert! (Dürer Kert - Budapest)
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Egy hét múlva kezdődik Budapesten a Classical:NEXT
Mert van kiút – Addikt bemutató a Magyar Színházban
Nagypénteki Máté-passió a Concerto Budapesttel
Kiemelkedő érdeklődés a Solti Nemzetközi Karmesterversenyre
Húsvéti misztérium orgonán a Pannonhalmi Főapátság koncertjén
René Burri: Utópia | A Budapest FotóFesztivál 10. éve a Műcsarnokban
Párhuzamos autonómiák - Klimó Károly és alkotótársai a Barcsayban
Újra három zenei világnagyság lép fel a Concerto Budapesttel
 kiemelt 
Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek
  
Alvaro Soler napjaink egyik legsikeresebb európai latin pop előadója

Keleti prog-power metal - Myrath a Durer Kertben
Eihwar: viking elektro-folk Budapesten
A 25 éves I Killed The Prom Queen 14 év után ismét Budapesten lép fel - Különleges vendég: Bridge To Solace
Fear Factory: ősszel Budapestre látogat az industrial metal brigád
 friss hozzászólások 

Amanna legújabb dala a gyerekkori traumák feldolgozásáról – Hercegnő (1)
Darkest Hour (USA), Bridge To Solace, Suppression(USA), Wall Of Sleep, Casketgarden (1)
Az Arcturus Budapesten (1)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 mastodon    mad caddies    liam gallagher    a kutya vacsorája    szükségállapot    flowers of whores    mr. papagiorgio    foo fighters    vasember 2    vágtázó csodaszarvas    bródy jános    bon jovi    lunarsea    rutkai bori    white stripes    utcazene fesztivál    ben stiller    steroid    mila kunis    dolor    salt    cold snap    she wants revenge    holy moses    sárvári zita  

Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!