szerző: AnnaConcerto Mesteriskola a zongora nagyasszonyával
Az orosz zongoraiskola élő legendája, Szvjatoszlav Richter egykori kamarapartnere, Elisabeth Leonskaja zongoraművész március 7-én ismét mesterkurzust tart Budapesten a Concerto Budapest és Keller András vendégeként, majd másnap a Zeneakadémia Nagytermében lép színpadra a Mozart-nap szólistájaként.
A Concerto Budapest fő-zeneigazgatója, Keller András által megálmodott és elindított Concerto Mesteriskola elnevezésű szabadegyetemi programsorozat az egyetemi oktatás hasznos gyakorlati kiegészítője leendő és gyakorló muzsikusok számára. Újabb kiemelkedő alkalomra kerül sor a Mesteriskola keretein belül: 2026. március 7-én, szombaton 19 és 21 óra között Elisabeth Leonskaja zongoraművész ingyenes és nyilvános mesterkurzust tart angol nyelven a Concerto Budapest székházában (IX. kerület, Páva utca 10–12.) a felsőoktatásban tanuló, kiemelkedően tehetséges, előzetesen kiválasztott növendékek számára. A program korlátozott számban, regisztrációhoz kötve passzív hallgatók, valamint a kurzus iránt érdeklődő zenebarátok számára is ingyenesen látogatható.
Jelentkezés és részletek a Concerto Budapest weboldalán. A jelentkezések határideje 2026. március 5., csütörtök éjfél. A jelentkezéseket a férőhelyek függvényében, érkezési sorrendben bírálják el.
Legutóbb két évvel ezelőtt tartott nagy érdeklődést kiváltó mesterkurzust a Concerto Mesteriskolában a világhírű művész.
„Egyszerűen imádom Budapestet és azt a mélyről építkező zenei tradíciót, ami átjárja a mindennapokat. Itt a zene nemcsak díszlet, hanem a város levegője. Minden alkalommal őszinte örömöt érzek, azt, hogy itthon vagyok. A Concerto Budapesttel pedig már régen túlléptünk a puszta szakmai kapcsolaton; értjük egymás legkisebb rezdülését is” – mondta a Mozart Planet című blogban megjelent legutóbbi interjújában Elisabeth Leonskaja, aki a Concerto Budapest visszatérő vendégeként érkezik a március 8-i Mozart-napra.
Az egynapos fesztivál esti zárókoncertjén, a Zeneakadémia Nagytermében Mozart Esz-dúr („Jeunehomme”) zongoraversenyét adja elő, majd Berecz Mihály zongoraművésszel közösen a halhatatlan szerző két zongorára írt Esz-dúr versenyművét (K. 365) szólaltatja meg. A Concerto Budapest szimfonikus zenekart Keller András vezényli.
A Concerto Budapest legkedveltebb egynapos fesztiválja, a Mozart-nap Keller András művészeti vezetésével és Batta András házigazdai közreműködésével egész napos ünnep. A nyitókoncert délelőtt a Szabadkőműves gyászzenével (K. 477), az Esz-dúr sinfonia concertantéval (K. 364) – Keller András és Szűcs Máté szólójával – valamint a monumentális c-moll misével (K. 427) ígér emelkedett pillanatokat, Takács-Nagy Gábor vezényletével és az Új Liszt Ferenc Kamarakórus közreműködésével. A Kupolateremben zajló, Simon Izabella által vezetett családi koncertek 11 és 15 órakor játékos formában nyitják meg Mozart világát: felcsendül az F-dúr menüett (K. 2), a C-dúr fuvola–hárfa verseny lassú tétele (K. 299), részletek A varázsfuvolából és a Kis éji zenéből is. Délután a kamarazene kerül fókuszba: a c-moll adagio és fúga (K. 546), az Esz-dúr zongoranégyes (K. 493) és az Esz-dúr zongoraötös (K. 452) a műfaj legnemesebb arányait mutatják meg olyan kiváló művészek tolmácsolásában, mint Elisabeth Leonskaja és Berecz Mihály, a Keller Quartet (Keller András, Környei Zsófia hegedű, Szűcs Máté brácsa, Fenyő László cselló) Szűcs Máté, és a Concerto Winds (Marin Tinev oboa, Klenyán Csaba klarinét, Mohai Bálint fagott, Tóth Bálint kürt) A fesztivál programját az esti zárókoncerten A varázsfuvola nyitánya, az „Jeunehomme” zongoraverseny (K. 271), a kétzongorás Esz-dúr versenymű (K. 365) és az Esz-dúr szimfónia (K. 543) koronázza meg, Keller András vezényletével, Elisabeth Leonskaja és Berecz Mihály közreműködésével – egyetlen napon bemutatva Mozart szakrális mélységét, kamarazenei intimitását és szimfonikus ragyogását egyaránt.