szerző: AdriánÉszre sem veszed, de már dúdolod Kolorblind új, a hétköznapok és társadalmi kiüresedés ellentmondásairól szóló dalát
A változás mindig új izgalmakkal járhat, pláne, ha az ember úgy érzi tőle, hogy végre megérkezett. A Kolorblind egy ilyen projekt. Mógor Máténak produceri munkáján túl önazonos szövegeit és az énekhangját is hallhatjuk. Nemrégiben jelent meg első dala, az „Én is félek”, amit most követ a „Le se szarsz”, amin ezúttal is a Fiúk zenekarból ismert Kasú Máté működött közre.
A tőle megszokott minőséggel és kíméletlenül őszinte szöveggel tér vissza Kolorblind, azaz Mógor Máté, akinek neve már ilyen fiatalon is számtalan hazai és nemzetközi sikerrel köthető össze. Dolgozott többek között Beton.Hofival, a ValMarral, Pogány Indulóval, de a nagyvilágban is egyre több szakmai elismerést zsebel be. Legyen trap, indie vagy pop, Máté minden műfajban otthonosan mozog, ezt pedig már többször is bizonyította a közönségének. Az utóbbi időben inkább a Kolorblindra, az önmegvalósítására helyezte a hangsúlyt, ahol határok nélkül keltheti életre az őszinte gondolatait és elképzeléseit. Ezen alapokon áll a Le se szarsz, amin minden eddiginél erősebb témakört dolgoznak fel az alkotók.
„Mind ismerjük azt a jellegű önpusztítást, amikor egy hosszú párkapcsolatot lezárunk, és úgy érezzük, most van lehetőségünk igazán élni. A tavalyi nyaram úgy telt el, hogy kivétel nélkül mindig akkor feküdtem le, amikor már jött fel a nap. Van egy önkritikusabb hangulata a szövegnek, ami betekintést enged abba, hogy mivel jár az az életmód, amit mi, művészek folytatunk. Ezen felül pedig helyet kap politikai kérdés is, hiszen a „ha kel fel a nap, már mindenki nyugaton” sorom arról szó, hogy vajon van-e lehetőség változtatni a mostani helyzeten, vagy már rég menthetetlen minden” – mesélte Mógor Máté.
A zenei önkifejezésen túl még a szimbolikára is nagy hangsúlyt fektet az énekes-dalszerző.
„Elrejtve már eddig is jelen volt, de mostantól szeretném fő elemként megjeleníteni a szemet, mint szimbólumot, hiszen a Kolorblind fő üzenete szerint „hogyan látnék már színeket, ha minden fekete-fehér?” Ez egyfajta társadalom- és önkritikai is egyben, ellentétekkel kombinálva. Amikor pedig ennyire önazonos minden, akkor a folyamatok is gördülékenyen mennek és az hozza magával a hiteles végeredményt is: random gitároztam otthon, amit felvettem videóra. Visszanéztem, azonnal elmentünk a stúdióba, feljátszottam, Kasó rátette a dobokat, és nagyjából egy nap alatt készen voltunk a zenével”
A dal pedig egészen alattomos módon fürkészi be magát az emberek fülébe. Észre sem vesszük, de már az első meghallgatást követően dúdoljuk a dallamot. Nem sokkal később pedig azon kapjuk magunkat, hogy teljesen magával ragadt a lágy pop hangzás és a társadalomkritikus szöveg.
08:05
