hosting: Hunet
Black
  cikkekfotók        
magazin [asztaltársaság]  2026. március 11. szerda   06:16
nincsen hozzászólás

szerző: Anna
Fonó Selection koncertek és beszélgetések a Fonóban és az online térben


  A Fonó Selection minden évben találkozások, beszélgetések és remek zenék egyvelege, ahol közösségben járjuk körül nemcsak a táncparkettet, hanem a minket érdeklő kérdéseket is. A Fonó forradalmi koncert és táncház Nagy Csomor Andrással program köré épültek azok a találkozások, amelyek az idei Fonó Selection beszélgetések motorját adták. Március 12-13-14-én személyesen várjuk a koncertekre és táncházakra, valamint az online térben ezen kívül is – sorozatban – a velünk közösen ünneplőket. Fellép a Fonóban a Lilium, gyerekkoncertet ad Paár Julcsi és zenekara, itt lesznek a zeneakadémisták Hadd pendüljön! című citerás koncertjükkel, szombaton pedig a Nemzeti Ünnepet vezeti fel Nagy Csomor András és zenekarának esti koncertje, majd a forradalmi táncház, amelyben további vendég lesz Magyar Soma és zenekara.
  
  Csütörtökön és pénteken a gyerekek zenei neveléséről nézhetnek meg egy-egy beszélgetést az érdeklődők a Fonó facebook oldalán Venczel Mónikával a Fonó-béli Ringatók vezetőjével és Paár Julcsival, aki pedig a pénteki Dúdolj, ringass, táncolj! című koncertjük után osztja meg tapasztalatait zeneterapeutaként, előadóművészként és gyakorló édesanyaként egyaránt.
  
  Csütörtökön este a Lilium különleges, kortárs világzenei formációjával ismerkedhetnek a résztvevők a Fonó Selection koncertjeinek sorában. A magyar népzene mélyrétegei találkoznak a finoman urbánus lüktetésű hangzásvilággal, a Lilium zenéje egyszerre szórakoztató és mélyen elgondolkodtató, dalaik intimek és emelkedettek- olyan történetek, amelyek a hagyományból merítenek, de a jelen kérdéseire válaszolnak. A zenekar középpontjában Träger Lili különleges énekhangja áll.
  
  Hadd pendüljön! Thoma Noémi, Töreky Borbála és Lászlófi Radna kilencedik éve zenélnek együtt. Számos közös produkciójuk volt már az évek alatt, de a mostani koncerten egyenként mutatják be sok éves munkájuk néhány pillanatát. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatóiként elérkeztek diplomakoncertjük évéhez, péntek este a Fonóban mindhárman eljátszanak belőle néhány részletet, ahol a citera áll a középpontban.
  
  Szombaton különleges eseménnyel ünnepel a Fonó: Nagy Csomor András és zenekara forradalmi hangulatú koncerttel nyitja meg az estét, amely hajnalig tartó táncházzá alakul át és zenével vezeti át a közönséget a Nemzeti Ünnep napjáig. A műsorban felidéződik a ’20-as évek bárjainak oldott atmoszférája, a latin salsa sodró lendülete, egy flamencós éjszaka izzása, a füstös jazzbárok halk zsongása, a Balkán lüktetése, valamint a magyar vendéglőkben felcsendülő cigányzene karakteres ereje és a népzene eleven világa és elhangzik egy erre az alkalomra készült, forradalmi hangvételű dal is elődásukban. A táncházban Magyar Soma és zenekara is muzsikál majd. A kanadai–magyar hegedűs, aki Budapestre költözött, hogy magyar népzenét játsszon és az élő hagyomány részévé váljon. Zenekarát tehetséges, fiatal erdélyi barátai alkotják, akikkel tavaly a Válaszúti Néptánc Táborban találkozott.
  
  FONÓ SELECTION
  
  Március 5. csütörtök:
  - Nagy Csomorék beszélgetés (felvételről, online)
  
  Március 12. csütörtök
  - Berecz vs. Venczel Móni Ringatós beszélgetés (felvételről, online)
  - Lilium koncert a Fonóban
  
  Március 13. péntek
  - Paár Julcsi beszélgetés (élőben, online) 
  - Hadd pendüljön! Zeneakadémisták koncertje a Fonóban
  
  Március 14. 
  - családi nap (infok? hogyan legyen ez pontosan feltüntetve?)
  - Forradalmi koncert és táncház (Nagy Csomorék, Magyar Somáék) a Fonóban 
  
  
  



Szólj hozzá!
azonosító (nem kötelező):ellenőrző kód:gépeld be ide:

új hozzászólás írása:




 Hozzászólások:
 nincsen hozzászólás


 programajánló: 
2026. szeptember 12.
Európa legnagyobb lagzija zajlik a Bëlga budapesti koncertjén
2026. szeptember 13.
Dublin–Boston–Sydney: The Rumjacks egyetlen éjszakára Budapesten
Délutántól dübörög a drum & bass: daytime rave a Budapest Parkban a műfaj nemzetközi élvonalával
 a rovat legfrissebb cikkei: 
Gépfolklór 50. jubileumi nagykoncert a csillagos ég alatt
Tarr Béla után Sopsits Árpádra emlékezik az Art+ Cinema
ORION7 jótékonysági kutya party az örökbefogadás és felelős állattartás jegyében – különleges programokkal várják a gazdikat és négylábú társaikat
Magyar fejlesztés, nemzetközi siker: a 101 Voices önerőből lépett ki a világpiacra
Amit a művészetben keresünk, és amit magunkban találunk – Elstartolt az ARTÉRIA Podcast
Szerelmeslevél Budapesthez – 35 előadó egy filmben, amit a város ihletett
Bach és Kurtág, művészetek és spiritualitás háromnapos találkozása
Még el lehet csípni Budapest egyik leglátványosabb koreai kiállítását
 kiemelt 
Fear Factory, Crystal Lake, Hate, The Nocturnal Affair
  
2026

A The Mission 2027-ben ismét Budapestre érkezik
James Blunt 2027 tavaszán smét Budapesten – Új albummal érkezik az Mvm Dome-ba
TRIPLE THRASH ALLIANCE TOUR 2027- Evil Invaders, Exhorder és Heathen: három thrash-generáció egy színpadon
Uriah Heep: a búcsúturné októberben Budapestre érkezik
 friss hozzászólások 

Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (1)
Mégiscsak újraéledt a Slayer (4)
Böngésző
rovatok
hírek
fotó
videó
előzetes
beszámoló
interjú
lemezajánló
magazin
kultúra
előadó
napló
alrovat ajánló
asztaltársaság
blog
botrány
dalszöveg
díjátadó
életrajz
építészet
festészet
film
gasztronómia
háttér
internet
kis pipa
médiaművészet
mese
posztumusz
próza
retro
rizikófaktor
skandalum
szobrászat
tévématiné
vers
PlayDome ajánló
PlayDome magazin

Partnerek
Concerto
Live Nation
Livesound
Tukker Booking
New Beat

Impresszum
Médiaajánlat
Adatvédelem

 címkefelhő
 instant    balázs elemér    bérczesi    anna& the barbies    fates warning    360° at the rose bowl    amerikai pite    gyár fesztivál    antalgia    ghost of shelter    robert downey jr    acyl    godflesh    tiamat    időgép    naturally 7    nicia    mustasch    volt fesztivál    shyamalan    eredet    gotthard    ronnie james    hatesphere    fatal error  

AWS
Copyright 2000-2026 Underground Magazin
Minden jog fenntartva! A lap bármely része csak engedéllyel használható fel!