szerző: PjotrLynch Mob – a legendás pálya utolsó élő dokumentuma
A hard rock egyik legendás alakja, Lynch Mob, bejelentette koncertalbumát, a The Final Ride ot, amely 2026. május 29 én jelenik meg a Frontiers Music gondozásában. A The Final Ride a tavaly novemberben megjelent, nagy várakozás övezte kilencedik — és egyben utolsó — stúdióalbum, a Dancing With The Devil után érkezik, és ezzel végleg lezárja a zenekar több évtizedes pályafutását.
A The Final Ride egy korszak méltó lezárása: egy kompromisszummentes, erőteljes koncertanyag, amely a zenekar utolsó turnéjának energiáját és intenzitását rögzíti. George Lynch így jellemezte a felvételt: „Hangos, nyers, és pontosan úgy szól, ahogy annak idején a színpadon a Lynch Mob teljes erőbedobással.”
Az album CD/DVD, Blu ray és LP formátumban lesz elérhető. A felvételeket Chuck Alkazian rögzítette, keverte és masterelte a Pearl Sound Studiosban.
A setlist egy átfogó életmű: a Lynch Mob alapvető klasszikusai mellett három ikonikus Dokken korszakbeli dal is helyet kapott, amelyek szorosan kapcsolódnak George Lynch örökségéhez. A “Lightning Strikes Again”, “It’s Not Love” és “Paris Is Burning” valamint olyan Lynch Mob himnuszok, mint a “River Of Love”, “No Good”, “Hell Child”, “Let The Music Be Your Master”, “Street Fighting Man” és a záró “Wicked Sensation” a zenekar csúcsformáját mutatják. A zenekar felállását Gabriel Colon (ének), Jaron Gulino (basszus) és Jimmy D’Anda (dob) teszi teljessé.
The Final Ride: 1. Lightning Strikes Again
2. River Of Love
3. No Good
4. Caught Up
5. Hell Child
6. Let The Music Be Your Master
7. Time After Time
8. Paris Is Burning
9. Rain
10. Street Fighting Man
11. It´s Not Love
12. Wicked Sensation