magazin [háttér]  2000. október 4. szerda   14:41

nincsen hozzászólás

   Régebben, egy - egy elhúzódó kocsmázás, házibuli esetén gyakran előjött pár olyasmi kérdés, mint például, ki a Rumcájsz felesége, mi Pityke őrmester kutyájának a neve. Ilyenkor tuti nosztalgialáz volt várható Gyermekkorunk kedvenc meséi témakörben.
  
   Legyen könyv, mesefilm, hanglemez, képregény, diafilm, kellemes képek idéződnek fel az agyamban
  
   Kinek mi az első dolog, ami az eszébe jut mondjuk a képregényről, nekem a Mozaik és a Kockás Rahannal, Piffel és Herkulessel, de akkor már a Hahota is bejön a képbe. Pif és Herkules, a kutya és a macska.., kedvencek voltak nálam, s a várban, az úttörő kiállításon ott irigykedtem azért az eredeti rajzért, mit a francia képregényrajzoló küldött az úttörővasút megnyitása alkalmából a kis lurkóknak.
  
   Aztán megjelent a Bobo és Góliát, Rózsaszín párduc, Garfield (ami még ma is fut), néha jugoszláviai kiadásban, magyar nyelven egy-két Asterix is eljutott a kezeink közé.
  
   Diafilmek, gyermekkorom fali mesedobozai még ma is megvannak. Sőt, ha leporolom, manapság is szívesen nézem az Oroszlán és az Egér kalandjait, az első napot az óvodában, a színes ceruzák történetét, illetve, ami még a kezembe kerül. S ezek mennyivel jobbak voltak, mint a videó, amit persze, mikor megjelent, azonnal irigyeltünk azoktól, akiknek már volt., hiszen az olyan jó, külföldi filmek (a´la narrátor ), volt benne valami misztikus. Pedig a dia összehozta a családot, a gyermeknek fel kellett olvasni a történetet, s a fantáziáját is jobban megmozgatta, mint egy film. S ritkán beleztek ki benne embert, állatot, s pár propaganda jellegű borzalomtól eltekintve kellemes kikapcsolódást nyújtott. Mint az akkori rajzfilmek, nem a brutalitás reklámhordozói voltak, mint a manapság láthatóak, hanem tényleg mesék, kicsit bárgyúak néha, néhol tanító jellegűek, ultramodern szocialista gondolkodásra neveltek bennünket (nem jött be), de ez előfordul.

   Mi felnőttünk, már az utánunk jövő nemzedék GIJoe-it sajnáltuk, hogy ebből kimaradtunk, nem volt kis harcos figuránk játszani, csak búgócsiga, labda, tollas, sakk. Űrhajósok voltunk, s földönkívüliekkel csatáztunk, s ember ellen csak, mint rendőr s bankrabló (csak pár elvetemült játszótárs, mint gyilkos), indián kontra cowboy játékpisztoly, ha valakinek nem volt, akkor a mutató és középső ujj összeérintésével megformázott lőfegyver helyettesítette, hozzá egy hangos BUMM, MEGHALTÁL felkiáltás.
  
   Mai napig sajnálom viszont, hogy a hanglemez gyűjteményem 15 éves fejjel - hogy már kinőttem őket, - elajándékoztam. Ugrott a Tinidalok - Moncsicsivel, a loch nessi - szörnnyel, eperfagyival, s megannyi kellemes dalocskával, amin pár korosztály felnőtt, megkezdte ismerkedését a zenével -, a Sündisznócska lovagol, SüSü.., s még megannyi mesegyűjtemény, de maradt a Micimackó Gábor Miklós előadásában, illetve első sztárzenészem, kin oly sok gyermek felnevelkedett, Halász Judit, tőle is a Mákosrétes. Első koncertem, melyen voltam, az övé volt. A második koncertem 100 fok Celsius PAFF a bűvös sárkánya volt.
  
   Aztán hová jutottam ilyen kiindulásból??? Igaz, korosztályom legtöbb tagjának ez a kultúra jutott emberré cseperedése alkalmával, mégis, mennyire eltérő ízléssel rendelkezünk (szerencsére) zene-, film-, könyvkérdésben.

azonosító (nem kötelező):	ellenőrző kód:	gépeld be ide:

új hozzászólás írása: